A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-25 / 48. szám
SZERENCSÉS UTAT A TÚLVILÁGRA! A kezében tartotta menyasszonya, Ingmar gyűrött levelét, és összeszorított ajkakkal átfutotta a sorokat. Végre megoldódtak Kurt Rebfeld gondjai! Részletesen viszszaemlókezett a néhány óv előtti viharos összetűzésre. Abban az időben akadt össze Heikével, a vonzó kis töltöttgalambbal. A hisztérikus Ingmar akkor azzal fenyegetődzött, hogy elemószti magát. Végül kibékültek, főleg azért, mert Heike hallani sem akart róla. Furcsa fintor jelent meg a szája szögletében. — Elemésztem magam — olvasta. — Már nem bírom tovább! De jó, hogy akkor eltette ezt a levelet. Főképpen azért, mert imponált neki, hogy egy nő hajlandó miatta búcsút venni az élettől. — Valóban nincs más kiút — dörmögte magában. — Az utóbbi időben túl gyakran nyúltam a pénztárba. A főnök burkoltan már célzott a bizalom megrendülésére, de konkrét gyanúja nem volt. Legalább hót személynek volt módjában zsebrevágni néhány ezret. Drága Ingmar, te sem vagy kivétel. A telefonért nyúlt, és kitárcsázta a számát. — Éppen hívni akartalak — mondta kissé zavartan Ingmar. — Meg kellene nézned egy bizonyos lakást. Hiszen ha egybekelünk, kényelmesen és szépen akarunk lakni, nemde? Hogy mit értett ő a szép lakáson? Az albérlet elviszi havi fizetésének legalább a felét... — Mondd, hát nem gyönyörű? — áradozott Ingmar, amikor este megnézték a lakást. — Tudtam, hogy neked is tetszeni fog, ezért már alá is írtam a megállapodást. Ugyanis érdeklődőkből nincs hiány! Kurt nem akart hinni a saját fülének. — S ki fogja majd mindezt fizetni? — nyögött fel. — Hát mi, ki más, kedvesem? És ma este ezt nálam meg is ünnepeljük, jó? Pezsgővel koccintunk a jövőnkre — és forró csókot nyomott Kurt orcájára. — A jövőnkre? Hisz neked nincs jövőd, csak nem tudsz róla — gondolta Kurt, s azon csodálkozott, hogy ilyen sokáig kibírta vele. Ingmar vett három üveg pezsgőt, és csekkel fizetett, amit Kurt megnyugodva vett tudomásul. Minél több butaságot követ el, annál hihetőbb lesz az öngyilkossága. Csöppnyi kis lakása volt, emiatt szüntelenül panaszkodott a túlzsúfoltságra. — Ideje már, hogy megváltozzék minden — mondta _ a pezsgő italt öntve a poharakba. Úgy nyelte, mintha gyümölcslé lenne, így hát hamarosan akadozni kezdett a nyelve. — Ez... ez a legszebb napom... az életemben, drágám... Ugyanis valami... nagyon fontosat... kell közölnöm... — gügyögte. Kurt újabb palackot bontott, s öntött neki. — Ingmar, hallod, a lemez lejárt... Tégy fel valami szentimentálisát — mondta neki. Ingmar sokatmondó pillantással ajándékozta meg, s egy forró zamatos csók után a zeneszekróny felé támolygott. Amíg az új lemezzel bajlódott, Kurt észrevétlenül valami port szórt az italába, ami villámgyorsan elolvadt. Ingmar ahogy visszajött, jót húzott a poharából, és táncba hívta Kürtőt. Kurt undorodott, ahogy Ingmar rátapadt, a játékot azonban végig kellett csinálnia, és főleg itatnia őt a végtelenségig. — Meglepetésem van... a számodra... Már annyira nehezen forgott a nyelve, hogy alig bírta összerakni a szavakat, majd hirtelen lerogyott a heverőre. — Ma... felmondtam... S mert szeretlek, ezért... És ekkor hirtelen, mintha valami belenyilalt volna. A torkához kapott, egy pillanatra kiegyenesedett, aztán tehetetlenül elterült. — Szerencsés utat a túlvilágra! — mondta Kurt cinikusan. Egy csöppnyi együttérzést vagy sajnálkozást sem érzett iránta. A poharát otthagyta, és távozott a lakásból. Butaság lenne megpróbálni elhitetni a rendőrséggel, hogy azon az estén nem volt nála. Másnap épp a postáját vette ki a ládikóból, amikor elment mellette a szomszédja, Horst Laibig. Ma sem hagyta ki, hogy ne kommentálja a focimeccset: — Látta azt a gólt, amit Borussia rúgott lesből? — Persze... A bíró már megint otthon felejtette a szemüvegét — jegyezte meg találomra Kurt, és úgy tett, mintha a levél borítékját nyitná fel. — Szent Isten, csak azt ne! — tört ki belőle, ahogy elolvasta a levél első szavait, amit őmaga dobott a saját postaládájába. — Valami kellemetlen hír? — érdeklődött a szomszéd. Mintha véletlenül történne, Kurt kezéből kicsúszott a levél, ahogy az autójához rohant, s útközben eldobta az öreg borítékot is. Szinte száguldott Ingmar lakására, ahol a csengetésre persze senki sem nyitott ajtót. Mint az őrült, csengetett be a házmesterhez, magyarázva neki, hogy a menyasszonyához hiába csenget, s az a gyanúja, hogy valamit elkövetett magával, mivel az utóbbi időben többször is megfordult a fejében ilyesmi. A házmester késedelem nélkül hívta a rendőrséget, akik rögvest betörték az ajtót. A nő a heverőn feküdt. Méreg okozta halált állapított meg a törvényszéki orvos. A palackot meg a poharakat a rendőrség lefoglalta. Krug felügyelő részletesen kifaggatta Kürtőt, aki egyre azt bizonygatta, hogy a pezsgő nem lehet bűnös, hisz őmaga is azt itta. — Ön látta őt élve utoljára. Volt nézeteltérésük, tán összezörrentek? — Csak amolyan kisebb véleménycsere — ismerte be Kurt. — Kissé könnyelmű volt, már ami a pénzt illeti. Ha már iszunk, akkor pezsgőt, ha lakást, akkor jó drágát. Tegnap este mutatott is nekem egy istentelenül drágát, ráadásul már a bérleti szerződést is aláírta. Természetes, hogy szemrehányást tettem miatta. Hamarább is távoztam, mint ahogy eredetileg szándékoztam. Még álmomban sem gondoltam volna, hogy valamit elkövet. Amikor a felügyelő mindenképpen látni akarta a levelet, amelyben Ingmar céloz rá, hogy elemószti magát, Kurt idegesen kutatni kezdett a kabátja zsebében. — Útközben elhagytam volna? — nézett tanácstalanul a felügyelőre. A levél azonban mégis csak előkerült. Laibig szomszéd, aki a levelesláda mellett a földről felvette, igazolhatta, hogy a mai postával érkezett. S hogy Ingmar kézírása volt, ahhoz nem fért kétség. — A féltékenység lehetett az oka, hogy ilyen elkeseredett lépésre szánta el magát? — kíváncsiskodott a nyomozó. Amikor Kurt tagadólag rázta a fejét, folytatta: — Semmi rendkívülit nem észlelt tegnap a menyasszonyán? — Egy-egy pillanatra az volt az érzésem, 26
