A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-27 / 4. szám
SORSOK A jó gróf Zay Imre a magyar vadásznyelv taglalásakor a vadászat és vadász fogalmak tisztázásánál nagyon pontosan meghatározza a hajtó szerepét, neki kijáró fontosságát, tekintélyét. Vagyis a vadászaton, vadászatban résztvevők közül, nemcsak a puskás ember a vadász, hanem azok is vadászok, akik hajtani jöttek, a vadat felzajgatják, esetleg a puskás emberek elé terelik. Kékessy László 'A magyar vadászok kézikönyve’ című kiadványában így ír: "A hajtó egy vadásztárs, ki a vadat a puskás vagy puskásvonal elé hajtja." Igen világosan fogalmaz, de a. jó hajtónak a nagyvadászatokon, hajtásban a fácánokra, vagy körvadászatokon a nyulakra más szerepe is van. Ő az, aki, vadásztársát, a puskás embert mindenben segíti. Cipeli az elejtett vadat: nyulakat, fácánokat, de olykor öregebb társának a hátizsákját is viszi, s ha az öregvadász megizzad még a télikabátját is vállalja. Más oldalról pedig, a hajtó a vadász negyedik szeme, vagyis idejében észreveszi a hajtóvonal felé közeledő nyulat, és arra figyelmezteti vadásztársát, no nem valami nagy ordibálással, mert akkor a vad könnyen eltér eredeti irányából, esetleg visszafordul a puskás orra elől. A hajtó veszi észre, a hajtó vonal mögött felugró nyulakat, és ilyenkor csak annyit kiált: A háta mögött! És a begyakorlott vadász fordul, a nyúl pedig a jó találat után karikába bukfencezik. A hajtó szíve ilyenkor felmelegszik, és mondogatja magában: Lám jó puskást választottam, türhétően lövi a nyulat... Mert a hajtó egyben a vadász kritikusa is, nem gúnyolja, de egy-egy megjegyzése mögött Nyugodtan állíthatom, hogy magyarnak lenni Tirolban egyáltalán nem szégyen, sőt éppen ellenkezőleg. Sok helyütt belépőjegynek számít. Mi itt — úgy érzem — nem számítunk idegennek, talán éppen az említett iskola és kollégium jó hírnevének köszönhetően. — Feltételezem, hogy azt is nyomon tudták követni, ebből az iskolából kikerülve hányán végezték el a főiskolát, az egyetemet? — Egészen pontos adataink nincsenek, ám kb. az ötven százaléka a nálunk végzett diákoknak megpróbálkozott az egyetemmel, és kb. harmincöt-negyven százaléka el is végezte. Nagyon sok orvos, közgazdász, tanár van közöttük. — Ők lehet, hogy e nélkül az iskola nélkül elkallódtak volna... Beszéljünk most a másik intézményről, az innsbrucki magyar diákotthonról... — A kollégiumot akkor sikerült tető alá hoznunk, amikor az iskolát is létrehoztuk, 1956 után. El kell hogy áruljam, osztrák kezdeményezésre. S itt ismét hivatkoznom kell a Mária-kongregációban végzett munkámra. Rengeteg gondunk volt, nem volt könnyű ellátni a gyerekeket. Osztrák barátaim tanácsolták, hogy létre kellene hoznunk egy egyesületet, hiszen egy ekkora nagyméretű segélyakciót csak szervezetten, hiteles emberek bevonásával lehet végrehajtani. Tudatosítottuk, hpgy amíg nem áll mögöttünk hivatalos egyesület, nem számíthatunk semmiféle támogatásra. Létrehoztuk tehát az egyesületünket, amelynek révén még ma is működik és létezik nemcsak a diákotthon, hanem az ún. magyar ház is. , • * — Amijük el a pontos nevét... — Ez az innsbrucki Magyar Diákotthon és újabban Kultúrcentrum is egyben. A magyarországi rendszerváltás óta ugyanis itt kulturális A HAJTÓ ott rejlik a tapasztalt vadászhajtó tárgyilagos véleménye: No, ezt elhibáztuk Nem baj, jön majd másik! Tata ne a lányokra kacsingasson, hanem a nyuszi füle tövét nézze! — de azt csak akkor mondja a hajtó nagyon halkan, ha a puskás szembetűnően sokat hibázik... Az eddig élmondottak arról jutottak eszembe, hogy a decemberi vadászaton — amelyről elmondhatom, hogy decemberi tavasz volt — egy tíz-egynéhány esztendős, szőke, hosszú göndörhajú fiúcska, Vladimír volt a hajtóm. Az első körben két nyúllal tiszteltem meg, könnyedén vitte a megfagyott vetés, sima földjén. A másodikban semmi dolgunk sem akadt, mert egy fia nyúl sem szándékozott irányunkba nyargalni. A harmadik és egyben az utolsó kör már gazdagabb volt, Vladimír vállalta is volna az öt-hat tapsifüles cipelését, de szóltam a hatalmasabb termetű szomszédunknak, hogy segítse ki a legapróbb termetű hajtóvadászt, aki ugyan tiltakozott az erején felüli teher leválasztása ellen, de aztán megnyugodott... A buszban, a vadászat végén — mert manapság busszal és nem gyalog vonulnak ki a vadászok —, mellettem ült. Megtudtam, hogy nyolcadikos, de ismétli az osztályt, mert matekból elmarasztalták. Garamszentgyörgyre jár iskolába, szlovák fiú, a háború utáni telepesek, Magyarországról áttelepedtek utódja, de magyarul is tud, megtanult a barátaitól. rendezvényeket is szervezünk. Létrehoztunk még egy másik egyesületet is, Osztrák—Magyar Kultúr- és Iskolaegyesület névvel. Ennek segítségével tartottuk fenn az iskolát. Ezáltal mi az ÉNSZ-től is támogatást kaptunk, s így csökkentek anyagi gondjaink. Ez kb. 1957 márciusától volt így, addig nagyon nehéz volt a dolgunk. — Az előbb emlegetett iskola 1963-ban megszűnt, nyilván azért, mert nem volt rá már többé szükség. A diákotthon viszont ma is működik, s remélhetően jövője is van. — Valóban. Miután megszűnt a középiskola, a házat egyetemisták számára rendeztük be. — Milyen szakos egyetemisták számára? — Az innsbrucki egyetemen a legkülönbözőbb szakok léteznek (itt jegyzem meg, hogy jó híre van az intézménynek), és mi az itt tanuló magyar diákok számára teremtettünk egyfajta lehetőséget, olcsó szállást. Persze rögtön felrperül a kérdés, hogy mi kit értünk "magyar" alatt. Mindenkit, akinek az anyanyelve magyar vagy magyarnak vallja magát, jöjjön bár ide a világ bármely tájáról. Azt azonban el kell mondanom, hogy az utóbbi években természetszerűleg a volt, ún. csatlós államok (tehát a keleti blokk) magyar fiataljait részesítjük előnyben, hiszen ők jobban rászorulnak, mint a nyugaton élők. Feltétel persze, hogy vissza kell térniük az egyetem elvégzése után, hiszen mindenkire otthon van a. legnagyobb szükség. U « ^ , — Tehát aki az innsbrucki egyetemen tanul, az anyanyelve magyar, vagy magyarnak vallja magát, és önökhöz fordul segítségért, akkor önök elhelyezik őt. , — Természetesen. Egyébként most is vannak diákjaink, akik a legkülönfélébb szakokon tanulnak. Ha jól tudom, jelenleg tizennégyen vannak. Nem szólunk bele, milyen szakot mi — Elég baj, hogy megbuktatott a tanító néni, ahelyett, hogy megtanított volna arra a fránya matekra — folytattam a beszélgetést. — Most már minden rendben van, ismétlem a nyolcadikat, de már a matematika is megy, a tanító néni is kedvesebb hozzám. — Hányán vagytok testvérek? — Négyen: a bátyám meg két húgom. A bátyámat nem érdekli a vadászat, inkább otthon ül a tévé előtt, de a fácán- vagy nyúlhúst azért megeszi. — Szüleid hol dolgoznak? — Édesapám Léván volt kőműves, most munkanélküli. Édesanyámnak meg decemberig a szövetkezetben lesz munkája, a dohánnyal dolgoznak. Januártól ő is munkanélküli lesz, segélyekből élünk majd. — Akkor most jól jön a nyúl, biztosan örülnek a szüleid, hogy nyulat viszel haza. — A nyúlnak örülni fognak, de bizony elfogy az karácsonyig, mert a hétköznapokon is élni kell — hangzott a válasz. Közben megérkeztünk Alsószecsére, ahol feldíszített terem és asztalok vártak bennünket a vadászvacsorára. Vladimír Jakob elnök és Pilárik Gábor vadgazda invitáltak bennünket a vendégasztalokhoz. Vacsora közben elnéztem hajtóm vonásait, aki megfontoltan, királyokhoz illő méltósággal falatozott, és figyelte a felnőtteket. Szőke hajának tincsei a homlokába hullottak, talán vadász lesz belőle, emberséges vadölő. MOTESIKY ÁRPÁD választanak, viszont ha kell, megpróbálunk segíteni az egyetemi felvételinél, amely bizony elég szigorú, és feltétel egy bizonyos szintű német nyelvtudás is. így aztán mi elhelyezünk olyan fiatalokat is, akik először csak nyelvkurzusra érkeznek ide. — Nagyon szép és tiszteletreméltó az önök igyekezete és segítségnyújtása... Hadd kérdezzen1 meg öntől, hogy azon túl, amit elmondott, érzelmileg, lelkileg mi motiválja önöket elsősorban, hogy segítsenek ezeknek a diákoknak? — Erre nagyon nehezen tudok válaszolni. Nem egyedül végzem ezt a munkát, az egyesületnek harmicöt tagja van, a vezetőségben hét ember ügyködik, és úgy hiszem, mindengyikünkben van valami, amit idealizmusnak lehet nevezni. Ők Tirolban élő magyarok, és fontosnak tartják azt a munkát. — Van-e ennek a diákotthonnak jövője?... S vajon ha Szlovákiából érdeklődne egy-egy tehetséges magyar, németül jól beszélő fiatalember, aki esetleg szívesen tanulna az innsbrucki egyetem valamely karán, tudnának-e neki tanácsot adni, ha segíteni nem is...? — Az egyesületünkben vannak egyetemi tanárok is, akik hajlandóak segíteni. Úgy ítéljük meg a helyzetünket, hogy többek között mi ezért is vagyunk... Ami a diákotthon jövőjét illeti, helyenként nekünk is fáj miatta a fejünk. Anyagi tartalékaink kifogyóban vannak, hiszen az esetleges támogatók inkább a volt csatlós országok kialakuló intézményeit támogatják. Vannak nehézségeink, ám mindezek ellenére bizakodóak vagyunk, hogy sikerül a szükséges anyagi bázist továbbra is fenntartani. Beszélgetett: L. DUSIK ÉVA 13
