A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-09 / 37. szám
HÉT A GRIFFEK ES OROSZLÁNOK NÉPE Beszélgetés TRUGLY SÁNDOR régésszel TRUGLY SÁNDOR RÉGÉSZRŐL, A KOMÁROMI DUNAMENTI MÚZEUM MUNKATÁRSÁRÓL BÍZVÁST ELMONDHATJUK, HOGY HIVATÁSÁNAK A SZERELMESE. MA IS EMLÉKSZEM, MILYEN ÉLMÉNYT JELENTETT NEKEM — A LAIKUSNAK —. AMIKOR MÚZEUMI SZOBÁJÁBAN ELÉM RAKOTT NÉHÁNY TÁRGYAT A FRISSEN KIÁSOTT HAJÓGYÁR KÖRNYÉKI AVARKORI SÍROKBÓL. AMIKOR A MINAP AZ EGYIK BESZÉLGETÉSÜNK SORÁN MEGKÉRDEZTEM TŐLE, MIÉRT ÉPPEN ENNÉL A KORSZAKNÁL KÖTÖTT KI, S HOGY VAJON A GAZDAG LELŐHELYEK INSPIRÁLTÁK-E ELSŐSORBAN, VAGY EREDENDŐEN EZ A KORSZAK ÉRDEKELTE, SÁNDOR NEVETVE VÁLASZOLTA: — Eredendően erre készültem, ugyanis amikor Budapesten egyetemi hallgató voltam — 1976-ban végeztem — a népvándorlás korára és a középkorra szakosodók László Gyula tanítványai voltunk, így végeredményben én is az egyik tagja vagyok az ún. László-iskolának. Sokan tudják, hogy érdeklődése középpontjában az avarkor és a honfoglalás kora áll, s ami a nevét ismertté tette, az a kettős honfoglalás elmélete volt. László Gyulától, Bóna Istvántól és a többi kiváló tanártól mi egy olyan indíttatást kaptunk, ami egész életre szól. El kell mondanom azt is, hogy mi már harmadéves korunktól az avarkorra szakosodtunk. Ez azt jelenti, hogy amikor 1976-ban elvégeztem az egyetemet, a legjobban az avarkorhoz értettem. Ez a kérdés egyik része, a másik pedig az, hogy miután hazajöttem és a Dunamenti Múzeumban régész lettem, nagy szerencsém volt... — Gondolom a régész számára a legnagyobb szerencsét a lelőhelyek, a sírok jelentik... — Pontosan. Olyan szerencsém volt, hogy az avarkorra specializálódott fiatal régészként örömmel tapasztalhattam, hogy a szebbnél-szebb avar temetők egymás után kerülnek elő a városban. Az építkezések, földmunkák nyomán egymás után kerültek elő a sírok, s nekünk nem volt más dolgunk, mint feltárni őket. Közöttük talán a legszebb a hajógyári temető volt, amely 1979-ben került elő és én akkor rögtön nekiláttam a leletmentésnek. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1989-ig dolgoztam rajta. Csodálatos leletanyag került elő, amely ma — minden szerénytelenség nélkül mondhatom — a legszebbek közé tartozik, vagy talán a legszebb a Kárpát-medencében talált késő avarkori temetők közül. — Ezek szerint a hajógyári avartemető ásása, leletmentése befejeződött? — Mint már említettem, az ásatásokat 1989-ben befejeztem. Közben én már dolgoztam a leletekkel is, ám utána teljes gőzzel nekiláttam, hogy rendbe tegyem az egész anyagot; leltároztam, konzerváltam, stb. Utána szellemi feldolgozás következett... Máig sikerült ezt a temetőt szakmai fórumokon ismertté tenni és elfogadtatni, nagy publikációk jelentek meg német nyelven. Közben mindig reméltem és hittem, hogy nemcsak a szakmának, hanem a nagyközönségnek is készíthetünk egy igazán szép, színes, úgynevezett tudományos ismeretterjesztő kötetet. Érre tavaly nyílt lehetőségem, amikor a Kalligram Könyvkiadónak a kéziratomat felajánlottam, s mivel pénz is lett rá, végül megvalósult a tervem. Állítólag szép könyv lett belőle. — Említetted, hogy szaklapokban publikáltad az eredményeidet, különböző nyelveken, tehát a szakma megismerkedhetett a hajógyári temetővel. Gondolom ezek a publikációk kevéssé hozzáférhetőek a nagyközönség számára, különben sem sokat értene belőle a laikus ember. A griffek és oroszlánok népe című könyved viszont a nagyközönségnek és a szakmának egyaránt szól... — A kötet bemutatja ezt a páratlanul szép későavarkori temetőt Ázért lett a címe A griffek és oroszlánok népe, mert a szenzációsan gazdag leletanyagban szinte tobzódnak a különböző állat- és emberalakok. Griffek, oroszlánok és különböző emberábrázolások láthatóak az egyes lószerszámvereteken. A képanyagot ezekből válogattam, ami nagy nehézségbe ütközött, hiszen sokkal több van belőle, mint a könyvben közölt hatvan kép. A fotókat Mikuláš Červeňanský szlovák fotóművész készítette. A könyvben természetesen nemcsak a hajógyári avar leletanyaggal foglalkozom; hanem az egészet megpróbáltam beágyazni az avar kor történetébe. Ha felütjük a tartalomjegyzéket, ilyen fejezetek találhatóak a könyvben, mint például az avar nép rövid története, amelyben felvázolom az avarság múltját, a kutatás főbb állomásait. Szólok a komáromi avar temetőkről, pontosan elmondom, hogy ki hol ásott és mit ásott, utána rátérek a hajógyári temetőre. Ezen keresztül bemutatom az avarok temetkezési szokásait. Tudni kell, hogy ez egy lovas temető, amelynek 153 sírját tártam fel. Ebből 63 volt a lovas sír, amely óriási szám. Azt jelenti, hogy mindegyik férfi lovas harcos volt, a lovával együtt temették el... sőt még a gazdag nőket és a gazdag családok gyermekeit is így temették el... A könyvben továbbá ismertetem a temetőből előkerült és látható leletanyagot, a parádés öv és lószerszámdíszeket, amelyek majdnem minden esetben aranyozottak; a sírokból előkerült különböző fegyvereket: szabjákat, íjakat, fokosokat és lándzsákat. Végezetül elemzem a híres nagyszentmiklósi kincsnek és a temetőnek a mintakincsét... ugyanis ma a kutatás affelé hajlik, hogy a nagyszentmiklósi kincs (amely ma Bécsben található és eddig kicsit avarnak, kicsit honfoglaló magyarnak, kicsit bolgárnak tartották), a késő avar kagánnak, királynak a kincstárából származik, onnan menekítették a frank—bolgár háborúk idején Nagyszentmiklós mocsaraiba. Tehát úgy látszik, hogy a lelet késő avarkori kincs lett, hiszen számtalan olyan motívum található a nagyszentmiklósi kincsen, amely a komáromi hajógyári leletanyagban is fellelhető. Van tehát egy nagyon komoly összekötő kapocs a kettő között. — Amikor a kutatásai során erre a régész rájön, gondolom érdekes érzés lehet, rendkívüli öröm... — Igen, hiszen a tárgyak "fetisizálásán" túl az a szép a régészetben, amikor az ember a mozaikok összerakásával van elfoglalva és megpróbálja egy nép történetét, mindennapjait valamiképpen megrajzolni, rekonstruálni, s megfejteni, hogyan is éltek ezek az emberek. A hajógyári lelet az egyik bizonyítéka ma annak, hogy a nagyszentmiklósi kincs az avar nép kiemelkedően legszebb lelete, az avar kagáni kincstárnak a része. A régésznek ezek a nagy örömei, ha szerencséje van és szereti a szakmáját... — Azt hiszem nálad mind a kettő találkozott, mert szerencséd is volt — eddig —, meg a szakmádat, a hivatásodat is szereted... — Meg fanatikusan dolgoztam is... Tizennyolc évig mást nem is csináltam, és a munkámat mindig nagyon komolyan vettem, s igyekeztem tisztességgel végezni... — Sándor, áruld el még azt is, most min dolgozol? — Jelenleg is a “hajógyári" avarokkal foglalkozom, ugyanis egy válogatást készítek a pozsonyi Nemzeti Múzeum számára. Egy kiállítás készül szeptemberben Ausztriában, amelyen Szlovákia mutatkozna be. Szlovákia múltja és jelene lesz a téma. Itt kapna helyet a komáromi hajógyári avar-temető leletanyagából egy válogatás. Ezen dolgozom most. Beszélgetett: L. DUSIK ÉVA Illusztrációs felvétel: Prand Sándor 12
