A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-03 / 5. szám
GONDOLKODÓ HÉT HOGYAN TOVÁBB? Gondolatok a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság megalakulása ötödik évfordulóján Amikor e sorokat papírra vetem, alig több mint öt esztendeje annak, hogy 1989. december 9-én a Csemadok Központi Néprajzi Szakbizottsága kibővített vezetőségi ülése önmaga megszüntetését kimondva, létrehozta a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaságot. S amikor az alábbi írás — remélhetőleg! — napvilágot lát, éppen öt esztendeje lesz, hogy ez az új társulás megtartotta 1990. január 28-án első közgyűlését. Akkor, mi alapítók, forradalmi és meghatározó tettnek gondoltuk ennek az új szerveződésnek a létrehozását, ami alapjaiban változtatja majd meg a szlovákiai magyar néprajzi kutatást és hozzásegít a szlovákiai magyar néprajzi tudományosság kialakításához is. És hát valójában az is volt, amit elsőrendűen a Társaság eddigi tevékenysége, eredményei bizonyítanak (külföldön jelentős visszhangra lelt nemzetközi tudományos konferenciák rendezése, kutatási programok megvalósítása, a Népismereti Könyvtár című könyvsorozatának nyolc kötete, a Hírharang című rendszeresen megjelenő tájékoztató füzete és még sorolhatnám...). Most, e kereknek is mondható évforduló kapcsán mégsem az eredményeket, a sikereket szeretném elősorolni, hanem — az ünneprontás szándékát is kerülve ugyan, de mégis — az árnyoldalakról, azokról a jelenségekről, amelyek nélkül munkánk társadalmi hatásfoka talán még eredményesebb lehetne. A napokban, mintegy születésnapi ajándékként kapom a hírt, hogy létezik kis hazánkban olyan járás, ahol még mindig működik a Csemadok Területi Választmánya mellett a Járási Néprajzi és Honismereti Szakbizottság. Amikor ezt meghallottam, annak a bizonyos belorusz partizánnak az esete jutott hirtelen az eszembe, aki negyven évvel a háború után továbbra is robbantgatta a vonatokat... Szívesen nevezném kövületnek is ezt a formációt, de nem tehetem, mivel — úgy tűnik — valóban működik ez a testület, munkaterve van, sőt 1995-ben rendezvényei is lesznek. Nos, annak idején, mint tudjuk, ez a szakbizottságosdi úgy működött, hogy a járási szakbizottságok tagságából (általában vezetőiből) állott össze a központi szakbizottság. Ez utóbbi megszűnésével persze az előbbieknek automatikusan nem kellett megszűnniök (legfejlebb mi hittük, hogy ez lett a sorsuk!), de mindenesetre ezideig (legalábbis tudomásom szerint) senki nem foglalkozott velük. És most kiderül, hogy vannak... (lehet, hogy csak ez az egy, de azt sem tartom kizártnak, hogy több). Köztudomású, hogy annak idején a Központi Néprajzi Szakbizottság és az egyes járási bizottságok között nem volt felhőtlen a viszony: utóbbiak általában csak papíron működtek (egy-két rendezvényt leszámítva az előbbi is), s ahol valójában is fejtetlek ki tevékenységet, azt általában a KÖZPONT támogatása nélkül, sőt annak ellenében tették. Hogy ez ne folytatódjék, a néprajzi társaság megalakulása után tehát nem hoztunk létre automatikusan járási csoportokat, ám az alapszabály lehetővé teszi ezek létrehozását, működtetését. Mind ez ideig egy helyen, Tornaiján jött létre ilyen helyi szerveződés, a Gömöri Helyi Csoport, s úgy látom, jól együtt tudunk dolgozni... Félreértés ne essék: semmi közöm hozzá, hogy hol, milyen formában kívánják megoldani a néprajzi kutatás fellendítésének a problémáját. A néprajzi társaságtól teljesen függetlenül is létre lehet (és kell is!) hozni helyi szerveződéseket (mint ahogy Rozsnyón létre is hozták a kitűnően működő Pákh Albert Társaságot), de az Isten szerelmére, ezt ne titokban tegyük! És ne ilyen ásatag megnevezéssel! Hiszen mégiscsak a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság az, amely magába tömöríti a honi magyar néprajzkutatók zömét, kiadványokat jelentet meg, s ezekkel (a szaktudással és publikálási lehetőséggel) segítségükre lehet ezeknek a helyi kezdeményezéseknek. Végképp nem a fölülről diktálás a cél, csupán annyi, hogy a közös ügy érdekében szakmai segítséget tudnánk nyújtani annak, aki erre igényt tart és rászorul, valamint hozzá szeretnénk segíteni azokat is az önfelmutatásra, akiknek talán kevesebb eszközük lenne erre... Csemadok-titkárok részéről az elmúlt öt esztendő alatt többször is elhangzott a vád, hogy nem tudnak együttműködni a szakmai társaságokkal. Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy egyik kedves titkárismerősöm tavaly nyáron mentegetődzve mondta, hogy sajnos nem tudtak az általunk küldött postai pénzesutalványon a néprajzi társaság javára semmit befizetni, mert ők is rosszul állanak anyagilag. Először nem is tudtam, miről van szó, hiszen mi Csemadok-titkárságoknak még sosem küldtünk ki "kolduló" leveleket. Aztán, nagy sokára, leesett a tantusz: a néprajzi továbbképző tanfolyamunk szervezése során egy körlevéllel fordultam a Csemadok területi választmányok titkáraihoz is, hogy kíséreljenek meg beszervezni erre a rendezvényre néprajz iránt érdeklődő fiatalokat. A mellékelt postai pénzesutalványon ama bizonyos fiatalnak kellett volna befizetnie az egyhetes tábor részvételi díját... Csakhogy ehhez el kellett volna olvasni a szűk fél oldalas kísérőlevelet is. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság munkájának köszönhetően (ezt minden szerénytelenség nélkül mondhatom) a hazai magyar néprajzi kutatás megítélése szakmai körökben (bel- és külföldön egyaránt) egyre jobb. Ahhoz, hogy munkánk hazai társadalmi megbecsültsége is növekedjék, észre kellene már venni, hogy 1989 óta bizonyos dolgok megváltoztak, és persze a hivatalokba érkező postát sem ártana olykor elolvasni. Mi folytatni kívánjuk azt a munkát és úgy, ahogy eddig tettük. Amennyiben a következő öt esztendőben pozitívan változnak meg a fentebb kipécézett külső körülmények, akkor talán a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tizedik születésnapján nem lesz mi fölött zsörtölődnie az akkori elnöknek... Ügy legyen! A kecskeméti Nagy Judit kisgyerekkora óta a zománc megszállottja. A kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótáborban ismerkedtem meg vele, ahol a Debreceni Kézművesiskola növendékeivel együtt dolgozott. Másodikos alapiskolásként kezdett ismerkedni a zománccal, egy zománc szakkörbe is beiratkozott, későb pedig már maga is rajz szakkört vezetett. Érettségi után a Kecskeméti Tanárképző Főiskolára került, 1993-ban diplomázott. A zománc főiskolai tanulmányai során is főszerepet játszott az életében. Később szinte törzsvendég lett a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely által szervezett előadásokon, de nemcsak az elmélet kérdései foglalkoztatták, a gyakorlatban is mindent ki szeretett volna próbálni. Amikor aztán elvégezte a főiskolát, úgy döntött, továbbra is a zománccal akar foglalkozni. A Debreceni Kézművesiskolába jelentkezett továbbtanulásra. A Debreceni Kézművesiskola, mely csak nemrégiben létesült, amolyan továbbképző azoknak, akik úgy döntöttek, hogy a képző- vagy iparművészet valamely ágával szeretnének foglalkozni. Judit a kétéves zománc szak második évfolyamába jár. Az első évfolyamban főleg növényi formákat készítettek, csak a második évfolyamtól "dolgoznak" emberi alakokkal. Judit meglehetősen szerény ember, távol áll tőle a dicsekvés, még a munkáival sem rukkol elő. Egy osztálytársa-barátnője unszolására veszi elő a táskájából vizsgamunkáját — egy gyönyörű ékszerkészletet. A terveiről, elképzeléseiről beszélve egészen felélénkül, ám kissé zavarban is van, nem tudja, beszélhet-e arról, hogy egyik tanárnőjük, Gyöngy Enikő milyen terveket szövöget azzal az évfolyammal, amelybe ő is jár. Végül is elárulja, hogy a tanárnő olyan műhelyt szeretne velük alakítani, amelyben elsősorban megrendelésre dolgoznának — pl. ékszereket készítenének —, ám ezenkívül mindegyikük a saját elképzeléseit is zománcba álmodhatná. — Nagyon örülnék neki, ha ez sikerülne — mondja reménykedve. Judit eddigi munkáira — Pap Gábor művészettörténésznek köszönhetően — már többen is felfigyeltek. Főleg egyházi megrendeléseket kap. A legújabb megrendelés alaposan próbára teszi tudását. Az egyik egyházi iskola ebédlőjébe egy nagyszabású zománckompozíciót kell készítenie. Témája: az utolsó vacsora. Judit munkája során Leonardo felfogásából szeretne kiindulni: az apostolokat az állatövi jegyek szerint próbálja meg elhelyezni. S végül egy nagy titkot is rám bízott Judit. Jó pár évvel ezelőtt néhány neves magyar zománcművész elhatározta, hogy elkészíti a magyar királyi korona mását. Köztük volt Judit tanárnője, Gyöngy Enikő is. A tervből aztán mind ez idáig semmi sem valósult meg, mert a művészeknek sok egyéb elfoglaltságuk van. Gyöngy Enikő azonban nem adta fel a tervet, ügy gondolja, néhány végzős növendékével — közöttük lenne természetesen Judit is — a leendő műhelyben végre belevághatnának a nagy munkába. Kívánjunk nekik és Juditnak sikert és kitartást! MELAJ ERZSÉBET Fotó: Kiss Béla 7
