A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-27 / 4. szám
HÉT VICTOR CONWAY Szegény Edwin Négy golyóval a szívében halt meg. Hogy miért, senki sem tudta. Goodman, a ravasz róka sokat tudott, de mélyen hallgatott. Én vagyopk az egyetlen, aki pontosan elmondhatja, mi történt azon az éjszakán Otto Goodman rajzfilmstúdiójában. Edwint egy esztendővel ezelőtt ismertem meg doktor Weiss rendelőjében Santa Barbarában. A doki az allergiás betegségeket gyógyította. Engem is megkörnyékezett valami nyavalya. Edwin leült mellém és tüsszentett. Egyszer, kétszer, háromszor. Magas volt és karcsú. Harminc évet tippeltem neki. Sportöltönyben tüsszögött a szerencsétlen. — imádom az állatokat — mondta Edwin —, de a közelükben elfog a tüsszögés. Hát nem borzalmas? — Művészi pályán dolgozik? — Egy rajzfilmstúdióban dolgozom. Tavaly még Goodmannal voltam. Most McCarthy a főnököm. Négy héttel az első találkozásom után együtt ebédeltem Edwinnel, aki szünet nélkül tüsszögött. — Emlékszik Mira Morganra? Arra a mozicsillagra a hatvanas évekből? Éppen most találkoztam vele a parkolóhelyen. Láncon vezeti maga után a dög leopárdját. Elkezdtem tüsszögni. Hanem a közelmúltban megismerkedtem a doki egyik betegével. Csodálatos nőszemély. De... a hölgynek férje van, Otto Goodman. Lornának hívják. Szóval... beleszerettem. — Lorna viszonozza az érzelmeit? — Goodman most ötvenesztendős. Lorna alig huszonkettő. Igen, szereti. A baj ott van, hogy Goodman féltékeny, minden lépését figyelteti, s naponta többször felhívja telefonon. Ezután áttettem a székhelyemet New Yorkba. Sokáig nem láttam Edwint. Visszatértemkor azonnal megbeszéltünk egy találkát a Sunshine bárban. — Mit gondol, mire vetemedett Goodman? — kérdezte azonnal. — Meséltem önnek Medve Bobbyról? Szó van ebben a rajzfilmben egy medvéről meg egy vidráról. Goodmannak tetszett az ötlet, hozzáláttam a munkához. De Goodmann aztán azt mondta, hogy a rajzfilmnek nincs nevelő hatása, nem tűzhető műsorra. Most pedig négy év elmúltával egy nagyobb összegért eladta a televíziónak... — Ha a rajzfilmet akkor csinálta, amikor Goodman volt a főnöke, akkor hiába lázad. Ö rendelkezik az anyaggal. Ez az ügy jogi oldala. — Van a dolognak morális vetülete is, nem? Goodman megígérte, hogy a tiszta haszon 10 százalékát átengedi nekem. Már vagy egy hete keresem telefonon. Mindig azt válaszolják, hogy házon kívül tartózkodik. — Miért nem fordul ügyvédhez? — Nincs szükségem ügyvédre! Maga elfelejti, hogy Lorna velem van! A munka újra New Yorkba szólított. Ott olvastam az újságban, hogy Goodman San Diegóban új stúdiót épít. Moziteremmel, múzeummal, és van egy helyiség, amelyben kitömött állatokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Goodman csillagászati összegért eladta az MGM-nek a Medve Bobby című rajzfilmsorozatot. Visszatértem Los Angelesbe. Edwin hamarosan felhívott. — El akarok búcsúzni öntől. Lorna meg én Mexikóba repülünk. Előbb azonban betérünk a San Diego-i stúdióba. Loménak van kulcsa és ismeri a páncélszekrény varázsigéjét. Csak azt veszem el Goodmantól, amivel tartozik nekem. Egyéként... Goodman mindent tud rólunk, a kopók nem hiába szimatolnak utánam. Nos... kedves barátom, ég veled! Edwin letette a hallgatót. A többit csak sejtettem. A megbeszélt időpontban Edwin felkapaszkodott a stúdió falára és a mellékajtón át behatolt a legnagyobb épületbe. Lorna beengedte. A páncélszekrényt egy festmény mögött beépítették a falba. Goodman azonban résen volt. Felordított: — Te átkozott szoknyapecér! Megöllek a szeretőd előtt! — Szökés innen — mondta Lorna —, menekülj! Edwint nem kellett biztatni. Kiviharzott az irodából. Mögötte Goodman szitkozódott. Edwin felkapaszkodott a második emeletre. Belépett egy hatalmas csarnokba. Idomtalan tárgyak körvonalait látta s az egyik mögött elbújhatott. Ha nem árulja el magát valahogyan, megússza. A szeme lassan megszokta a sötétet, de arra is rádöbbent, hogy hol van tulajdonképpen. Goodman átkozott állatkollekciója! Pumák, hódok, macskák, kutyák, egy leopárd, egy oroszlán és három hatalmas medve. Csupa kitömött állat. Mindegyik dög megőrizte eredeti szőrméjét. Edwin összeszorította az öklét és falfehéren viaskodott az ingerrel, amely óhatatlanul a hatalmába kerítette. Csak most ne kelljen tüsszögnie... Csak most ne! Vissza kell tartani a lélegzetét. Minden hiába. Nem sikerült, bumm. Négyszer! Terülj, terülj, asztalkám! Egy csodaasztalkának elég csak annyit mondani, hogy terülj, terülj, asztalkám, és máris soksok finomság illatozik rajta. Az ételek mindig ugyanazok, így a grafikusnak nem volt nehéz dolga, mikor kétszer ugyanazt kellett lerajzolnia. Sikerült neki? Hát nem egészen! Hol találhatóak az eltérések, és mennyi van belőlük? 27
