A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-23 / 52. szám
Királyhegyi Pál IRIGYSÉG Gyapjú Gyuri, a nagy magyar gondolkodó, a Szent István körút örökös tagja, az Általános Dohányzók Klubjának elnöke, megpödörte nem létező bajuszát, majd idegesen végigsimított valódi svéd drótból készült haján, amibe eddig minden jobb érzésű férfi beletört, rágyújtott, enyhe lelkiismeret-furdalással, száztizenegyedik cigarettájára, amelyet külön füstszűrös szipkából szívott, mert vigyázott egészségére, kivételesen csak bokáig szívta le a füstöt, nem talpig, ahogy szokta, és imigyen szóla: — Örülök, hogy a múltkor megírtad a közhelyekről és közmondásokról a véleményedet, a cikkel majdnem meg voltam elégedve. De ha már neked megadatott a kifejezés gyönyörűsége, bizonyítsd be, és írj a babonákról is, különös tekintettel egy babonára, amitől mindig megvadulok, és a hajamat tépem, ha csak hallom. Na. Először is leszögezem, hogy nem vagyok babonás, csak éppen annyira, amennyire illik. Nem mondom, vallásosan vigyázok arra, hogy jobb lábbal keljek fel, és a világért sem húznám fel a cipőmet reggel először a bal lábamra. Azt sem tagadom, hogy a tizenhármas szám szerencseszámom, amire sok bizonyíték van. Hirtelen azonban egy sem jut eszembe. Természetesen hiszek abban, hogyha tarka lovat látok, szerencsét találok, de már a kéményseprőben nem vagyok olyan biztos, mert gépesítve vannak, mint a csirkék. Hiszek abban is, hogy a végrehajtóval találkozni a lakásomban reggel, pechet jelent. Vannak magánbabonáim is, mint minden rendes embernek. Teszem azt, elhatározom, hogyha az utcán az első járókelő, akivel találkozom, szemüveget visel, akkor aznap nekem minden sikerülni fog. De ez nem tartozik másra. Ellenben: velőtrázó hülyeségnek tartom a fekete macskával való találkozás babonáját. Először is én mindenekelőtt szeretem az állatokat, az emberek kistestvéreit, a macskát és a kutyát. A fekete macskával való találkozás katasztrófáját az egerek terjesztik, akiknek persze pechet jelent az ilyen összejövetel akkor is, ha a macska hófehér. No de térjünk a tárgyra. Van egy ostoba babona, ami ellen harcolni kell keményen, megalkuvás nélkül, és amelyről le kell rántani a leplet. Ez a marhaság az, hogy szükségben ismerni meg a barátot. Más szóval: ha bajban vagy, akkor derül ki az igazi barát. Nem igaz. Nem igaz azért, mert a közlési vágy és a szaporodási vágy után mindjárt a legelső emberi tulajdonság az irigység. Igazán nem magamról beszélek, hiszen ismersz, de tudod, hogy életemben egyetlenegyszer éreztem irigységet, mégpedig Hitler uralkodása alatt. A Führert sohasem tudtam megkedvelni, hiába rikácsolta tele a világot, a nagy hasú Göringet sem, hiába volt több egyenruhája, mint csillag az égen, nem adok a flancra. De volt egy Adolf Göring nevezetű unokaöccse, aki huszonegy éves, talpig árja főhadnagy volt. Őt irigyeltem. Miért? Mert én sosem voltam katona, a vallásom is inkább pech volt, mint vallás, és irigyeltem ezt a fiatalembert, akit ilyen hasznos rokonsággal áldott meg a sors keze. Egy gyönyörű szép napon aztán olvastam az újságban, hogy az én kis Adolfom, a lengyel hadjáratban egy "Kopfschuss" (fejlövés) nevű betegségben elhunyt. Ez nem ragályos nyavalya, de aki megkapja, annak a napja feltétlenül elromlik. Hiába mondja az arab, hogyha fejlövést kapsz, ne mutasd ki rosszkedvedet, tégy úgy, mintha oda sem figyelnél. Ekkor szoktam le végleg az irigységről. Már elment a kedvem attól is, hogy cseréljek vele. No de térjünk a tárgyra. Ha bajban vagy — ez a tapasztalatom —, minden barát, sőt ismerős is hajlandó rajtad segíteni. Sajnálnak is, ami persze nem ér egy fillért sem: Ismerek egy visszataszító, gonosz öregasszonyt, aki boldogan jár kórházba beteget látogatni, még ajándékot is visz a betegnek, lehetőleg olyasmit, aminek nem veszi hasznát. De figyeld meg, mi történik, ha valami jó ér! Ki az, aki veled tud örülni, ha öt találatot érsz el a lottón, a totóról nem is beszélve, ahol az öt találat nem ér semmit. Példa: Volt egy barátom, a Péter, hiszen te is ismered. Egész életét példátlan szegénységben töltötte, ötvenéves koráig nem volt egy forintja sem egy tagban, és hirtelen több százezer forintot örökölt. Barátai, akik mindig segítették nyomorában, elfordultak tőle, és pukkadással töltötték szabad idejüket: — Ilyen szerencséje legyen egy ekkora ökörnek! — mondogatták, és nem tudtak ránézni sem többet. Vagy itt van Lajos. Hosszú szenvedés, sok tanulás után végre karriert csinált, pénz, autó, villa a Balaton partján meg minden. Erre azt mondták: csak egy hülyének lehet ilyen szerencséje, megutálták, ránézni sem akartak. Nehéz a más örömében, szerencséjében részt venni, de aki mégis örülni tud annak, ha a barátja boldog és gazdag, az igazi barát. Persze, ilyesmi ritka, mint a rum a rumos meggyben. Vagy a téliszalámi nyáron, amikor sok a külföldi turista. Egy kivételt ismertem, a Petressy Frigyest, aki könnyes szemmel gratulált barátjának, amikor értesült arról, hogy emeletes villát vett Siófokon. — Igazán, én boldogabb vagyok, mint te — mondta, és amikor a barát eltűnt a láthatáron, hozzám fordult: — Dögöljön meg. MÚLTIDÉZŐ A "Múltidéző" történelmi sorozatunk 30. fordulójának helyes megfejtése: 1. Munkácsy Mihály "Honfoglalás" című képét először Párizsban állították ki az 1893. évi tavaszi Salonban. A kérdés helyes megfejtéséért könyvjutalomban részesül Rencsok Béláné Rozsnyóról. ÜNNEPI , IDILL 1 i A két egyfor mának tűnő kép között huszonöt apró eltérést talál a jó megfigyelő. Melyek a különbségek? 43
