A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-09 / 50. szám
SORSOK mi Szép képeslapot kaptunk Borbély Jóskától, akit a nagy vizen túl barátai "Joe"-ak becéznek. Borbély Jóskát a hozzánk felcseperedett Heti Ifi olvasói ismerhetik szép sportcikkei révén, amelyeket oly szorgalmasan küldözgetett az ifjabb generáció olvasótábora számára. írt Petéről, Szeles Mónikáról és mindazon csillagokról, akiket szeretett a szlovákiai magyarság is, de különösen az ifjúság. Miért csak sportcikkeket írt? — kérdezhetné az olvasó, hiszen anynyi sok szép más dolog is van odaát. Talán Jóskát kellene megkérdezni, de mivel nem utaztam el arra a bizonyos magyarbrazil öregfiúk mérkőzésre, nem kérdezhettem meg. Ám gyanítom, hogy azért vonzódik a sporthoz, mert maga is sportoló, focista volt. I íöfe írná# s IR a SIL MAST ERtN*! Egy képeslap története Parasztvilág Eszmélkedésem óta annyiszor elmellőztelek, égszínkék szirmú katáng. Ott nőttél az ösvények mentén, árokparton, réten, parlagon. Még a kőhasadékból is kidugtad kiváncsi orrocskádat, hogy beleszagolhass a világba. Mindenütt ott alkalmatlankodtál nyurga lábszáraidon illegve, csupasz, szürkészöld leveleidet jóízű szellőkbe mártva. De én mindig elnéztem fölötted. Rossz kedvemben még beléd is rúgtam. Te azonban némán tűrted, nem nehezteltél meg rám. Nem jajdultál föl, ha rádtapostak, ha eső vert, fagy hervasztott. Mezei virágok égszínkék szemű cselédje, te csak szolgáltad a világot, és semmit nem kértél cserébe. Még kíméletet sem. Nagyanyám a fehér üröm, meg a szókfű mellett a te szirmaidat is kötényébe hullajtottá, mondván, meggyógyítod a rakoncátlankodó vesét. Hogyan is nevezett téged? Mennyei lajtorjának meg napkövetőfűnek. De hívtak jajkórónak is meg kávé katángnak, mert szárított gyökereidből készítették a cikóriát. Most, hogy öregurasan itt sétálgatok az emeletes házak árnyékában, a poros, zajos utca mentén, megakasztja lépteimet elbűvölő szirmod. Egy percre megint gyermeknek érzem magamat. Hát viszszataláltál hozzám a régen elsüllyedt világból? Nem. Inkább én vettelek észre téged. Megpillantottalak, rád találtam. Olyan megkapó ez a találkozás a poros, olajbűzös külvárosban. Tekintetem sorra veszi csodálatos kék virágaidat, amelyek szelíden és ártatlanul pillognak a piszkosszürke égre. Hangtalanul és bűnbánóan kérdezem tőled: emlékszel még rám? Emlékszel a hajdani kisfiúra? Nem felelsz, csak világolsz kék lámpácskáiddal. Vagy mégis mondtál valamit? Mintha tágabbra nyitottad volna szemedet. Hirtelen megzavarodik tekintetem. Mintha könny szaladt volna szemem sarkába. Ó, nem könny az, csak az ősz harmata. Azt tartják, a nyár virága vagy. Júliusban-augusztusban pattannak ki szirmaid. Nem igaz. Mert lám, késő ősz van, s te mégis felém nyújtod zafír-koronád. Ott tündökölnek szirmaid a megnyurgult szárak hegyén, meg a levelek hónaljában. Hogy is írta Kosztolányi rólad? "Kék hideg lámpám utolsóul lobog a didergő októberi mezőkön." Itt ácsorogsz most is az út mentén, pedig már november van. Tiszta tekinteted fölveted a napra. Még akkor is, ha arany sugarait elfüggönyözik a vonuló fellegek. Elnézed ezt a csúnya, rossz világot, ahol ember emberre tör, s meleg kézfogás helyett fegyverrel fenyegetődzik. Te nem érted csöpp szirom, mi folyik itt a földön, milyen poklok bugyrában vergődnek a meggyötört szívek. Te csak idecsöppentél Isten ékességének. Az utcán gépkocsik rohannak, villamosok csattognak, csikorognak. Minden ember siet a dolga után. Csak mi ketten állingálunk az út szélén tervek és vágyak nélkül. Állunk, és nézzük egymást a deresedő őszben, az örökkévalóság parányi szigetén. D. Gy. Borbély József rövidke bemutatását onnan kezdeném, hogy Nagycétényben született, és mint az lenni szokott: édesapja vezette be a labdarúgás rejtelmeibe. Tudniillik az édesapa (szintén József) hosszú évekig volt a nagycétényi focicsapat gólveszélyes csatára, majd az ottani sportegyesület elnöke. Fiát kézenfogta, és elvitte a nyitrai stadionba, ahol már az iskolacsapatban megkezdte a mozgást. Különösen Balázsi Laci bácsi viselte gondját a magyar fiúnak. Node, ugorjunk egyet: már ott tartunk, hogy Jóska felcseperedett, és Csehországba vitték útjai. Akkor még a honi sportláp jegyezte a csehországi II. ligás eseményeket is, ígyhát a góllövő listán nemegyszer olvashattuk Borbély József nevét, mígnem a brünniek felfigyeltek játékára. Örömmel fogadta Paduch edző meghívását, aki földije volt, hiszen Verebélyen született, majd Nyitrán, a Zoboralján védte a kaput, és mindig bizalommal volt a Szlovákiából származó fiúk iránt. Sajnos közben Paduch edző kegyvesztett lett, a brünniek másik edző után néztek, és mint az lenni szokott: más edző, más játékosok. Jóska választhatott: ha marad, akkor a brünniek valamelyik tartalék csapatában játszhat, vagy távozik. Igen ám, de nagy hirtelen melyik csapathoz? Végül döntött, és távozott, de oly messzire, ahová talán a brünni csapatnak még a híre sem jut el. Akkor ezt a távozást szökésnek vagy enyhébben fogalmazva "disszidálásnak" nevezték hivatalosan. Egyszóval Jóska Amerikába került, és az újságírás, rádiózás felé sodorta életpályája. Apróbb hírek, terjedelmesebb tudósítások érkeztek tőle, de az igazi kitörés akkor állt be, amikor Pelé mellett a Brasil Masters — all star football team from former legendary, famous players menedzsere lett. Nem kis érdemei vannak abban, hogy a brazil öregfiúk megmérkőzhettek a magyar öregfiúkkal. Sajnos a kedvezőtlen esős délután elmosta a mérkőzést, de Kassán a szlovákiai öregfiúkkal már telt ház előtt futottak ki a pályára. Ebből az alkalomból köztársasági elnökünk Michal Kováč fogadta Pelét, a fekete gyöngyszemet. Természetesen kíséretében ott volt a mi Borbély Jóskánk is, az a fiú, aki hirdeti a világban, példájával mutatja, hogy a nemzetiségi sorban élő fiatalok tehetségesek, semmivel sem szárnyaszegettebbek, mint más nemzetek fiai. A képeslap ürügyén ezeket szerettem volna elmondani: Jóska köszönjünk! (vidéki) 7
