A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-21 / 43. szám
UÉTFIGYELŐ BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR Most, amikor három koncertjüket is élvezhettem, élénken megelevenedik emlékezetemben az a fergeteges vihar, mely a zenekar születése és megalakulása körül tombolt. Ma már szinte érthetetlen, hogy Kocsis Zoltán és Fischer Iván elképzelése a féltékenység és a meg nem értés vasbetonfalába ütközött. Mert hát mit is akart a magyar zenei élet két markáns egyénisége? Csupán azt, hogy létrejöjjön egy zenekar, mely az átlagos színvonalat túlszárnyalva igazi "ünnepi", "fesztiváli" szinten muzsikál. Céljukat úgy kívánták elérni, hogy a főváros zenekarainak javát tömörítik, kiegészítve a Zeneakadémia legtehetségesebb növendékeivel és végzőseivel. E tervcsomagban még az is benne foglaltatott, hogy az így létrehozott formáció évente háromszor fog szerepelni, nevezetesen a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, nyáron önálló hangversenyekkel és egy karácsonyi hangversenysorozaton. Az elképzelés csaknem egyéves háborúskodás után, 1983 karácsonyán meg is valósult. A változást a zenekar életében az 1992-es év hozta, amikor is a főváros vezetősége úgy döntött, hogy fedezi a zenekari művészek és alkalmazottak fizetését, s ezzel lehetővé tette, hogy a Fesztiválzenekar ezentúl a főváros állandó zenekaraként működhessen. Ennek a státuszváltozásnak örvendetes eredménye, hogy az évi koncertek száma megsokszorozódott, s ezzel lehetőség nyílt egy gazdag és roppant változatos dramaturgia kialakítására. Az évadot tulajdonképpen augusztus második felében kezdik, mégpedig szabadtéren, a Pesti Vármegyeháza roppant hangulatos udvarán. Dicséretes műsorpolitikai koncepció, hogy ezek a nyári koncertek az általában elhanyagolt és csak elvétve megszólaltatott barokk zene világából merítenek. Tavaly például Bach és fiainak művei kerültek műsorra, idén pedig 'Cseh zene a XVIII. században" címmel olyan művek szólaltak meg, amelyek közül nem is egynek ez volt az ősbemutatója. Csehország zenei élete a XVIII. században jut fel a csúcsra, s oly bőségesen ontja tehetséges muzsikusait — akik nemcsak hazájukban, hanem külhonban is vezető pozíciókhoz jutnak —, hogy joggal nevezik Csehországot ebben a korban "Európa konzervatóriumának". Fischer Iván e korszak alkotói közül választott ki hatot, akiknek művei műfajilag a zongorahármastól kezdve a melodrámáig terjedő széles sávban helyezkednek el. Összesen hét koncert képezte ezt a nyári ciklust, mégpedig úgy, hogy a kezdő és a záró tömb művei három-három estén szólaltak meg, míg egy összekötő estén Mozart és a prágai kapcsolataival összefüggő művek kerültek gyújtópontba. Ezt a ragyogó műsorösszeállítást és megszólaltatási színvonalat csak a legnagyobb elismeréssel tudom értékelni. Sajnos a részletes elemzéstől el kell tekinteni, csupán néhány csúcsteljesítményt elemezhetek. A Bach által is elismert Jan Dismas Zelenka (1679—1745) alkotásainak súlypontját a vokális egyházi kompozíciók alkotják. Ebből a szférából a nagyheti szertartást képező Jeremiás siralmainak két lamentációja hangzott el. Az egyiket a holland basszus, Harry van der Kamp szólaltatta meg, míg a másikat a Budapesten már jól ismert világhírű kontratenor, Derek Lee Ragin. Egy másik vokális élmény Verebics Ibolya nevéhez fűződik, aki a Bella mia fiámmá... kezdetű koncertáriát szólaltatta meg, melyet Mozart prágai pártfogójának, Josefa Dušeknek komponált. A népes Benda család legjelesebb és a kísérletezéstől sem visszarettenő tagja, Jiff Antonín (1722—1795). Ô volt az a zeneszerző, aki megalkotta az első német szövegű melodrámát, az Aríadné Naxosban című színpadi művet. A század hetvenes éveiben jelentkezett a prózai színészek részéről az igény, hogy szövegmondásukat zene kísérje. Ez a maga korában jelentős stilisztikai újítás a melodráma elnevezést kapta, mely azonban nem volt hosszú életű, mert szavalatnak sok volt, zenének viszont kevés. Benda azonban az Ariadné sikerén felbuzdulva rövidesen megírta másik melodrámáját is, melyben Médeia tragédiáját dolgozta fel. Nos, ez a két melodráma, melyekről Mozart azt mondta, hogy "ezt a két művet annyira szeretem, hogy mindig a kezem ügyében tartom", joggal volt a sorozat legnagyobb érdeklődéssel várt produkciója, melyben Thészeuszként Rátóti Zoltán, Médeiaként pedig Udvaros Dorottya jeleskedett. Megjegyeztem még két perspektivikus ifjú szólista — Fejérvári Zsolt és Szatmári Zsolt — nevét is. Közülük az első Jan Kŕtitel Varihal E-dur nagybőgőversenyét, az utóbbi pedig František (Krommer) Krarnár Esz-dur klarinétversenyét szólaltatta meg igazi "fesztiváli" színvonalon. VARGA JÓZSEF 14
