A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-01-27 / 4. szám

HÉTELŐ MÜLT SZOMSZÉD VARAK DÉVÉNY "A Morvának a Dunába való torko­latánál (található) Dévény nagy kő­bányákkal s a meredek hegyen álló várrommal, melynek tetején emel­kedik az ezredévi ünnep alkalmából 1896-ban országos költségen állított emlék." — írja Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képben című könyv szerzője. Hainburg Dévény Egy ködös novemberi napon csa­tangolunk Dévényben. Lepusztult falukép, gyalázatosán megsebzett táj fogad bennünket. Rengeteg ol­vashatatlan szlovák felirat, össze­visszaság. A várromhoz vezető ajtón hatalmas lakat. — Zatvorené — mondja végül a nehezen előcsoszo­gó nőszemély, a történelem éppen szünetel. Október végétől tavaszig nem látogatható Dévény. A magya­roknak. Román turistacsoportot terel be éppen — nekik lehet. Nem adjuk fel, körbejárjuk a várromot kívülről. S fölleljük az "országos költségen állított" emléket. Nem könnyű, a magyar feliratot mocskos kezek fehér festékkel meszelték be. A barbárság rombolni már megtanult. Teremteni még nem. A feliratot lassan kiböngésszük. íme: "E kapun ellenség sokszor rontott a magyarra: de egyszer sem nyert rajtunk tartós diadalt. Nem volt zárva soha. Ám a nyugat műveltségének ez az út ezer évig nem volt zárva soha sem. S hogy biztosb legyen itt a verseny, a MAGYAR NEMZET rendezte Du­náját. Áldja meg ezután is a gond­viselés. Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére emeltették a Magyar Felső Duna Szabályozás állami és vállalati végrehajtói." A Panoráma kiadásában megje­lent Szlovákiai utazások című köny­vecskét böngésszük. Meg is leljük a modern amfiteátrumot, ahol "min­den év júniusában hazafias ünnep­ségeket rendeznek". Föltépett pa­dok, kivert ablakok, omladozó ház­falak. Ennyi maradt a "hazafias” ünnepségekből. Nem minden malí­­cia nélkül jegyezzük meg: a várro­mok épebbek a későbbi építmények­nél. A történészek följegyzik, hogy a szirten már a rómaiak és a kelták is építettek őrtornyot. Az itteni palánkvárat először 864-ben említi a Fuldai Évkönyv. Ekkor morva fejedelmi székhely volt. Az Árpádok kővárat emeltek a favár helyén, a vár ura hol a magyar király, hol az osztrák herceg volt. Utolsó birtokosai a Pálffyak voltak. A múlt századig laktak is a várban, de 1809-ben a franciák felrobbantották. Néhány fal és torony maradt meg belőle. "Szabad-e Dévénynél betörnöm/ Új időknek Új dalaival?" — kérdezte Ady Endre programadó versében 1906-ban. Ha Ady ma látná Dévényt (a Devín nevet kapta a szlovák keresztségben), összeszorulna a szíve. Majdnem száz év múltán a múlt emlékeinek pusztításán, meg­hamisításán már senki nem hábo­­rog. HAINBURG Dévénnyel szemben Hainburg. Még bennünk van Dévény emléke, így az ellentét még nagyobbnak tűnik. A köd megakadályozza, hogy átlás­sunk a Morva és a Duna összefo­lyása fölé emelkedő várromra. A hamburgi várromok között sétálunk. Itt kapu sincs, nem hogy lakat! Pedig történelmi határvidéken járunk. Bár már István király elfoglalta, mégsem értünk egyet Haller Jánossal, aki szívesen sorolná a valahai Moson megyéhez a várost. Mire a várme­gyerendszer kialakult, Hainburgot java részben német ajkúak lakják. Viharos a kisváros történelme. 1042- ben Aba Sámuel rombolja le a várat, de a németek még ebben az évben újra felépítik. Ide menekült IV. Béla a tatárok elől. Mátyás is "megláto­gatta", s 1477-ben Bécs ostromára sietvén elfoglalta. 1482. szeptember 30-án Bécs második ostromakor is bevette a várat. "Útba" esett Ham­burg is sokaknak, a Bécs alatt lévő kisváros csak az elmúlt néhány évszázadban élt nyugodt életet. A vár romjairól jól rálátni a városra, s felfedezhető a történelmi városmag is a falmaradványok ölelésében. Lesétálva a városba a rendezett­ség, a nyugalom képe mindenütt. A szépen rendbetett házak, a tiszta utcák, a Duna-part kellemes kirán­dulóhellyé varázsolják a városkát. Ma már Mosonmagyaróvárról bő fél óra alatt megközelíthető. Pozsonyon át autózva a táv rövidebb talán, mintha Hegyeshalomnál lépi át az ember a határt. A táj is szebb, csak a két — ma még nem minden szempontból európainak nevezhető — "átkelés" teszi óvatossá a kirán­dulni vágyókat. BÖRÖNDI LAJOS Írók a nőről és a férfiról • A legjobban szerető fér­fiak vigasztalódnak meg a leghamarabb. Franz Werfel • Csak valószínűtlen vélet­len lehet, hogy olyan nő és férfi találkozik egymással, akik mindketten elég na­gyok ahhoz, hogy ne irigy­kedjenek a másik nagysá­gára. Sinclair Lewis • Az asszonyoknál minden szenvedély összeveszés­­sel szokott végződni. Claude Farrére • Hát ilyenek a férfiak! Mindig az ellenkezőjét te­szik annak, amit ésszerűen tenniök kellett. Hans Fallada • Az asszonyi hűségre épp úgy nem lenet számítani, mint ahogy egyetlen sors­jeggyel főnyereményre számítani nem lehet. Vaszary Gábor • Ha a nők erkölcsi és fizikai tekintetben olyan vá­logatósak lennének, mint a férfiak, akkor az emberi fajnak hamarosan ki kelle­ne halnia. Bemard Shaw • Lelke mélyén minden közönséges férfi iskolás- és minden nő isko­gyerek laslány. Robert Graves • A férfi és a nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt. Karinthy Frigyes • Hogy miért szeretnek bennünket a nők? Sokféle magyarázatát adták már, még azt is kisütötték, hogy a gyengeségünkért, gyá­moltalanságunkért, nyomo­rúságunkért szeretnek be­lénk, de okosabb egysze­rűen így mondani: belega­balyodott... Hja Ehrenburg • A nő akkor kezd szép lenni, amikor megfeledke­zik szépségéről. André Gide • A férfiak a szokás rabjai; ezért tudják a nők megtar­tani őket. Somerset Maugham • Az asszony olyan, mint az árnyék. Ha szaladsz utána, szalad előled, ha szaladsz előle, ő szalad utánad. Eca de Queiroz Válogatta: — d 10

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom