A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-11 / 46. szám
Múltidéző A, , Nyugat nemzedékének két nagy költője is visszanyúlt a magyar múlt legendákkal átszőtt hőskorába, és onnan merítette témáját. Babits Mihály: Turáni induló című verse először a Holnap című antológia (1908) első kötetében jelent meg. A régi krónikások, énekmondók, igricek hangját halljuk ki belőle, az ismétlődő rímek, a pergő ritmus, a turáni pusztai lovasnépek büszke önérzetet, a szabadság szeretetét dicsőíti. A száguldást, „a széllel, zivatarral“ szembeszállást csak fokozza a strófák végén megismételt refrén: a Huj, huj, huj! csatakiáltás. Babits Mihály Szekszárdon, a Dunántúlon született, mely mindig is a hagyományok, a magyar mondák földje volt. E versén érezni kedvenc költője, Arany János hatását, különösen a népi elemek erősödnek fel benne, egyszerűen és őszintén. Babits tudatos költő volt, stílus- és formakíséretei mindig új oldaláról mutatják be őt. Minden versében a „soha-megnem-elégedés“ himnuszát dalolja. Juhász Gyula verseiben gyakran fordult a magyar múlt felé, a magyar történelem nagy alakjait is szívesen idézte fel, mint például Attilát, Kupa vezért, Dózsát stb. Az Emese álma című verse szinte elringat, tényleg egy gyönyörű álom, méla, bús ritmusával a szívünket melegíti. Ott látjuk magunkat az „ázsiai sátor mélyén“, és álmodjuk tovább Emese álmát, történelmünk csodaszép legendáját. Juhász Gyula Szeged szülötte volt, ahol a mondák forrása kiapadhatatlanul és tisztán fakadt fel a nép ajkán. (ozsvald) KÉRDÉS: Minek nevezték a magyarok legendás madarát? JUHÁSZ GYULA Emese álma Álmodott, és látta kéjjel, Ágyékából messze, széjjel Hódító folyam dagadva Mint rohan borús Nyugatra. Ázsiai sátor mélyén, Ázsiai éjek éjén, Hulló csillag fénye mellett Álmodott Don vize mellett. Szépanyánk volt, sorsok anyja, Álmodott föl-fölriadva, Megborzongott babonázva, Ázsiai éjszakába. Népek útján büszke haddal Söpri gátját diadallal, És föléje vén turulnak Védő szárnyai borulnak. És az álom egyre mélyebb, Mélyebb, szörnyebb és sötétebb, Ősi folyam vérrel árad, S égig nyúlnak szolgagátak! Szíve táján a jövendő, Lelke mélyén ősi erdő, Napnyugatra terjedendő, Melynek méhe sohse meddő. Álom, álom, terhes álom, Messze ázsiai tájon, Mikor érsz már boldog véget, Anyaálma Emesének? BABITS MIHÁLY Turáni induló Mi vagyunk a rónán járók Soha napján meg nem állók Lég fiai, röpke rárók messze mezőn szerte szállók. Huj, huj, huj! Szolgánk jámbor, népünk pártos, Széltől ellett ménünk táltos, Varjú, holló ránk kiáltoz, Könnyű nyilunk visszaszálldos. Huj, huj, huj! Rabjaink a barmot hajtják, Szolgáink a sátrat hordják, Lányaink a hálót foldják, Fiaink a lovat tartják. Huj, huj, huj! Sátrunkat csak seprűszárral, Nem kerítjük azt mi zárral, Mégis nyuszttal dús bazárral vetekedünk a kazárral. Huj, huj, huj! így élünk mi, népet fosztván, földjeinket föl nem osztván. Széles üngünk szelet úszván riadunk a rémes pusztán: Huj, huj, huj! Rátörünk az ellenségre, úgy teszünk szert feleségre. Ha nem lelünk ellenségre, nézünk a csillagos égre. Huj, huj, huj! Sok csodát az égen látunk, Sok arany csodát imádunk, Kútfejeknél törvényt látunk, Isten napja süti hátunk. Huj, huj, huj! Kőházakkal vértes haddal, mit törődünk Napnyugattal? Zabolátlan akarattal virradunk mi virradattal. Huj, huj, huj! Rajta széllel, zivatarral! Haj szabin az onugorral, Hajrá hét törzs hét magyarral, Nyolcadikkal, mord kabarral! Huj, huj, huj!
