A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-02 / 36. szám
Múltidéző A kalandozások kora A honfoglalástól az államalapítás koráig, Géza uralkodásáig terjedő' korszakot történetíróink azeló'tt a kalandozások koraként jellemezték, vagyis a korszak legjelentó'sebb eseményeinek a kalandozó hadjáratokat tartották. A kalandozások megindulását a honfoglalással hozták kapcsolatba: az etelközihez viszonyított szűkebb lehetó'ségek a nomádok számára szükségessé tették a zsákmányszerzést, tehát életmódváltást tételeztek föl a honfoglalás után. A második igazi életformaváltást a kalandozások kényszerű abbahagyásával magyarázták, s ebből vezették le a földművelésre való áttérést. A kalandozások megítélésével kapcsolatban a legfontosabb kérdés tehát okainak és céljainak megvilágítása. A kalandozások eseménytörténetét ugyanis eléggé világosan nyomon követhetjük a nyugati írott forrásokból. A IX. század végétól hét évtizeden át a magyarok több mint 40 hadjáratot vezettek Közép-, Nyugat- és Dél-Európa országai ellen. Nyugaton eljutottak az Atlanti-óceán még a római pápát segítő hadjáratról is. Amennyiben a hadjárat sikeresnek ígérkezett, a nagyfejedelem a vezérekkel való tanácskozás alapján kijelölte a seregvezéreket. A magyar sereg, sokszor alig pár száz főből álló egységekre bontva a felkérő által adott kalauzzal a szövetséges országon keresztül, rendben, bántatlanul kelt át. Ezután felkereste a prédálandó területet, és zsákmányolt. A seregvezérek között igen gyakran Árpád-házi hercegek is voltak (Tarhos, Taksony, Lél). A kalandozások eseményeit a magyar hagyomány is megőrizte, hisz általánosan ismert a szentgalleni kaland története a bolond Heribald baráttal, Lehel története az augsburgi csatavesztéssel, Botond párviadala Bizánc ostrománál. A kalandozásokban azonban korántsem a magyar nép vett részt, hanem annak csupán harcos rétege, a nemzetség- és törzsfők, valamint a fejedelem katonai kísérete, illetve a katonai segédnépek, különösen a kabarok, akik valamely Árpád-házi herceg irányítása alatt álltak. partjára és a Cordobai Kalifátus területére, északon Szászországban Brémáig, délen a dél-itáliai Otrantóig, dél-keleten Bizáncig. A korai középkorban az arabokon és a vikingeken kívül egyetlen nép sem hajtott végre ilyen hatalmas katonai vállalkozásokat. Ismert az egyes hadjáratok lefolyásának módja is. Mindig valamely uralkodó, fejedelem, illetve lázadó urak hívására indítottak hadjáratot. Tudunk Ami a hadjáratok céljait illeti (eltekintve a honfoglalást követő utóvédharcoktól, melyek az új haza katonai biztosítását és külpolitikai elismertetését célozták), azok között első helyen szerepelt épp a fejedelem, illetve az előkelők katonai kísérete számára az anyagi javak biztosítása. Mivel a fejedelmeknek állandó jövedelmük nem volt, ezt csak hadjáratokkal tudták biztosítani. A kalandozó hadjáratokon ugyanis elsősorban zsákmányt szereztek, foglyokat csak közelről hoztak az országba, messzebb vidékeken váltságdíjat (elsősorban pénzt, nemesfémeket és szövetet) követeltek értük. A zsákmány azonban nem a köznépet gazdagította, hanem a főembereket, a harcos középréteget és bizonyos kulcs szerint a fejedelmi hatalmat. A kalandozó hadjáratoknak tehát zsoldpótló és közvetve a fejedelmi hatalmat biztosító szerepe volt. Bár a fejedelmek gyakorta éltek vele, jobban szerették a rendszeres évi jövedelmet hozó adókat, mint a kétes kimenetelű hadjáratokon szerzett zsákmányt. A 910-es évektől a látszólag céltalanul pusztító hadjáratok egy része egyenesen az Enns folyóig terjedt. Véres harcok után Bajorországot szövetségesükké tették, a portyák nyomán pedig a fejedelemség adófizetője lett hosszabb rövidebb ideig minden keleti német fejedelemség. A szász dinasztia fogta össze a német fejedelemségeket, s Ottó személyében 962- ben császárt adott a Német-római Császárság élére. Ezáltal a magyar fejedelemség külpolitikai helyzete jelentősen romlott, hisz két nagyhatalom (a Bizánci Császárság és a Német-római Császárság) harapófogójába került. Ebből Taksony, illetve Géza fejedelem politikája segítette ki, s vezette el a mindkét birodalomtól független királyság létrehozásáig. A cseh és a lengyel törzsi fejedelemségekből nagyjából a magyarral egyidőben és azzal hasonló módon (a legjelentősebb katonai kísérettel rendelkező fejedelmek letörik a többi részfejedelem hatalmát) jön létre az egységes állam, amely a kereszténység fölvételével jár. Csehországban a Premyslek, Lengyelországban a Piasztok hajtják végre. A lengyel, de különösen a cseh állam a német függést azonban nem tudta elkerülni. Itáliában az északi területeken az Itáliai Királyság több kalandozó hadjárat következtében, különösen Berengár uralkodása idején a magyarokkal szövetséges, azoknak rendszeres adót fizető állam volt. A fejedelmek korában a kezdetben expanzív, majd Taksony és Géza idején békés külpolitika eredménye volt, hogy Európa államai fokozatosan elismerték az új nép megjelenését, majd a magyar állam létrejöttét Európa keleti felében. KOVÁCS LÁSZLÓ KÉRDÉS: Mely államokból és ki hozta létre a Német-római Császárságot? Melyik fejedelem keresett kapcsolatot a besenyőkkel?
