A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-02 / 49. szám
MT HÍRMONDÓ m m SZÁLLT A PEGAZUS avagy egy találkozóról - a szervező szemével Értékel a zsűri (balról jobbra: M. Csepécz Szilvia, Papp Mário. Mezey Katalin és A. Szabó László) ► A verseny abszolút győztese, Pénzes Tímea, Juhász János (a Tiszavirág főszerkesztője), Z. Németh István és Balázs F. Attila költő (az AB-ART Kiadó igazgatója) társaságában Három a magyar igazság, a negyedik a ráadás, az ötödik pedig már a jubileum — legalábbis a PEGAZUS-TALÁLKOZÓK esetében. És ha a ráadás rendhagyóvá sikeredik, az a kiszámíthatatlan körülményeknek is "köszönhető”... No, de kezdjem az elején! Ha tavasz, akkor pályázati felhívás közzététele a sajtóban, majd reményteli várakozás. Egyrészt a szervezőké — a pályázók létszámát és az érkező pályaművek nívóját, másrészt a kritikát és a helyezéseket illetően — a középiskolás korú diákoké (merthogy értük született ez a már hagyományossá vált rendezvény). Azután nyári vakáció — puff! — a meghirdetett találkozó nélkül (Reccs! Ez a szervező autóbalesetére vonatkozó magyarázkodás helye...). Újabb nekifutás ősszel ("nem adjuk fel, míg egy darabban látsz..."). Néhány további pályázó ébredezése, mások visszalépése. Sorazatos helyszínváltoztatások — a privatizáció kisördöge, fűtési gondok,_ internátusi létszámstop stb. miatt. (Ősz hajszálak szaporodása a Pegazus Társaság szervezőinek kobakján.) Szponzorhajsza— minden jó, amit "vatikáni valutáért" adnak alapon. Végre összeállnak a mozaikkockák. Tény, hogy rendhagyónak ígérkezik az idei találkozó minden tekintetben: a nyári helyett az őszi szünetben szervezzük, Komárom helyett a Gadóci Mezőgazdasági Szak-Szervezők, zsűritagok és néhány pályázó Fotó: a szerző >1.PE6KtU5 TALMAOÓÖ V ÍV , ,i I M l középiskola internátusán ütünk tanyát, a középiskolás pályázók mellett egyetemisták is indulnak a versenyben (mivel időközben kinőtték a középiskolás jelzőt) stb. Csak a szervezőgárda és a zsűri 3/4-e a régi (a zsűri tagjai: Mezey Katalin, az írók Szakszervezetének főtitkára, Papp Márió költő, a Mai Nap szerkesztője, M. Csepécz Szilvia költő, az Új Nő riportere és A. Szabó László egyetemi tanársegéd, az Irodalmi Szemle szerkesztője). Vendégek is érkeznek. Például október 29-én este NÉMETH ILONA képzőművész, a STÚDIÓ ÉRTÉ egyik alapító tagja tart egy videovetítéssel tarkított előadást a művészeti társulás tevékenységéről, amit csaknem háromórás vita követ. GYŐRI ATTILA író, alias SÜNÉ a "nép nevében" provokatívan ostromolja kérdéseivel a vendéget, aki veszi a lapot. A zsűritagok mellett BALÁZS F. ATTILA költő és OLÁH JÁNOS író (Budapest) is hosszabb-rövidebb eszmefuttatásokba bocsátkozik. A diákok figyelmesek, ám szokatlanul hallgatagok. Talán kifáradtak a pályaműelemzések során vagy csak szivacsként szívják magukba az új ismereteket? Másnap további "keresztre feszítések" következnek az ítészek előtt. Ki-ki saját habitusa szerint fogadja a jóindulatú kritikát. Délután újabb észtágító manőverek:. Z.NÉMETH ISTVÁN a CSEHY ZOLTÁN kérdései alapján összeállított tréfás irodalmi vetélkedőn méri le az ifik tárgyi tudását. (Ja, Csehy egy korábbi időpontban jelent meg Gadócon, ahol — nem csoda — egy fia Pegazus-csikót sem talált. Ezek a bohém fiúk!) Végül Németh Ilona (STÚDIÓ ÉRTÉ) és Miskó Ildikó főszervező 8