A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-30 / 40. szám
HETLÁTOGATÓBAN „A gyermeknek anyanyelven kell tanulnia” Beszélgetés dr. BAJNOK ISTVÁN pszichiáterrel Doktor úr, ön évek óta foglalkozik a kétnyelvűséggel. Mi arról a véleménye, hogy sok magyar szülő szlovák nyelvű óvodába íratja csemetéjét, mondván a gyerek legalább megtanul szlovákul, s majd aztán magyar tannyelvű alapiskolába járatják. — Ez egy fejreállt logika. Az óvodákban megvan a tervük arra vonatkozóan, hogy a gyerekeket iskolaérett szintre fejlesszék. Tehát nincs ott arra idő, hogy azokkal a gyermekekkel külön foglalkozzanak, akik nem ismerik az oktatás nyelvét. Mi támogatjuk az óvodába járást, hiszen ez bevezetője az iskolának, bevezető a mese, a fantázia világába, s ez a társadalmi emberré válás egyik stádiuma. Az óvoda után következik az iskola. Itt sok szülő az ön által imént említett "fejreállt logikát" alkalmazza, miszerint a gyermek "szebb jövője, jobb érvényesülése" érdekében szlovák tannyelvű iskolába íratja őt... — Az iskolának óriási hatása van a gyermeki személyiség formálódására. A gyermek olyan kollektívába kerül, amely nagy igényeket támaszt vele szemben. Elsősorban társadalmi, szociális igényeket. Néha még egy átlag intelligenciával rendelkező, átlagosan rátermett gyermeknek is gondot okoz ezeknek az igényeknek megfelelni, valamint az előírt tananyagot elsajátítani. Gondoljuk csak el, mi játszódik le egy olyan gyermek lelkében, akinek mindezek mellett még problémái vannak a tanítási nyelvvel is. Ezenkívül a gyereknek szüksége van arra, hogy anyanyelvét ne csak konyhai szinten tanulja meg, hanem ismerje az irodalmi nyelvet is, hiszen ezen keresztül tudja majd elsajátítani a további ismereteket. Az alapszabály, hogy az ember a tudást leghatásosabban az anyanyelvén tudja elsajátítani. A szlovák gyerek a szlovák tanítási nyelvű iskolában tökéletesíti azt a nyelvet, amit otthonról hozott. Ezt a magyar gyerek nem tudja megtenni, hiszen ő egyáltalán nem, vagy csak kicsit ismeri a szlovák nyelvet. Sőt, találkoztam már olyan esettel is, amikor otthon a szülő rosszul beszélte a szlovák nyelvet, de azért a gyermekével szlovákul beszélt, akinek aztán emiatt gondjai voltak az iskolában. Nemcsak a pszichológusok, pedagógusok, de a fiziológusok is azt vallják, hogy a gyermeknek anyanyelvén kell tanulnia. Ugyanis, ha egy kisgyereket arra kényszerítenek, hogy egy számára majdnem ismeretlen nyelven fogadja az információt, amit fel kell dolgoznia, reprodukálnia kell ugyancsak a számára kevésbé ismert nyelven, ez jelentős többletenergiát követel. A gyerek szellemileg kifárad, s az eredmény így is gyöngébb lesz, mint az anyanyelvükön tanuló társaié. A gyerek fokozatosan elveszti az önbizalmát, s ekkor jelentkeznek aztán a neurotikus tünetek. Ezek miben nyilvánulnak meg? — A gyerek éjjel felriad, rémálmok gyötrik, ágyba vizel, dadog, pislog. Amikor 1976-ban Komáromban megnyitottuk a gyermekpszichiátriai rendelőintézetet a legtöbb páciensünknek ezek voltak a problémái. Elkezdtem figyelni az eseteket, s egy-két éven belül rájöttem, hogy ezeknek a gyermekeknek többsége szlovák óvodába, illetve iskolába jár. Megfigyeltem — s ez statisztikailag is kimutatható —, hogy az alacsonyabb végzettségű szülők gyakran adják szlovák iskolába gyermekeiket. Mondván: ha én nem vittem semmire, legalább a gyerekem vigye valamire, s ennek a garanciáját a szlovák tannyelvű iskolában látják. Az érettségivel, főiskolai végzettséggel rendelkező szülő tudja: a gyereknek saját anyanyelvén kell elsajátítania az ismereteket, mert csak így válhat belőle teljes értékű ember. Miközben ezzel a problémával foglalkoztam, rájöttem, hogy itt különbséget kell tenni a kétnyelvű nevelés — a bilingvizmus — és a kétnyelvű oktatás között. Bizonyos feltételek betartása mellett a kétnyelvű nevelés sohasem válhat neurotízáló tényezővé. A hiba a kétnyelvű oktatásban van. Abban, ha valaki azt követeli a gyerektől, hogy számára új ismereteket egy idegen nyelven tanuljon meg akkor, amikor még szilárd anyanyelvi alapjai sincsenek. Hogyan értse meg a gyerek a matematikát, fizikát, kémiát azon a nyelven, amelyen még az alapfogalmakat sem ismeri? Véleménye szerint milyen korban kezdhető el egy idegen nyelv tanulása? — Ebben a kérdésben nem alakult ki egységes álláspont a szakemberek között. Van, aki azt állítja, hogy tizenegy év alatti gyermekeket egy idegen nyelv oktatása pszichikailag megterhel, és káros hatással van személyiségük kibontakozására is. Néhány szakember viszont azt vallja, hogy már nyolc—kilenc éves korban elkezdhető egy idegen nyelv tanulása. Természetesen itt is el kell választani egymástól a kétnyelvű oktatást és a kétnyelvű nevelést. A nevelés lehet kétnyelvű. Az a gyermek, akit különböző anyanyelvű szülők nevelnek, s mindegyikük következetesen a saját anyanyelvén szól a gyerekhez, az problémamentesen sajátítja el mindkét nyelvet. Abban a családban, melyben elhatározzák a kétnyelvű nevelést a nyelv, mint eszköz egy bizonyos személyhez kötődjön. Problémát okoz a gyereknek, ha ugyanaz a személy egyszer így, másszor úgy szól hozzá. Ebből a beszélgetésből is kitűnik, hogy a gyermek személyiségfejlődésére nagy hatással van az iskola. Ugyanekkora, ha nem nagyobb hatással van a személyiségformálódásra a család, a családon belül uralkodó állapotok. A mai helyzetben egyre több családban okoz gondot a létbizonytalan-2
