A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-28 / 44. szám
HÉT ÉVFORDULÓ AMÍG LESZ CSEMADOK 30 ÉVES A CSMTKÉ Amikor Janda Ivánnal, az idén 30. születésnapját ünneplő (Cseh)szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának vezető karnagyával az eltelt 30 évről beszélgettem, a kórus még csak készült a jubileumi pozsonyi fellépésre. Amikor ezek a sorok megjelennek, az énekkar már túlesett az "átkeresztelkedésen". A jubileumi koncerten ünnepélyesen felvette két évvel ezelőtt elhunyt vendégkarnagyának, Vass Lajosnak a nevét. A Szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara megszűnt, s megszületett a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa\ A névváltoztatást kegyeletből és tiszteletből határozták el, nem pedig valamiféle "ideológiai" meggondolásból, ahogyan ez ma többször is előfordul, hiszen Vass Lajos a kezdetektől fogva egyik meghatározó egyénisége volt az énekkarnak. — 1964-ben a Csemadok és a Népművelési Intézet munkatársai megegyeztek, hogy kellene alapítani egy énekkart — mondja Janda Iván a kezdetekről. — Szljjártó Jenő, Schleicher László és jómagam végigjártuk az ország valamennyi iskoláját, és összeszedtük a pedagógusokat. Az énekkart száz taggal alapítottuk meg. Az első összejövetelre Nyitrán került sor, s a lelkesedésen kívül jóformán semmink sem volt. Mindent a saját zsebünkből fizettünk. Később aztán támogatókat kerestünk és találtunk: nemzeti bizottságokat, kultúrházakat, efsz-eket stb. Rengeteget segített a Csemadok és akkori főtitkára, Szabó Rezső meg a Népművelési Intézet, személy szerint Kocka István. Tulajdonképpen Vass Lajost is Szabó Rezsőnek "köszönhetik". Vass Lajos ugyanis Szabó feleségének volt az osztálytársa, s a Szabó házaspár révén ismerkedett meg Janda Ivánnal. Ekkor született az elhatározás, hogy felkérik őt a CSMTKÉ vendégkarnagyának. — A második évtől már Vass Lajos is vezényelte az énekkart. Nemcsak mint szakember, hanem mint a kisebbség sorsát, problémáit ismerő és megértő személy is nagy odaadással dolgozott. Fenntartotta a kórusban a kisebbségi élni akarást, biztosította a kultúrában és a kórusmozgalomban a folytonosságot. Halála nagy veszteség volt. A kórusvezetés és Vass Lajos munkája nyomán az énekkar egyre magasabb színvonalat ért el, s egyre több meghívást kapott. A hazai minősítési versenyben az A kategória "első sávjába" tornázta fel magát. így aztán sok külföldi rangos versenyre is elmehettek. Amíg azonban idáig jutottak, fokozatosan "karcsúsodniuk" kellett. Végül negyvenen énekeltek tovább, mert a szabályzat is előírta, hogy a színpadon legfeljebb negyven ember állhat. Hol mindenütt jártak? Angliában kétszer is, Írországban, Olaszországban, Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában, Magyarországon... Amikor versenyre utaztak, borzasztóan izgultak. Pedig sok szép díjat sikerült megszerezniük. Érdekes, hogy nem szívesen kerültek össze magyarországi kórusokkal. Azok ugyanis olyan szakmai A kórus fellépése a rádió koncerttermében a 70-es években színvonalon álltak, hogy általában megelőzték a tanítókórust. Janda Iván azt is elárulja, hogy Debrecenbe mindig kissé szorongva utaztak, mert az ottani Bartók-versenyen olyan követelményeket támasztottak, hogy a kórus csak a folklór kategóriában versenyezhetett. Az ott elért 3. helyet ezért óriási sikernek könyvelték el. S ha már szóba hoztuk a külföldi utakat, a megélt élmények is megelevenednek. A vezető karnagy főleg a kellemes, már-már anekdotaszámba menő történeteket emlegeti szívesen. — Nagyon bensőséges kapcsolatot sikerült kialakítanunk egy Lipcse melletti város, Riesa vasgyárának a kórusával. Egyszer elvittek Vass Lajos próba közben bennünket hajózni az Elbára. A hajósok kórusunk legalacsonyabb tagjának, Horsicza Ferencnek a fejébe nyomták a kapitányi sapkát, fölvitték őt a parancsnoki hídra, s egy ideig ő irányította a hajót, a kórus néhány tagját meg kinevezték matróznak. Horsicza Ferencet — aki egyébként alapító tag, és sokáig a kórus elnöke volt — attól fogva mindenki Kapitánynak szólította. — A kórus első szervező titkára Gyurcsó István volt; ő aztán testestül-lelkestül csinálta, amit elvállalt. Közismert volt róla, hogy szeretett tréfálkozni. Kedvelte a fűszeres ételeket, a zsebében mindig csípős paprikát hordott. Amikor egy alkalommal Drezdában ebédeltünk, előszedte a paprikát, és mindenkinek a levesébe beleszórt egy csipetnyit. Volt is utána nagy köhögés, tüsszögés; Gyurcsó ártatlan képpel megjegyezte: "Nem is hittem volna, hogy a németek ilyen gyenge emberek". Egy másik történet még azokhoz az időkhöz fűződik, amikor a Nyugatra utazó turisták fejenként öt dollár költőpénzt kaptak. Amikor a kórus Svédországba utazott, ezen a zsebpénzen kívül alig volt más "vagyonuk". Németországban "elnyelte" vonatukat a svéd tankhajó, s a kiéhezett kórustagok alig várták, hogy az étterembe mehessenek, s "végigegyék" a viteldíj árában benne foglalt svédasztalt. A baj csak az volt, hogy olyan nagyétkűek voltak, hogy a többi utasnak már jóformán semmi sem jutott. A tagok igyekeztek észrevétlenül eltűnni, ám Dobos Évát elcsípték. Szerencsére ki tudta fizetni a saját adagját... A kórusban egyébként még hat alapító tag szerepel: a már említett Horsicza Ferenc, Gémesi Irén (szervező titkár), Bors Éva, Horváth Erzsébet, Kovács János és Janda Iván. Az elmúlt évek folyamán a Népművelési Intézet többször indított karnagyképző tanfolyamot a kórustagoknak. Innen "nőtt ki" Józsa Mónika is, aki aztán elvégezte a főiskolát, s ma is sokat segít a kórusnak. Rajta kívül még Horváth Géza, a zselizi Schubert kórus karnagya és Stubendek István, a komáromi Concordia kórus vezetője vezényli a pedagógusénekkart. — Vass Lajos halála után újabb segítséget kértünk Magyarországtól. Sokan kérdezik, miért? Újdonságot szerettünk volna a kórusba belevinni, egyfajta zenei felfrissülést. Reméljük, hogy megtaláltuk azt az embert, akire szükségünk van. Tamási László karnagy, a debreceni pedagógiai főiskola tanára, s nagy lelkesedéssel vezeti a kórust — mondja Janda Iván. A kórus elnöke Duka-Zólyomi Emese, a hangképzést is ő vezeti, és nagyon lelkiismeretesen végzi a munkáját. Napjaink problémái, sajnos, őket sem kerülik el. Kevés a pénz, ezért kevesebb a meghívás, egyre ritkábban lépnek fel. Főleg egyházi meghívásoknak tesznek eleget. — Ezekben az időkben ki kell tartanunk, s azon kell lennünk, hogy olyan lelkesedés legyen, mint a 60-as években. Aki látja a mai helyzetet, duplán kell akarnia! — mondja Janda Iván. Szponzoraik is akadnak, akiktől sok segítséget kaptak és kapnak: néhány község polgármestere, Pereszlényi Etelka magánvállalkozó, a Rákóczi Szövetség, az Illyés Alapítvány... Amikor azt kérdezem Janda Ivántól, hogyan volt képes ennyi időn keresztül ilyen lelkesen vezetni a kórust, azt feleli, mindig meg tudta oldani a problémákat, s ha lett volna is oka rá, távol állt tőle, hogy megsértődjön, a konfliktusokat igyekezett elsimítani és mindig megőrizte jó hangulatát... — Bizonyos ráhatással, irányítással meg lehet tartani a lelkesedést az énekkaron belül, s azon kell lennünk, hogy ami van, megőrizzük. Azt szoktam mondani, hogy amíg a Csemadok működik — márpedig az mindig lesz, mert ez az egyedüli létesítmény, amely összefogja a magyarságot —, addig ez az énekkar is működni fog! MELAJ ERZSÉBET 6 ARCHÍVUMI felvételek
