A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-25 / 48. szám
HÉT ___________________________________________ÉLŐ MÓLT Ú jb o r id e jé n Igaz, elmúlt október hava, a szüret, a szüreti mulatságok időszaka, de a szőlőről, borról szüret után is érdemes szót ejteni. Már gyermekkorunkban tudtuk, ha megérik a szőlő, a szőlőhegyeken fölcsendül a szüretelők, leginkább az asszonyok éneke, s vödrökbe, csöbrökbe kerülnek a fürtök, onnan pedig a puttonyokba. A teli puttonyokat már a férfiak cipelik a hátukon. így kerül a szőlő gyűjtőhelyére. Lévay Józsefnek van egy kedves szüreti verse. Ebben gyermekkora szüreteire emlékezik: Édes apám pedig/ A kulacsot kapja/ S kitekeri nyakát,/ Hogy lelkét kiadja;/ Felköszönti szépen,/ Ez a köszöntője:/ "Adjon isten bővebb/ Szüretet jövőre!/ S úgy iszik belőle./ És ekkor a pásztor,/ Aki odasurran,/ Elsüti puskáját,/ Puska nagyot durran.../ A fehérnép sikolt,/ Apám iszik elébb,/ Azután azt mondja:/ "Lépjen kend közelébb!"/ S a pásztor odalép./ Felhajt egy pohár bort,/ Azután tovább megy;/ Mert most így adózik/ Neki az egész hegy.../ Már félre is billent/ Fejében a kalap,/ De nem gondol vele,/ Mindig iszik, ha kap,/ S oíyan lesz mint a csap./ Oszlik a társaság/ Az ebédnek vége;/ Újra daltól hangzik/ A hegyek vidéke.../ Újra nekiesnek/ A termő tőkének,/ És míg fosztogatják,/ Tréfálnak, mesélnek/ A vidám cselédek." A szüret kezdetét valaha a földesurak, később az elöljáróságok szabták meg. Melegebb vidéken Szent-Mihály napján, szeptember 29- ón kezdődött, északabbra Simon-Júda-napig maradt a tőkén a szőlő. Előfordult, hogy még novemberben, sőt a hó lehullása után is szüreteltek. A szőlőről, borról, szüreti mulatságról ezernyi könyvet írtak már a századok során. Vers, ének, színmű dicsőíti Bacchus, illetve Dionüszosz isteni italát, amely fölforrósítja az emberek vérét, de sokszor meg is zavarja elméjüket. A szüret, a szüreti mulatság mégis szép és élénk színfoltja volt és marad az emberek életének, s már évezredek előtt is ez volt. Perzsiában, Egyiptomban, Görögországban, a római birodalomban vagy a Kaukázuson — általában az antik világban — közkedveltségnek örvendett a szüret, a szüreti mulatság. Hogy honnan ered a szőlő, ma már nehéz megmondani. Sokáig bizonyára vadon termő vplt, mint annyi későbbi kultúrnövény. Ám a bibliában Mózes negyedik könyve már megemlíti: "Mikor pedig eljutának Eskol völgyéig, lemetszének ott egy szőlővesszőt egy szőlőfürttel, és ketten vitték azt rúdon..." 2800 évvel ezelőtt Homérosz is szól az Odüsszeia harmadik énekében a szőlő nedűjéről: "És miután a király gyönyörű házába betértek,/ széken, karszéken sorban mind megtelepedtek;/ s nékik, amint odaértek, az agg vegyített vegyitőben/ jó tizennégy éves, mézédes bort, melyet akkor/ vett csak elő gazdasszonya és fedelét kibogozta;/ hát ebből vegyített az öreg, s loccsantva, sokáig/ hívta imával Athénét, pajzsos Zeusz atya lányát..." Az ötezer éves akkád eposzban, a Gilgamesben is szó esik a borról, amelyet gyakran fogyasztottak: "Nem tudta akkor Enkidu még,/ mire való a kenyér, mint eszik?/ Es hogy a bor milyen tőkén terem,/ azt se tanulta eddig soha./ Szóra nyitotta száját a leányzó,/ szólott Enkiduhoz:/ "Enkidu, egyél kenyeret!/ Kenyér az élet ékessége!/ Enkidu, igyál bort!/ Bor a bú feledtetője!"/ Evett Énkidu a kenyérből/ jóllakásig./ Ivott, hej, ivott a borból/ hét kancsóval!/ Fölujjongott szíve tőle,/ fölragyogott az orcája..." Sokat idézhetnénk a szőlőtermesztéssel foglalkozó könyvekből. A borról, szüreti mulatságokról is beszélhetnénk oldalakon keresztül. A mondákban, legendákban is ott találjuk a szőlő eredetének meséjét. A magyar hagyomány szerint, mikor Noé az Araráton fölröppentette a galambot, amely meghozta a Teremtő olajágát, Noé kiszállt a bárkából, vesszőt szedett össze, melyet a földbe szúrt, hogy megmérje az özönvíz apadását. Noé földbeszúrt vesszőiből virult ki a szőlővenyige... Sok híres-neves szőlő- és borfajta terem a világon. Még a legjobbakat sem próbálom fölsorolni. Annyi azonban bizonyos, hogy a magyar ember leginkább a bort szerette, szereti ma is. Erről beszél a sok szólásmondás. Például: Bor nélkül szegény a vendégség... Borban az igazság... Bor, búza, békesség, szép asszony feleség... Nincs az a bölcs ember, kit a bor s az asszony meg nem tántoríthat... Sok jó borocskát elmorzsolt életében... Bordalt is éppen eleget írtak a magyar költők. Talán Vörösmarty 1842 októberében írt Fóti dala a legismertebb. Idézzük néhány strófáját: "Fölfelé megy borban a gyöngy;/ Jól teszi./ Tőle senki e jogát el/ Nem veszi./ Törjön is mind ég felé az/ A mi gyöngy/ Hadd maradjon gyáva földön/ A göröngy.../ Bort megissza magyar ember,/ Jól teszi;/ Okkal móddal meg nem árthat/ A szeszi./ Nagyot iszik a hazáért/ S felsivít:/ Csakhogy egyszer tenne is már/ Valamit." A magyar borok közül magasan kiemelkedik a tokaji aszú: a borok királya, a királyok bora. Valaha szerte Európában minden királyi pincében ott csábított a tokaji hegyek nemes itala. Később még a gyógyítás szolgálatába is belevonták. Á Pozsony környéki boroknak is jó a hírnevük. Bárcsak meg is maradna. D. Gy.
