A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-07 / 41. szám
EGTAJAK HÉT ifjúságom, és tán még valami félszeg rokonérzés is támadt benne. Hiszen ő is egy nagy hírű író fiaként indult valaha pályáján, s megtanulhatta, hogy nem mindig előny ekkora árnyék egy fiatalemberen. — írsz? — emelte rám fürkészően összehúzott szemét, egyre a pénzt simogatva, dörzsölgetve, mintha azt vizsgálná, nem hamis-e. — Nem írok! — feleltem harciasán. — Nem is akarsz? — Nem! Hümmögött valamit, vastag, súlyos fejét ingatva; ő is így lehetett ezzel az én koromban, Krúdy meg is írta róla a Hunyady, vagy egy különös fiatalember című elbeszélésében, hogy nem akart író lenni, csupán akkor fanyalodott rá, amikor már minden hitelét, sőt kabaláját és szisztémáját is elkártyázta... Megint kopogtak, a pincér hozta a pótreggelit. Sándor bácsi szaharinnal itta a kávéját, biztatott, hogy lássak neki én is. Közben már egész kis számvetést csináltam magamban, mihez kezdek majd a húsz pengővel, gondolatban háromszor is elköltöttem, és a Sarastro-lemez meg a pingpongütő csak azután jutott eszembe. Ám ő még most is a takarón babrálta a pénzt, igaz amíg a süteményeket faltam, nem is lett volna semmi formája odaadni. — És mondd csak, fiam... Ott akarsz maradni Martonéknál, hivatalnoknak? — Dehogyis, ősszel beiratkozom az egyetemre. — Aha. És milyen egyetemre? —■ Bölcsészetre. Most tettem le a különbözeti érettségit. — Az minek? — Mert reálba jártam, és latinból külön vizsgázni kell. — Külön megtanultál latinul? — ámult el Hunyady. — Anélkül, hogy muszáj lett volna? — Finnül is tanulok — tódítottam. — Finnül? Miért? — Az egyetemen az anyaghoz tartozik, hát belekezdtem... Ez már dicsekvés volt, és csupán félig igaz, finnül csak akartam tanulni, a nyelvtant már megszereztem, de még nem ültem neki. Túljátszottam én is a magamra öltött figurát, a szerény, de nagy igényű, önmagához szigorú ifjú tudósjelöltet, s végül is, úgy hiszem, ezzel rontottam el a dolgot. Hunyady, aki — mint a Családi album című önéletrajzában olvasható — kimaradt a hatodik gimnáziumból, s vidéken lett újságíró, megijedhetett a latintól és finntől: túlságosan tisztelni kezdett. Ha kártyára vagy lóversenyre kellett volna, bizonyára rég zsebemben már a húsz pengő. A sütemény elfogyott, s mi is kifogytunk a témákból. Hallgatagon, merengve fújta a füstöt: magamba roskadva ültem az ágya mellett, a harcot föladtam, hagytam, hadd áradjon szét szívemben a tespedt keserűség. Akkor fogta a pénzt, és átrakta az éjjeliszekrényre: nem volt mire várnom többé. Elbúcsúztam, szivarjával intve elbocsátott; mikor az ajtóban voltam, még utánam dörmögött valamit. — Tetszik? — fordultam hátra. — Köszönöm a fáradságot, fiam. — Szívesen. Aztán nem láttam többé, nemsokára meg is halt, mindennek több mint két évtizede, de az a húszas azóta is ott lebeg közöttünk. Krascsenits Géza felvétele ZS. NAGY LAJOS Tréfás gyászdalok MARHASAG Életében ez a marha bőgött jobbra, bőgött balra, a középpártokra fügyült, csak bőgött és nem hegedült. Ezért járt így ez a marha, nem maradt meg csak a szarva. Mégsem feledjük őt soha: Lepje béke, lepje moha. SZAMÁRSÁG Felszólalt a szamár ülésén a Háznak, sajnos kupánlőtték. Képviselő urak most magok iáznak. LÓSÁG Önként vitte a ló bőrét a vásárra. Mi haszna? Bár nő már a lóbőrök ára. Megnyúzták őt szépen, izmai fénylenek. A lómaradékot elvitték virslinek. PULYKASAG Ez a pulyka a "barátom", Költő ő az Araráton magassága százhúsz centi (árnyékban) verseit lopva teremti. Költő-Noé akar lenni odafönn, másokat pusztítson el a vízözön. DISZNÓSÁG Ütött dobot, népet, legyet, feltúrta a kéklő eget, disznóskodott épp eleget. Végre elment e világból. Vettünk disznót porcelánból. Nagy Zoltán rajza CSIGASÁG Gyorsan járó csiga voltam, házamat hátamon hordtam, az új urak megszerettek, megfogtak és meg is ettek. Szép házamat elvesztettem, gyomorlakó csiga lettem. 17
