A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-15 / 29. szám
Ilii szerzett ismeretek továbbítása, hasznosítása. Főleg ezzel bízott meg a közgyűlés, s amíg a megbízatásom tart, teszem a dolgomat ahogyan kell. — Rengeteg tiszteletbeli tisztséged van még ma is. Nincs ebben a többletvállalásban egy kis dac, hogy csak azért is megmutatom? — Semmilyen szerzési vággyal sem áldattam meg. így aztán maradt továbbra is a Csemadok (alapszervezeti, területi és országos szinten), a Magyarok Világszövetségének választmányi tagsága, az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének elnökségi tagsága, a hazai és a magyarországi oktatási tanácsbeli tagság. Ahogy a puszta felsorolásból is kitűnik, egyik tisztség a másikkal összefügg. Csak azt ne higgye valaki, hogy Szlovákiában karriert jelent magyar közügyet szolgálni! — Most a városi egyetem igazgatójától kérdem, színvonalasabbe a mai pedagógusképzés, mint a hatvanas-hetvenes években volt? — Tény, hogy ma sokkal korszerűbb képzésben részesülnek a pedagógusjelöltek, mint a múltban, s nem kontraszelekcióval nyertek felvételt, mégis azt kell mondanom, kérdésedre majd a gyakorlat adja meg a választ. Nem tudhatjuk, hogy a vitathatatlanul jobb elméleti felkészítés milyen motivációval, tenniakarással párosul a hivatással járó egyéb feladatok teljesítése során. Egyre nagyobb szerepe lesz annak, hogy ki az iskola tanára, tanítója. Pontosabban annak, hogy a jól felkészített pedagógusok közül ki és hogyan vállalja, vállalja-e egyáltalán az európai színvonaltól elmaradó társadalmi és infrastrukturális helyzetben a többletmunkát csak azért, hogy tanulóink sem tudásban, sem erkölcsi magatartásban ne károsodjanak. — Véleményed szerint szükség lesz annyi pedagógusra, ahány fiatal ma érdeklődik a pálya iránt? — Statisztikai adatok bizonyítják, hogy Szlovákia összes alapiskolájában működő pedagógusoknak 35,4 százaléka harminc év körüli. A magyar iskolákban ez a százalékarány mindössze tizenkettő. Az 51 — 55 éves pedagógusok szlovákiai részaránya 4,3 százalék, a magyar iskolák esetében ez 33 százalékot tesz ki. A kollégák egyharmada pár év múlva eléri a nyugdíjaskort. E számok riasztóak. Meg az a huzavona is, ami a nyitrai főiskolán már hosszú évek óta a magyar pedagógusképzés körül folyik. A számok önmagukért beszélnek. Szlovákiában sok magyar pedagógusra van szükség. Előrelépés pedig csak akkor várható, ha a települések és az iskolák vezetői a legszigorúbb szakmai és társadalmi igények alapján majd maguk dönthetnek arról, hogy kit bízzanak meg nevelő-oktató munkával, vagy bizonyos próbaidő után kitől mentsék meg az iskolát. Egyáltalán nem lenne baj, ha a szakképzettek közül a legrátermettebbeket választhatnák ki. : ' :... -■ - :■ : SORSOK Katika... Ülök a délutáni buszon, és szemlélem a gömöri tájat. A szénát már lekaszálták és begyűjtötték rég, talán a sarjút kell már kaszálni, hiszen a májusi esők megtették a magukét, sarjadt a fű újra dúsan, gazdagon. A busz, amelyen rázatjuk magunkat, talán munkásbusz lenne, de a munkások valahol otthon maradtak, kevés a munkáltató és Gömörben is keményen sújt a munkanélküliség. Előttem idősödő, feketébe öltözött, kendős néni ül, kezdetben azt hittem unokájával, de kiderült, hogy nem egy faluból valók. A tízévesnek látszó kislány nagyon értelmesen válaszolgat, a felnőttek felelősségtudatát érezni szavaiból. Ilyet csak Gömörben tapasztalhat az ember: a csibényi leánykák bizonyos helyzetekben nagyon komolyan tudnak viselkedni. Mivel a kislány neve is elhangzott, magamban elneveztem Katikának, de lehet szülei másként szólítják: Katinka, Katica, Kató, Kata, Katácska, Katus, Katuska, Katyi, Kátya (oroszosán), Kitti, Kittike (ezek nyugatról jöttek), Kiskató, Kiskati, de az iskolában és majd az anyakönyvvezetőnél is Katalinnak szólítják, ha érvénybe lép a "névtörvény", amely tavaly óta mást sem tesz, csak botladozik, rogyadozik. A kormányok változnak, de az emberi agyak nem, továbbra is vallják: a magyarul írott nevek és névtáblák sértik a "fiatal" Szlovák Állam szuverenitását és sértik a szlovákok jogait. De mindezekről a mi Kiskáténk semmit sem sejt, egyelőre ott tart a válaszadásban, hogy iskolából jön és kinek a lánya, mert úgy felvenni a beszélgetés fonalát és náhány pillanat alatt kikérdezni valakit; senki sem tud, mint a gömöri emberek — különösen az asszonyi nem. A gömöriek nem fenyegetnek, nem zsarolnak és főleg nem vernek, csak simán, egyszerűen, nagyon kedvesen kérdeznek. Figyeljük a beszélgetést. — Hát szereted-e a verseket? — kérdezi az idősödő, tisztességben megőszült asszony. Figyelemre méltó kérdés, de vajon a Csallóközben vagy a Párkányból, Újvár felé száguldó vonaton kit érdekelne, hogy egy tízéves formájú kislány szereti-e a verseket? A kislány ingatja jobbra-balra fejét és érdekesen mozgatja le és föl vállát, szeme sarkából úgy fölfelé; a kérdezőre, majd ki az ablakon, a tájra pillant, és megfontoltan válaszol: — Hát, szeretem, de írok is verseket — hangzik a felelet és a gyerek szerényen mosolyog. így csak Gömörben tudnak a lányok mosolyogni, hogy kitől tanulják el ilyen pici korban? Örökös titok marad. nagyon szép — mondja elégedetten az asszony. — A múltkor Gyuri bácsi (Batta György) járt Pozsonyból az iskolánkban, elvitt két versemet, azt mondta közölni fogják, de még nem jelentek meg — újabb gyönyörű mosoly és vállrándítás. — Milyen iskolába jársz? — Hát, magyarba. — Tudom, tudom, de miért Szombatba jársz, nincs nálatok magyar iskola? — Ááá (elnézést, de ezt a hangot megközelítőleg sem tudom lejegyezni), hát van magyar iskola, de oda a cigányok járnak — hangzik az ártatlan, mély emberi válasz. Talán mondanom sem kell, hogy a tisztességben megőszült asszony, akinek nyilván gyerekei is voltak és unokái vannak, mélységesen egyetértett a kislány válaszával, illetve a szülők döntésével, hogy az apróságot naponta utaztatják egy távolabbi iskolába, csak azért, hogy ne üljön egy padban, ne szívjon egy levegőt a cigány származású emberi lényekkel, gyerekekkel. A dolog azért szomorított el egy kicsit, mert járván az országot, látván a magyar iskolák helyzetét, sokszor a pedagógusok sem átallják kimondani, hogy sok a cigány gyerek! Pedig nagyon sok esetben a cigány származású gyerekek sokkal fegyelmezettebbek, figyelmesebbek, tanulékonyabbak, fogékonyabbak és tisztábbak is, mint a magunk fajtájáé. Nem ártana a dolgok felett elgondolkodni és a nevelés eszközeivel odahatni, hogy a hátrányosabb körülmények közé szorult gyermekek is méltó társai, felebarátai lehessenek bárkinek, legalább Szlovákia déli részein. Talán hosszútávon megérné, mert itt kell élnünk, együtt kell dolgoznunk, megmaradnunk és meghalnunk. Lelkünket, nemzetiségünket meg lehet vásárolni és eladni — tették már sokszor és sokan —, de a bőrünk színét soha! (felvidéki) Csicsay Alajos — Verseket írsz? Az nagyon szép, Illusztráció: J. Polák A HÉT 7
