A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-23 / 52. szám
INTERJÚ HÉT hogy a szomszédom miből gazdagodott meg, mint azzal, hogy én mitől lehetnék gazdag. Én mindig úgy tudtam meggazdagodni, hogy a munkám volt; ami felemelt. Többször kezdtem a nulláról. Ezt az országot is csak a népének a munkája fogja felemelni. Nem ma, talán nem is holnap lesz. • Változik az értékrend. Az értékek devalvációját éljük most. Most és világszerte. Hol van most a művész helye? — A művészt nem kell félteni. A művész, ha egyszer tehetséges volt, akkor van lényeget fogó képessége. Ezzel tudnám megfogalmazni azt, hogy mi a tehetség. Sohasem hittem az őstehetségben. Az őstehetség szerintem azt fejezi ki, hogy az illető ahhoz képest elég jó képet fest, vagy zenét csinál, hogy kultúrálatlan. De mindig csak ahhoz képest, mert kultúra nélkül nincs művészet. Ezzel nem azt állítom, hogy iskolák nélkül nincs művész, de valamilyen módon kultúrálttá kell válnia. Magánúton vagy szorgalomból. Kultúra nélkül nem létezhet, hiszen hogyan mond véleményt? Mi most olyan korban élünk — magamnak mindig így magyarázom a helyzetet —, amikor egy nagy kultúrának a végnapjait látjuk, éljük. Itt omlik össze a szemünk láttára. Az én gyermekkoromban kezdődött, és a mai napig tart. Róma végnapjait éljük. Elfáradt ez a kultúra. Azért is, mert a kultúrált ember azt jelentette, hogy mindent tudok erről, az európai kultúráról. A sok lényeges pedig nem értékelhető adatok nélkül. A rengeteg adatot az agyamban kell tartani, hogy ebben a kultúrában én kultúrált lehessek. Például nem volt elég ha Shakespeare-től olyan gondolatot kaptam, ami inspirált. Tudnom kellett róla, hogy mikor született, hogy kopasz volt, hogy szakálla volt, hogy milyen ruhát hordott. Ilyen természete van ennek a kultúrának, másként nem működött. A kultúra kitermelt magának egy civilizációt, amely úgy elszaladt a kultúrától, hogy mára ellenőrizhetetlen. A reneszánszban még a kultúra irányította a civilizációt. Meggondolták, hogy kivágjanak-e egy fát, vagy ne vágják ki. Mára építettünk egy kultúrát, amibe az én elődeim beleszerettek, mi pedig már torkig vagyunk vele. Mert annyi adatból áll, hogy ebbe a komputerbe, a fejembe, már nem fér bele. Ez a kultúra tehát kész, befejeződött. Halott. • Ön újjal próbálkozó, kísérletező művész... — A festészet küzdelem. Nem könnyű a festéket ecsettel vászonra vinni úgy, hogy kifejezze érzéseimet, filozófiámat. Az üveggel, a porcelánnal, a vassal, a fával hasonló a helyzet. Minden nagyon fontos. Vegyünk egy iparművészeti terméket. Legyen az egy pohár. Használati cikk. 'Lart pour' lart pohár, az nem pohár. Ebből inni kell, tömegekhez jut el. A nevelést a pohár formájával kell elkezdeni. Szoktatni kell a közönséget, nevelni, kinevelni azt az ízlést, amely képes lesz az én képeimet is megérteni. Környezetével is magamhoz nevelem a közönséget. Nekem mindig nagyon izgalmas az új anyag. Új feladatot jelent, új küzdelmet. A küzdelem pedig fiatalít. • Ön nevét adta mindennapi használati tárgyainkhoz. El tudja képzelni, hogy belehamuznak egy Száz Endre hamutartóba? — Igen, persze. Arra csináltam. Mégpedig úgy, hogy könnyen el lehessen mosni! Tudja milyen nehéz úgy megcsinálni egy poharat, hogy jó fogása legyen, hogy öröm legyen inni belőle? Szép legyen, harmonikus vonalvezetése legyen, inni is lehessen belőle, és még a mosogatógépben se törjön össze? És a melós, aki nem művészi végzettségű, el is tudja készíteni? Annyi gát annak, aki ebből elfogadhatót akar készíteni, hogy ennél szebb feladatot el sem tudok képzelni! Mondták már nekem, hogy nem tudom mit csinálok. Hogy aprópénzre váltom a tehetségemet. Nem tudják, mi az aprópénz! Azonkívül: ha Leonardónak nem volt terhére, hogy kapálógépet csináljon, akkor engen miért bántson, hogy üvegpoharat készítek vagy kávéscsészét? • Az emberi arc örök témája munkáinak. Létezik-e az Ön számára szépségideál? , * — így, hogy szépségideál, így nem. A szépség az divat. A szépség, az mindig változik. Más volt egy szép nö az ón gyerekkoromban, és más Rubens korában. Rubens korában ekkora valaga volt egy szép nőnek. Ma nem. Megmondom miért nem. A hollandok akkor nagy, hideg házakban éltek. Nem volt rendes fűtőberendezésük, hanem a kandalló melegítette őket. Megfagyott volna a bébi egy ilyen vékony manökenben. Nem tudta volna megszülni a gyereket. Bele se fért volna a gyerek. Ma más a divat. Nem az a fontos, hogy szép nagy csöcsei legyenek, amelyeken jól tud szopni a gyerek, meg hogy nagy valaga legyen, amiből még öt gyereket ki tudnak húzni. Egy mai manöken öt gyerek után biztos használhatatlanná válna. • A portréin jellegzetes orrokat ábrázol... — Á, most itt véletlenül olyan képek vannak. Meg lehet, hogy maga ilyeneket ismer. Tudja, az a baj, hogy szét vannak szórva a világban a képeim. Rengeteget festettem. Magyarországon azt hiszik, hogy csak fejeket festek. Szamárság. Csak ezt tudják megfizetni! A kompozíció az több figura, több munka. Több pénz. Tehát olcsóbban nem adom. A világban pedig egyelőre értékelik a képzőművészetet, eladom tehát ott. Sőt nagyon értékelik. Ez csak Magyarországon divat, hogy a művész kijelenti, őt nem érdekli a pénz. Mi az, hogy nem érdekli? De mennyire, hogy érdekli! Menjen csak el egy képzőművészeti szövetségi összejövetelre! így is van rendjén. A kép értéke — a szellemi értéke — összefügg az anyagi értékével. A 20. század a pénz százada. De értéknek kell mögötte állni. Reklámokkal rövid időre csinálhatnak valami szarból remekművet, de semmi esetre sem tovább. • A témákhoz a művész alázattal közelit. A közönséghez is? — A téma nem ér szart se a közönség nélkül! Divat lett azt mondani, hogy magamnak festek. Nem igaz! Magamnak sokkal jobb képet tudok elképzelni — mert elképzelni könnyű. De festeni bajos! Ha már megfestette, azért festette, mert valakinek meg akarta mutatni. Csak nem értették meg, mert nem tanulta meg az ábécét! Nagy divat most, hogy a vad absztraktnál kezdik. Én is festettem absztraktot — ott, ahol erre volt közönség. A stílus nem értékmérő! A stílus az egy nyelv. És egy jó mesternek sok nyelvet kell tudni, attól függően, hogy milyen közönséget választ magának. Meg akarom mutatni: gyerekek erre a világosság, arra a sötétség! Akkor a nyelvet ismerni kell. Értékes absztraktot nem tud festeni az, aki nem tudja a natúrát. Mi az anyja kínjából absztrahál, ha nem ismeri a mindent? Ahhoz, hogy egy vershez a három legfontosabb szót megtaláljam, ismernem kell abból a nyelvből legalább ötvenezer szót. Akkor beüt a legmegfelelőbb. Azonkívül: az üres szobában mondott vers nem költemény. Azzá az emberszívekben válik. A mű beteljesedése a hatása, az amit a emberekből kivált. Hatás nélkül szar, anélkül csak egy kép! Képet nagyon sokan tudnak festeni, anélkül, hogy tudnák, mi a művészet. Vasary mondta: egy lovat is megtanítok rajzolni! Rajzolni, festeni mindenkit meg lehet tanítani, akinek ügyes keze van. A művészet az energia, ami sugárzik a képből. Amit én raktam bele. Ami a reneszánsz remekműveket megtartotta, de nem tartott meg a reneszánsz giccseket. Az éltető energia, ami az életről szól. Erről a csodálatosan érdekes természetről. Nem szépről, mert nem szép, hiszen körbezabáljuk egymást. De érdekes, amelynek mi is részesei vagyunk. Én is a részese vagyok, a legkisebb atomomig. És részese is leszek. Itt az én igazi halhatatlanságom. Halálom után is elő fogok fordulni — a hákettőóm, a magnéziumom és minden egyebem — a liliomvirágban vagy a kutyaszarban. És aki ki tudja fejezni ezt a törvényt, az tudja, mi a művészet. A képben a tisztán kiszűrt törvény van jelen, ha művész csinálta a képet. A beszélgetést lejegyezte, és a felvételeket készítette: GÖRFÖL JENŐ 13
