A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-11 / 46. szám
ti HÉT---------------------------------------------------KARL J. LANGHOFF: Bombát az Max Zapatka, az egyik biztosítótársaság ügynöke a visszapillantó tükörbe nézve elkáromította magát. Már megint követte őt anyósa kocsija, mint valami szörnyű, sötét árnyék. Tegnap még azt hitte, hogy véletlen az egész, de most aztán... Az éjfekete szemű Carmennál tett több titkos látogatása már hosszabb ideje volt kizárólagosan az ő titka. Ezt a pechet! Olga Ombech kezében így eggyel több érv volt ellene. Kezdettől fogva nem tetszett neki, hogy a lánya egy hitvány "kilincskoptatóhoz" ment férjhez. Irén, a művelt és szemrevaló tanárnő utóvégre igényesebb is lehetett volna... Zapatka megállt az út szélén, és cigarettára gyújtott. Az őt követő autó szintén lefékezett, ami igazolta sejtelmét. A legfőbb ideje hát, hogy az alattomos bajkeverő ellen tegyen valamit. Nem vitás, hogy hiba volt a házasság után Irén kedvéért az anyósa házába költözni. S ő akkor ráadásul azt hitte, hogy kényelmes fészekbe került. Csak hát az anyós kezdettől fogva kicsinyelte, fitymálgatta, és nem hagyta, hogy úgy éljen, mint Marci Hevesen. — Az ördögbe is, valahogy el kell intéznem ezt a vénasszonyt! — sziszegte a fogai közt Zapatka, és újra begyújtotta a motort. — Valahogy el kell intéznem... Teljesen elment a kedve tőle, hogy meglátogassa az ügyfelét. Amint lehetett, elkanyarodott, és hazafelé vette az irányt. anyósnak Gondolatban ezerféle halált eszelt ki a kiálhatatlan anyósának. Aztán az autórádióban közölt hírekre lett figyelmes. Egy ismeretlen merénylő, aki az utóbbi időben levélbombákat küldözgetett, ismét cselekedett. A rendőrség feltételezése szerint elmebajossal lehet dolguk. Zapatka arcán hirtelen démoni vigyor jelent meg. Levélbomba — ez az! Katonai szolgálatát a tűzszerészeknél töltötte. Egyszer-másszor minden ok nélkül el-elcsent valamilyen kisebb robbanótöltetet. Nem nagyobbat, mint egy ötmárkás érem, de hatásosak voltak, jókora pusztítást tudtak okozni. — Olga, hamarosan a pokolba jutsz! — vigyorodott el Zapatka, ahogy ismét a visszapillantó tükörbe nézett. Ahogy hazaért, bezárkózott a dolgozószobájába, és máris hozzálátott ötlete megvalósításához. Nem telt bele sok idő, s a bomba már el is készült. Hosszan töprengett, miként címezze meg a halált hozó küldeményt. Az anyósánál minden postán küldött nyomtatvány olvasatlanul a szemétkosárban kötött ki. Aztán gondolt egyet... Finom, nőies kézírással a saját címét írta a borítékra. A hátlapra feladóként Carmen nevét és címét tüntette fel. A robbanás után úgysem marad a borítékból semmi sem. A levél alkalmatosnak látszott arra, hogy Olgát, aki minden délelőtt egyedül szokott otthon tartózkodni, kíváncsivá tegye. S a bomba akkor is működésbe lép, ha titokban, pára fölött akarja kinyitni a levelet. A postára menet Zapatka megállt egy drogériában, ahol olcsó, átható illatú parfümöt vett. Befújta vele a borítékot. Másnap reggel Zapatka úrnak néhány ügyfelet kellett felkeresnie, amit lelkiismeretesen be is tartott. Dél már elmúlt, amikor hazavetődött, és bizonyos volt benne, hogy a rendőrök és a nyomozók a levélbomba miatt már fenekestül felfordították a házat. Ezért szörnyen meglepődött, hogy ilyesmi nem történt. Ellenkezőleg. Az anyósa szinte mézesmázas hangon fogadta: — Irén telefonált. Konferenciája van, csak később jön haza. Ha éhes vagy... — Nem, köszönöm — szabadkozott Zapatka. — Nincs... nem jött... számomra... semmi posta? — De igen, attól a szajhától, akivel az utóbbi időben oly gyakran találkozgatsz... Zapatka fülig pirult, és dadogva kérdezte: — Hol... hol az a levél? — Hát hol lenne? Az igazság az, hogy személyesen akartam visszaadni annak a ribancnak, s megmondani neki a privát véleményem. Sajnos, nem volt odahaza. Ezért hát bedobtam a levelesládájába. Azzal a megjegyzéssel, hogy a címzettet nem érdekli. Ezzel... — Mit tettél, te... — ordított az anyósára Zapatka. Sápadtan az ijedtségtől a telefonhoz ugrott, és Carmen számát tárcsázta. Kínos másodpercek teltek el, még végül a nő felvette a kagylót. — Hála Istennek, hogy semmi bajod sem történt — suttogta a kagylóba Zapatka. — Semmi esetre sem szabad felbontanod a levelet. Hallod? Bomba van benne, halált hozó bomba! Hogy nem kaptál semmiféle levelet? Biztosan tévedsz, Carmen! A levél nekem van címezve. A boríték hátlapján a te neved áll feladóként. Nem tévedsz? Én... — Nem, a barátnője valóban nem téved — hallatszott egy rideg férfihang a háta mögül. Néhány másodpercig megkövültén bámult. Aztán letette a kagylót, és megfordult. Hogy kerültek ezek az emberek Olga konyhájába? — Rendőrség. Rieger rendőrbiztos és Brüch felügyelő — mondta az idősebbik. — Ön éppen beismerte, hogy a levélbomba, amit önnek címeztek, öntől származik. Ördögi módon az anyósát akarta megölni. Bizonyára feltételezte, hogy felbontja a levelet. Csakhogy a hölgy rájött a szándékára, és figyelmeztetett bennünket... — Én... én végképp nem értem, miről beszélnek — dadogta Zapatka. — Igen, körülbelül így képzeltük el — hagyta helyben a felügyelő ironikusan. — Még most is játssza az ártatlan báránykát. Nekünk valószínűleg nehéz lett volna valamit is rábizonyítanunk önre. Nem maradt hát más lehetőségünk, mint a blöff. — Miféle blöff? — kérdezte értetlenül Zapatka. — Ombechné természetesen nem dobta az ön levelét a szeretője postaládájába. A szakértőink már rég hatástalanították a bombát. Zapatka rádöbbent, hogy vesztett. De hol követte el a hibát? Sápadt ábrázattal, roggyant lábakkal fordult az anyósához: — Hogyhogy nem bontottad fel a levelet? Olga Ombech diadalittasan mérte végig: — Nagyon biztos lehettél a dolgodban. S meglehet, hogy az erős parfümillatú, női kézírású levélre rá is haraptam volna. Csakhogy te tipikus női formátumú borítékot használtál. Nem lett volna szabad Irén íróasztalából csenned. — Ezt... ezt csak úgy mondod... — Nem. Tudom. Már maga a boríték gyanús volt. Ilyen egész Németországban nem kapható. Abból a készletből való, amit néhány éve hoztam Tuniszból — kis figyelmességként Irénnek. — Bizony, így igaz — bólintott a felügyelő, és bilincset vett elő a zsebéből. Vércse Miklós fordítása Illusztráció: J. Polák A "MÚLTIDÉZŐ" történelmi vetélkedőnk 24. fordulójának helyes megfejtése: 1. Szent István 48 körülhatárolt területtel rendelkező vármegyét és 10 püspökséget (Esztergom, Veszprém, Kalocsa, Győr, Eger, Pécs, Erdély, Bihar, Vác, Csanád) szervezett. 2. Istvánt 1001. január 1-jén Esztergomban koronázták királlyá. A kérdések helyes megfejtéséért könyjutalomban részesül Gróf Ivett Dunaszerdahelyről. 26
