A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-28 / 44. szám
A NOSZTALGIASHOWMAN A Pöstyéni Művészetek Házában nagy a felfordulás. Zenészek hangolják a hangszereket, asszisztensek, szereplők, civilek rohangálnak a nagy összevisszaságban. Tévéfelvételre készülnek, a "Repeta" című elnyűhetetlen nosztalgiashow ki tudja hányadik felvételére. Szinte furcsa, hogy egy valaki teljesen nyugodt. Ót mindenki ismeri, mindenki találkozott már vele — IVAN KRAJÍČEKKEL, a szlovák szórakoztatás Jolly Jokerével. Nélküle ez a pakli nem lenne teljes, és valóban mindenhova odailleszthető, ahol a jó zene, a kellemes — Kiszámította már, hány éve él tudatunkban? — Lassan negyven éve lesz, hogy színpadon vagy a televízió képernyőjén szerepelek. 1957-ben kezdtem el tanulmányaimat a főiskolán, és azóta szinte mindenhol fellépek. — Gondolom, gyerekkora óta erre a pályára készült, hiszen mintha egyenesen színpadra született volna. — Érdekes, de amikor Trencsénben leérettségiztem, ahová a szüleim Zsolnáról költöztek, Mariánské Láznéba készültem, a Vendéglátóipari Főiskolára. Igaz, hogy már iskoláskoromban részt vettem mindenféle szavalóversenyen, szívesen énekeltem is, így aztán amikor az édesanyám azt mondta, hogy ne menjek olyan messzire tanulni, inkább jelentkezzek a Művészeti Főiskolára, elmentem fölvételire, és fel is vettek. — Nem bánta meg a váltást? — De igen. Főleg napjainkban jönne jól, ha lenne egy szállodám, és nem kellene városról városra hajtanom magam. — A mellékelt nevetés ezt a kijelentést alaposan megkérdőjelezi. Ez azt jelenti, hogy semmi lámpaláza nincs? — Nem, nincs lámpalázam. Pedig most beteg is vagyok, mivel el van törve a vállam, és ezeket a sebeket arcomon el kell takarni valahogy. Négy hete volt egy autóbalesetem, és inkább fájdalmat érzek, mint lámpalázat. Persze az embernek uralkodnia kell magán, mivel mindez a nézőt nem érdekli. — Énekesnek vagy színésznek tartja magát? — A kollégáim szerint jelenleg leginkább sofőr vagyok, mivel egy szórakoztató műsorral járjuk az országot Hlaváóek barátommal együtt, és évente csaknem 100 ezer kilométert utazunk. Van egy ügynökségem, és Így persze sokat szerepelek is. — Ön szinte mindig jókedvű. Ez az életéből fakad? — Az élet manapság egy cseppet sem humoros, főleg az utolsó négy évben. Humorra viszont szükség van, így megnézem a parlamentünket, és rögtön megvan a humoradagom. — Nem mindenki beszél szívesen a magánéletéről. Ön? — Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem tartozom az elváló színészek közé. Stabil házasságban élek, kitűnő feleségem van. Keveset tartózkodik otthon, mivel szintén a televízióban dolgozik 25 éve. A lányom a prágai szlovák nagykövetségen titkárnő, a fiam meg egy ideig Ausztráliában élt, de jelenleg szintén Prágában dolgozik menedzserként az autósportban. Hosszabb ideig versenyzett is mint autóversenyző. — Az autóversenyző élete nagyon veszélyes. Nem féltették, amikor versenyzett? — Még ma is féltjük, mert most is sokat autózik, és állandóan várjuk az értesítést, hogy összetörte magát. ment férjhez. A fiamnak több esze van, nem szeretne megnősülni, ő értelmesebb! — Ön sokat énekel a szerelemről, a nőkről. Mi a véleménye róluk? — Ezt harminc évvel hamarabb kellett volna megkérdeznie, akkor mélyebben el tudtunk volna beszélgetni a témáról. Annyit azonban elmondhatok, hogy mindig "normális" voltam. Nem válogatok, fő hogy kellemes külsejű és intelligens legyen. Aztán megegyezhetünk. —A színpadot vagy a televíziót szereti jobban? — Színházban már több éve nem lépek fel, előtte hosszú ideig voltam a Nová Scéna tagja. Legszívesebben ilyen országos körutakon szerepelek, mert vidéken van a legjobb közönség. Nemrég voltunk éppen az Ón városában, Komáromban, ahol nagyon jól éreztem magam, mert a közönség rendkívül lelkesen fogadott. Szívesen járok vidékre, mert a pozsonyi közönség egy kicsit túl van telítve kultúrával. — Ha újra 17 éves lehetne, mit tenne? — Mindenesetre megpróbálkoznék a hoteliskolával, aztán sokkal többet foglalkoznék zenével, főleg a zongorával. Kicsit ugyan játszom gitáron és hegedűn, de nem professzionális szinten. Ha viszont tudnék zongorázni, akkor magam tudnék komponálni vidám és ötletes dalokat, mert ezek nagyon hiányoznak. — Van valamilyen hobbija? — Az autók megszállottja vagyok, sikerült is néhányat tönkretennem. Jelenleg talán már a 16. autóm van. Volt amit összetörtem, volt amelyiket kicseréltem és akadt, amelyik elrohadt a maga természetes módján. Mivel ahelyett, hogy újat vettem volna, állandóan öreg roncsokat vásároltam. — Ön vidám ember, de biztosan előfordul, hogy felbosszantják. Hogyan reagálja le? — Káromkodok egyet rendesen. Magamban semmit nem cipelek, mindenkinek megmondom, ami a szívemen van, ezért is van egy csomó ellenségem. Én viszont megkönnyebbülök. — Apropó, Ön tud magyarul? — Én nem Pozsonyban nőttem fel, ahol mindenki beszél magyarul, így nem tudok. De azzal eldicsekedhetem, hogy évekkel ezelőtt közösen vezettem egy televíziós műsort Latabár Kálmánnal, a híres komikussal, és az adott szövegeket magyarul úgy megtanultam, hogy ő ha élne, a mai napig meg lenne győződve róla, hogy csaló vagyok, aki tud, csak nem akar magyarul beszélni. — Minek köszönheti a jó kondícióját? — Semminek. Rendszeresen dohányzók és szívesen iszok fehér bort is. A kellemes, televízió fotós hölgytől tudom meg, hogy Ivan Krajíček 54 éves. Mit kívánhatnék búcsúzóul? Talán ebből még egy "Repetát”. — Unokája még nincs? — Még nincs, de a lányom most júliusban szórakozás és a humor hiánycikk. BEKE ISTVÁN Fotó: Mária Kušnlrová
