A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-14 / 42. szám
I.*. NE LEGYÜNK KÍSÉRLETI NYULAK! Beszélgetés Szabados Lászlóval, az Harmincöt esztendővel ezelőtt hetven-hetvenöt fiatal tanító hagyta el a Pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnázium — diáknevén "pégé" — padjait, illetve szeptember elsejétől a tanítói pályára lépett. Ez a nemzedék megélte gyermekfővel a második világégés kínjait, majd a jogtalanság éveit, az államosítást, a szövetkezetesítést, hatvannyolcat, az azt követő leszámolásokat és a nyolcvankilences forradalmat. Most pedig döbbenten áll az újabb nagyon súlyos válság előtt, amikor az alternatív oktatást akarják a magyar pedagógusokra, szülőkre és gyerekekre rákényszeríteni. Mindezekről és sok minden másról beszélgettem Szabados Lászlóval, az Alsószeli Alapiskola igazgatójával. Igaz, nekem csak Laci maradt, a mindig kész, segíteni tudó és akaró diák, hiszen együtt koptattuk a Duna utcai "pégé" padjait. Bevezetőül arról kérdeztem, hogy miként és hogyan tekint vissza az elmúlt harmincöt esztendőre. — Nem mondok semmi újat, ha azt mondom, hogy minden más mellékes volt, a legfontosabbnak azt éreztük, hogy magyar iskolákban taníthattunk. Visszatekintve úgy érzem, hogy a legtöbbünknek egyetlen célja az volt, hogy magyar gyerekeket taníthasson, mellékes volt a kilencszázhetven vagy az ezerhúsz koronás havi fizetés, mellékes volt, hogy az ember hol és milyen albérletben lakik, milyen szobát kap, az volt a lényeges — erre nevelt bennünket a pozsonyi iskola —, hogy az itt élő, itteni magyarságért tennünk kell valamit. Alsószeli Alapiskola igazgatójával Azt hiszem, hogy ez a fő szempont mind a mai napig megmaradt. Ám, hogy az eltökéltség a magyar iskolákért és a magyarságért való tenni akarás kiben, milyen mellékzöngékkel járt, az megint egy másik kérdés. A magam részéről, hogy a konkrét kérdésre válaszoljak: félve tekintek vissza a múltra, mert folyton furdal a lelkiismeret, hogy talán még mindig nem tettem meg eleget, sokkal jobban taníthattam volna. Bizony lehetett volna még többet is tenni, és most ez sarkall hátralevő éveimben: A fokozottabb tenni akarás, az elmélyültebb munka. — Gondolataidnak utolsó része megragadott. Nem akarlak szembedicsérni, de köztudottan jó tanuló voltál, még a szlovák nyelvérzéked is jobb volt, mint mondjuk az enyém, aki majdnem szlovák környezetből, de legalábbis a szlovákok által körülölelt nyelvszigetről, a Zoboraljáról kerültem Pozsonyba. Egy valamit, ami személyes kérdésnek vehető: mint tapasztalt és felkészült pedagógus, miért nem publikáltál, eredményeidet, módszereidet miért nem osztottad meg a pedagógusok tágabb közösségével? — Nagyon nehéz és váratlan kérdés, amire azt válaszolhatnám, hogy szerénységből, vagy nem tartottam magamat eléggé felkészültnek, érettnek a publikálásra. De talán inkább az volt az ok, hogy mindig akadt más elfoglaltságom, és a tanítást tartottam elsődlegesnek. Amióta itt vagyok — 1974 óta igazgató —, nagyon alaposan vezetem tanulóink eredményeit, sőt figyelemmel kísérem azokat a gyerekeket is, akik felsőbb tagozatra kerülnek, mert ugye 1 —4. osztályos kisiskola vagyunk 59 tanulóval. Meg tudom mutatni a gyereknek: "Nézd, a nagynénéd vagy a családod bármely tagja ilyen és ilyen tanuló volt!" Nagyon részletesen foglalkoztam az olvasástanít á s s a I és hosszú időn keresztül a járás magyar alsótagozatainak voltam a módszertani vezetője, de ahhoz, hogy publikáljak — ismét visszatérve a kérdéshez —, úgy éreztem, nem vagyok eléggé felkészült. Más formában adtam át tapasztalataimat és tudásomat. No meg, aztán lekötötte időmet sok más dolog is, a Csemadok, színdarabok tanítása, énekkarvezetés, volt belőle éppen elég. Elsősorban azt tartottam fontosnak — amit még tanítópalántákként megtanítottak velünk —, hogy az iskola mellett ott van a felnőttekkel való foglalkozás, mert akkor teljes a tanítói pálya, a tanító élete. Most is tudatosítanunk kell, hogy magyar közösség nélkül nincs magyar iskola. Ott, ahol a közösség megromlik, pusztul a magyar iskola is. — Elfogadom érveidet, de továbbra is fenntartom, hogy kutatásaid közzététele publicisztikai szempontból mindenképp növelné a magyar iskolák tekintélyét. Mi erről a véleményed? — Nem akarom önmagamat ismételni, de ha lenne egy fiatalabb kolléga, aki publikálással foglalkozna, szívesen átadnám neki tapasztalataimat, kutatásaim eredményeit, és bízom benne, hogy lesz rá alkalom... — Akkor másról kérdeznélek: hol kezdtél tanítani? — Az első állomásom Hidaskürt volt, majdnem tíz évig tanítottam ott. Aztán Felsőszeli következett, és 1971-től Alsószeliben tanítottam, majd iskolaigazgató lettem. Elmondhatom, hogy kiváló elődöm volt — Balogh Géza igazgató úr —, azt a színvonalat és szellemiséget tartjuk azóta is. De megemlítem Boros Bélát is, aki az első köztársaság idején igen gazdag tevékenységet folytatott. — Említetted, hogy 59 tanulótok van, mennyi volt az idén az elsős? — Tavaly 17 elsősünk volt, az idén 13 elsőst fogadtunk nagy szeretettel. Ebből is látható, hogy nagyon változó a születések száma. Mi nem panaszkodhatunk, hogy sok magyar szülő szlovákba adná gyermekét, sőt van olyan is, hogy a vegyes házasságból származó gyermeket hozzánk íratják. — Mi okozta Alsószeli nemzetiségi egységének a megbomlását? — A kitelepítés! Hiszen a falunak az egynegyedét érintette a "lakosságcsere". — Mi a szülők, a pedagógusok és természetesen a saját véleményed az alternatív oktatásról? — Az elmúlt iskolaévben a szülői értekezleten beszélgettünk erről. Az alternatív oktatás olyan kérdés, amely előtt egy ideig értetlenül álltunk. Természetesen a magyar iskolák leépítésére irányul, miközben a szlovák nyelv oktatását emlegetik. Szakmai szempontból elfogadhatatlan. Ám a szlovák nyelvvel az utóbbi időben már annyit variálunk, hogy a legtapasztaltabb pedagógusok is tanácstalanul állnak ezek előtt a módszerek előtt. Nem hiszem, hogy van a világon még egy nyelv, amellyel annyit foglalkoznánk. Uj könyvek jönnek, de nincsenek kidolgozva a hozzájuk időtálló, megfelelő módszerek. Nem kellene újabb nyelvtanítási módot keresni, elég lenne egy jól bevált módszerhez, mondjuk az angol nyelv tanításának módszeréhez folyamodni. Az egész világon tanulják és tanítják az angol nyelvet, és a gyerekek egy bizonyos idő után angolul kommunikálnak. Szerény véleményem az, hogy az állandó változtatás csak árthat a szlovák nyelv oktatásának. A nyelv annyit nem változik, hogy háromévenként változtatni kellene az oktatási módszereket. MOTESIKY ÁRPÁD 2
