A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-16 / 51. szám
MTLÁTOGATÓBAN DERŰS ÓRÁK AZ ISTIGLINCCEL Tereferepartnerem: KRAUS ÁGI "mindenes" A rivaldafényben több tucat napsugár arcú fiatal. Jó adag talentum, játszi könnyedség, mosolyözön, melegséget sugárzó tekintetek. Derű, ragyogás, tapsvihar — verítékes munka árán. (Megéri!) A dunaszerdahelyi ISTIGLINC folklóregyüttes a sikerekkel fémjelzett úton. Egyre feljebb repülve-ropva. Egy Kraus Ági A Zöld Pántlika zenekar Lent: A színpadon az együttes filigrán, energikus művészeti vezető (saját jelzőjével élve: "mindenes") irányítása alatt. Vele — KRAUS ÁGIVAL cseverésztem az eddigi (szűknek nem nevezhető) hét esztendő eredményeiről, további elképzeléseiről, vágyairól: — Áruld el, mikor kerültél a tánc bűvöletébe? — Hű, én már kölyökkoromban faltam a TV zenés-táncos produkcióit! Többek között operettszínész is szerettem volna lenni, de jobban vonzott a néptánc. Egy évig az Istiglincben, két évig a Csallóközi Dal- és Táncegyüttesben táncoltam, majd dunaszerdahelyi gimnazistaként hetente több alkalommal utazgattam Pozsonyba, a Szőttes próbáira. Az érettségi után lehetőségem nyílt táncoktatóként elhelyezkednem a dunaszerdahelyi zeneiskolában, így az Apró Szőttes helyett az Istiglinccel kezdtem foglalkozni. — Számomra az "istigllnc" szó gyermekkoromat, illetve egyik játékunkat idézi... — Pontosan a játék alapján nevezte el a csoportot Czéréné Pozsár Erzsébet, az Istigling alapítója. "így járják a koldustáncot, istiglinc..." — ugye, könnyen megjegyezhető? Erzsiké 1985- ben állást változtatott, miután boldogboldogtalan próbálkozott az együttes vezetésével. Amikor 1987-ben én vállalkoztam erre a feladatra, a harminc lány tag mellett mindössze pár fiúval rendelkezett az Istiglinc, ezért további válogatásra volt szükség. Egy év múlva már tizennégy párt tudtunk színpadra állítani, azóta pedig folyamatosan gyarapodik a létszám. Majd amikor az Istiglinc tagjai elvégezték a nyolcadik osztályt, továbbra is együtt maradtak, mint felnőtt néptáncegyüttes, az utánpótlás állandó biztosítása végett pedig létrehoztuk a kis Istiglincet, azaz a KISTIGLINCET. A kicsik között minden évfolyamból táncol négy-öt pár, akik fokozatosan felnőnek a nagyok közé. — Sorold fel a legjelentősebb eredményeiteket! — A gyermekegyüttessel a ‘89-es zselizi fesztiválon megszereztük a harmadik helyet, és különdíjakat is kaptunk, majd '91-ben újabb három díjat: a zenekarit, a szólóénekesit és a legjobb koreográfiáért járót. ‘92-ben ugyanazzal a társasággal már a felnőtt-kategóriában értük el a harmadik helyezést, és én is egy díjban részesültem. Ugyanabban az évben az országos szólótánc versenyen három táncosunk: Zubonyai Péter, Süke Henrietta és Tóth Ildikó szerzett egy-egy különdíjat. Egyébként Péter jelenleg a tánckar vezetője, és ő foglalkozik a fiú táncosokkal. A KISTIGLINC is méltó utódnak bizonyul. ‘91-ben kezdtünk el együtt dolgozni, és már a kezdet kezdetén egy csornai koreográfiaversenyről hazahoztuk a második helyezést, és egyúttal kiválasztották az együttest a budapesti gyermekantológiára, amit az MTV is közvetített. A ‘92-es gútai országos népművészeti fesztiválon nagydíjasok lettünk, továbbá a zenekar és az én koreográfiám is díjazva lett. Az idén pedig a szegedi néptáncversenyről tértünk haza az első díjjal, ami egyúttal egy bécsi kirándulást is jelentett. Hasonló sikereket könyvelhettünk el Debrecenben, Csornán is, tehát egyelőre jól halad a szekerünk. — Kimaradt a felsorolásból a tavalyi magyarországi Ki mit tud?, ahol értetek szorított az egész Felvidék. Mesélj erről a versenyről kissé részletesebben! — A tornaijai előválogatás után következett a budapesti, három napig tartó szelektálás, amely során százhúsz együttes közül, tizenhét másik csapattal együtt alkalmasnak bizonyultunk a TV- szereplésre. Végül egy különdíjjal gyarapodott a gyűjteményünk. — Nekem úgy tűnik, hogy e verseny után idehaza is jobban "futtatnak" benneteket, azaz többfelé szerepeltek. Egyetértesz ezzel az észrevételemmel? — Bár azelőtt is évente ötven-hatvan fellépésünk volt, tény, hogy a Ki mit tud? óta látványosabb helyeken lépünk fel, és jobban észrevesz, figyel minket a közönség. — Szorosan kell fognod a gyeplőt, vagy könnyen szót fogadnak neked ezek a nagykamaszok? — Én nem szeretek valamiféle felsőbbrendű lényként viselkedni, tanítónősködni. Meghitt baráti viszonyt igyekszem kialakítani a fiatalokkal, egyenrangú partnerként kezelem őket. Egyébként darabokra hullana az együttes. Persze ezek az értelmes emberkék tudomásul veszik, hogy minden csapatban kell egy vezető, aki útmutatást nyújt a próbákon, a fellépések előtt. Azután — a próbateremből kilépve — egyenrangú barátok vagyunk. Mivel kiskoruktól ismerem őket, szívesen megosztják velem a gondjaikat, örömeiket, és én örülök e bizalomnak — megtartom a titkaikat. — A bemutatkozásodkor amolyan "mindenesnek" nevezted önmagad — irányítod a csoportot, magalkotod a koreográfiát, menedzseled-szervezed a pályátokat, miközben elválaszthatatlan társad egy videokamera... Győzöd mindezt egyedül? — Hát, egyelőre győznöm kell! Legszívesebben csak koreográfus lennék, ha lehetne fizetett segítőtársam. Ugyanis merő lelkesedésből, szabadidőben lehet vállalni apró feladatokat, ám e száznegyven tagú együttessel reggeltől estig foglalkozni kell, amit ingyen senkitől sem lehet elvárni. Sajnos, teljes állású segítőtársat nincs miből fizetni. Véleményem 12
