A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-11 / 46. szám
HÍRMONDÓ Lesz még vidám Simon Júda? Romokban hever a gazdaságunk, politikai távlataink a nemrég "megejtett" választások után mintha nem is lennének, az országon lassan eluralkodik a káosz, s mi várjuk a csodát. Legalábbis azok, akik az idén is elmentek a négyszázvalahányadik párkányi Simon Júda vásárra. Minden rosszban van valami jó, halljuk nem egyszer, s nekem az jut eszembe, hogy ez a százötven éves török uralom alatt meghonosodott vásárt a "megszállók" kivonulása után sem lehetett rendeletileg megszüntetni, mert már akkor tradícióvá, a magyarok tradíciójává vált. A vásár aztán tartotta magát az elmúlt "vérzivataros" századokban is, megannyi politikai csetepaté, rendszer- sőt korszakváltás közepette, s még a dicstelen véget ért szocializmusnak sem sikerült kiküszöbölnie. Az idén egy kisebb merényletet követtek el a jó öreg Simon Júda ellen, de valahogy az sem "jött be". Ugyanerre az időpontra (október 14—16-ra) tették ugyanis a lévai "Márton-napi" vásárt, Párkányban ennek ellenére legalább annyi sátrat állítottak fel az árusok, mint az előző években. A vásárosok tehát nem pártoltak el a Simon Júdától. A vevőkör azonban leszűkült, vagyis érezhetően gyengébb lett volna, ha nem jön a "baráti segítségnyújtás" Magyarországról. Három napon keresztül két személyszállító hajó és az Esztergom — Párkány közötti hagyományos kompjárat gondoskodott a vásárlóképes nagyközönség Párkányba szállításáról. Mit is árultak Párkányban? A legnagyobb keletje a tökmagnak volt. Esténként már tökmaghéjtenger árasztotta el a sátrak közötti utat. A tökmag volt az egyetlen árucikk, amelyet mindenki meg tudott fizetni. A hagyományos bóvliból, kacatokból most is kiállítást lehetett volna rendezni. Rengeteg jól— rosszul megvarrt ruhát, pulóvert láttam. Talán éppen pulóverből, kardigánból volt a legnagyobb kínálat. A vásár egyébként mintha a lassan kilátástalanná váló gazdasági helyzetet is tükrözte volna. Az árusok korántsem olyan lelkesen kínálták termékeiket, ahogy azt évekkel korábban megszoktuk, s ezúttal is elvártuk volna tőlük. Jó néhányan panaszkodtak, hogy meglopták őket. Akadt, aki nem tudta becsomagolni az eladott kabátot, mert csomagolópapírját, műanyagtáskáit — a napi bevétellel együtt — elemelték... Még a részeg ember is kevesebb volt, mint régebben, több volt viszont az erőszak, a verekedés. Ha be lehetne gyűjteni az itt elcsattant pofonokat, egy zsákravalót vihetne haza belőlük — mondta egy ismeretlen, barátkozó természetű fiatalember, és figyelmeztetett, merrefelé ne menjünk, hol püfölik egymást az emberek. Tulajdonképpen azon sem csodálkoztam, hogy amikor fáradtan beültünk egy magánkézben levő vendéglőbe, senki ránk se hederített — egy idő után tehát kiszolgálatlanul álltunk odébb. Ilyen helyzetbe is kerültem már másutt is. Mert így néz ki nálunk a konkurenciaharc, a piacgazdaság. A Simon Júdában mégsem csalódtam. Azt mondják ugyanis, hogy az embert a gyomrán keresztül lehet a leginkább meghódítani. A sült hal, a cigánypecsenye és a birkagulyás pedig az idén is legalább olyan ízletes volt, mint máskor, s a murci, a cseh és a hazai sörök is legalább annyi embert "dobtak föl", mint az előző években. A "ráadást" pedig két dél-amerikai zenekar jelentette, amelyek fergeteges sikert arattak. Az "Andok zenéjét" játszó fiatalembereket az eufórikus hangulatba ringatott tömeg pihenni sem engedte, szinte halálra zenéltette őket. Az Andok zenéje a Simon Júdában fölényes győzelmet aratott a lakodalmas rock felett: sok környékbeli fiatal és idősebb ember határozta el, hogy ilyen zenekart hív meg saját vagy gyerekei lagzijába... MELAJ ERZSÉBET Pákh Albert Társaság Évkönyve (1993—1994) 1993 márciusában alakította meg négy lelkes lokálpatrióta Rozsnyón a Pákh Albert Társaságot, mely "feladatának tekinti Rozsnyó és környéke helytörténeti értékeinek kutatását", valamint "a rozsnyói születésű Pákh Albert író, újságíró szellemi hagyatékának gondozását és népszerűsítését" — tudjuk meg az Alapszabályzatból. "Társaságunk nevét Pákh Albertről, a rozsnyói születésű, Petőfi baráti köréhez tartozó íróról, szerkesztőről vette... Pákh Albert igazán akkor tett nagyot, amikor egy levert szabadságharc után, nem teljesen egészségesen is vállalta újságján — a Vasárnapi Újságon — keresztül, hogy népébe, nemzetébe az élni akarás, a remény gondolatát táplálja... Szeretnénk, ha tevékenységünkkel nekünk is sikerülne a reményt, a hitet felmutatnunk környezetünkben" — írja bevezetőjében az évkönyv szerkesztője, Ambrus Ferenc. Szabó Mózes egy írásának részletéből, valamint Tököly Gábor: Pákh Albert szerkesztő úr című dolgozatából többet is megtudhatunk a Társaság névadójának életútjáról, munkásságáról, majd maga Pákh Albert egyik cikkét is olvashatjuk ugyanitt. A Múltidéző című rovatban az egykori rozsnyói múzeumigazgató, Tichy Kálmán: Rozsnyói városképek és Vass László: Rozoga szekéren a jó palócok földjén című írásának újraközlését találja az olvasó. A Hommage á Krausz Zoltán című összeállítást a nevezett (1923—1993) emlékének szentelték, aki egyben megalapítója is volt a Társaságnak. Itt olvasható többek között Krausz Zoltánnak Kolonban, az Arany A. László emlékünnepségén 1993-ban elhangzott beszéde, amelyben Arany A. Lászlóhoz fűződő szoros barátságáról is vall. Utóbbi egyébként szintén nagyon sok szállal kötődött Rozsnyóhoz, amelynek temetőjében ma is nyugszik. A Termés című rovat többek közt azokat a dolgozatokat tartalmazza, amelyeket a rozsnyói gimnazisták a "II. Rákóczi Ferenc és kora" című középiskolai vetélkedőre írtak. Ugyancsak itt szerepel Ambrus Ferenc: Arany A. László és Rozsnyó című írása, valamint Újváry Zoltán: "A szomszéd régiók és etnikumok kutatásáról: azonosságok és különbözőségek. A gömöri példa című előadásának szövege, amely Tornaiján, a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság által 1993 tavaszán megrendezett Régió és népi kultúra című konferencián hangzott el. Az Életünk című rovat első írásában a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Gömöri Helyi Csoportjának tevékenységéről számol be Pusko Gábor. Ezt az Olvasónapló című rovat követi, majd a Társasági hírek, dokumentumok című összeállításban bővebben tájékozódhatunk a Pákh Albert Társaság munkájáról. Színvonalasan összeállított, sokrétűen gazdag kiadványt tart kezében az olvasó. Ez az alig két éve működő Társaság ilyen rövid időn belül igazán gazdag tevékenységet mondhat magáénak! S ha figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy a Társaság Pákh Albert Füzetek címen — szintén Ambrus Ferenc összeállításában — három helytörténeti munkát is megjelentetett (Lice — falurajzok-, Vass László emlékezete-, Lekenye — Kis falutörténet), valóban minden elismerést megérdemel és kétségtelenül követendő példa... L. JUHÁSZ ILONA Illusztrációs felvétel: Prikler L. 9
