A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-01 / 27. szám
A két hatalmas kaszámyaépület betonozottaszfaltozott udvarát alkalmi sánc választja ketté. Az egyik felében vidám gyermekek zsivaja; labdáznak, kergetik egymást. A másik oldalon katonák készülnek szép csendben a napi teendőkre, szolgálatra. Valamikor úgy tanultam, hogy az iskola udvara legyen tágas, szép, füves, fákkal-bokrokkal ékesített park. Ez meg itt?!... Ám most nem erről van szó, hiszen Sebők Valéria elárulta, hogy már nem sokáig tartózkodnak a gamizonban, a szovjet csapatok után megmaradt kaszámyaépületben, amelynek használatáért csillagászati "bérleti dijat" fizet az iskolaügy. Az önkormányzati testület rendelkezése alapján az épülő, új iskolát kapják meg. Most a Dobšinský utcai "kaszárnya-iskoláról" van szó, amely a múltban oly nagy port kavart fel, és természetesen mindenről, a "bajkeverő" rimaszombati magyarok tehettek. — Mi történt lényegében? — kérdeztem Sebők Valériát, az iskola igazgatóját. — Ezt az épületet eredetileg nem mi kaptuk meg, hanem a Daxner utcai iskola költözött ide 1992-ben, míg a nyugati lakótelepen, a Dr. OTT JÁRTUNK zavaros rémképet állítva, hogy a város 900 szlovák rimaszombati gyerekétől el akarják venni az iskolát. Ám egyelőre még ott tartunk, hogy a végzős osztályok és a gyerekek érdeklődési köre iránt tudakozódtunk. — Az iskolánknak 415 tanulója van, ebből három nyolcadikos osztály tanulói várják az év végét és a felvételik eredményeit. A gyerekek elsősorban a Kereskedelmi Akadémiára jelentkeztek, sorrendben a második a gimnázium, de nagy az érdeklődés Herényi Béla mezőgazdasági magániskolája iránt is. A szülők igyekeznek a közelben elhelyezni gyermekeiket, ennek elsősorban anyagi okai vannak, hiszen az oly kedvelt kassai ipariba a "két" magyar iskolából egyetlen gyerek jelentkezett. — Hány elsőst várnak? — Az elsősök száma 51, ami bizony az előző évekhez viszonyítva jóval alacsonyabb. Szomorú, de való: az egész járás területén kevesebb a gyerek. — Mi a helyzet az alternatív oktatással kapcsolatban? l/kota q kaszárnyában dementis utcában nem épült fel áz új iskola. A Srobár utcai magyar iskolából két iskola lett, és így kaptuk meg mi ezt az épületet. A "felháborodást" a képviselő-testület azon döntése váltotta ki, hogy cserébe hat osztályt kap az iskolánk a nyugati lakótelepen, hogy az. apró gyerekeknek ne kelljen naponta a város nyugati részéből ideutazni. Mindez csupán ajánlás volt az iskolaszék felé, amit természetesen nem vettek figyelembe, hanem ránk bízták, mármint a két iskola vezetésére a megegyezés dolgát. Csupán cseréről lett volna szó, nem pedig "kihelyezett" osztályokról. Jó viszonyban voltunk, vagyunk azóta is az igazgatónővel, tehát megegyeztünk, hogy az elsősöket és másodikosokat kicseréljük, szeptember elsejére azonban ebből semmi nem valósult meg. Tulajdonképpen ezért volt a felháborodás és a sztrájk is. — Mi történt azóta? — Lényegében semmi, a gyerekek ide járnak, de mégis történt valami, ami nagy dolog: most már a hivatalos elvi álláspont az, hogy a Dr. Clementis utcai iskola óvodai része "magyar" iskola (Základná škola maďarská) lesz, így szerepel az okmányokban is. Csupán a kérdés az, hogy mikor fejezik be ezt a 16 osztályos, csodálatos, "szaktantermes" iskolát. Nagyon szép tornaterem is szerepel a tervekben, amit külön az iskolától el lehet zárni, a kétszázas nézőtere tehát a városnak is szolgálhat, amikor nincs tanítás. A tornaterem természetesen csak később készülhet el, de az iskolát talán 1995-ben megnyithatjuk... Miközben Sebők Valériával a jövőt latolgattuk, a kaszárnya bérletköltségeiről beszélgettünk, valahol Pozsonyban a Republika című napilap cikkírója hegyezte tollát, hogy támadásba lendüljön és ismét napirendre tűzze a múltban lezajlott eseményeket, de megcélozza a jövőt is, — A múlt esztendőben felröppent hírek alapján az alternatív oktatás ellen határozottan tiltakoznak a szülők. Most az alternatív oktatással kapcsolatban csönd van. —Végül egy személyes kérdés: Sebők Valéria foglalkozott falukutatással, néprajzgyűjtéssel, különösen a földrajzi nevek gyűjtésével. Ebben a mozgalmas időszakban marad idő és erő Gömör földrajzi neveinek gyűjtésére? — Sajnos egyre kevesebb, de azért a munka folytatódik, mások tevékenykednek. Annyi időm mégis maradt, hogy ellenőriztem két község, Simonyi és Gesztete földrajzi neveit. Ami csodálatos volt benne, összehasonlítva a jó harminc évvel ezelőtti gyűjtési anyagokkal, amikor a nagyapa tájékoztatott és most az unokája vagy harminc földrajzi névvel többet tudott. Másoktól tudom, hogy a volt szovjet kaszárnyában székelő magyar iskolában a tanításon kivül is komoly munka folyik. Az énekkari mozgalom mellett szavalóik bejutottak — az éppen Rimaszombatban rendezett — Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyre, a színjátszók is jeleskedtek Dunaszerdahelyen a Kecskefülű király című mesejátékkal, és a tanulók ott vannak a város minden jeles rendezvényén, legutóbb Tompa Mihály szobrának avatásánál és a Daxner-szobor leleplezésénél. Ám történt, hogy Ján Slota ismert pártvezér nem a szlovák iskolák távolmaradását nehezményezte, hanem az ütött fejében szöget, hogy a rimaszombatiak és nyilván a gyerekek is magyarul beszéltek. Hatalmas lendülettel imigyen nyilatkozott: "Keďsom počul maďarsky rozprávať — to je napľutie tú bustu." (Amikor magyar beszédet hallottam — ez a mellszobor leköpése.) Ján Slota nemcsak a szlovák nyelvvel áll hadilábon — ezt nagyon sokszor kifogásolták már a szlovák sajtó hasábjain —, de nagyon gyér a történelmi tudása is. Š.M. Daxnerről is Sebők Valéria igazgató csak nyilván Rimaszombatban, kutyafuttában hallott először, mert azt állította, hogy a szlovákság jogaiért, nyelvéért küldő hazafit "a magyar nép végezte ki" 1848-ban. Ez aztán igazi "aranyköpés" lenne, ha annak szánták volna, de mivel népbutító hazugságról van szó, marad az, ami valójában. Talán nagy szerencse, hogy Ján Slota faragatlanságait igen gyér számú szlovák közönség hallgatta végig, ők is nemtetszéssel távoztak... Rimaszombatban eszembe jutott még valami: több vezető pedagógusnak feltettem az elmúlt néhány hónapban az "alternatív" oktatásra, iskolákra, osztályokra vonatkozó kérdést. A pedagógusok elmondták, hogy amikor tiltakozni kellett, akkor a szülők, szülői munkaközösségek, tantestületek, a Pedagógus Szövetség, a Csemadok helyi szervezetei, megtartották tiltakozó gyűléseiket, és aláírásukkal határozottan bizonyították, hogy nem értenek egyet az alternatív oktatással. Leszögezték, hogy az "oktatás nyelve" a magyar iskolákban maradjon továbbra is a magyar! Aki a szlovák sajtót figyeli, érzékelheti, mintha a szóbanforgó tiltakozások, petíciók nem értek volna célba. A szlovák politikusok újfent foglalkoznak az alternatív iskolák ügyével, és Jerguš Ferko szilárdan állítja, hogy az alternatív oktatás ellen csak a nemzetiségi politikusok tiltakoznak, s nem a magyar szülők. Szerinte csak az irredenták kardoskodnak az anyanyelvi oktatás mellett. Logikátlan állításai szembetűnően ellentmondanak J.A. Komenský hitvallásával, mely az anyanyelvi oktatást helyezte előtérbe, vagy akár Š.M. Daxner véleményével, aki szintén az anyanyelvi oktatást tartotta fontosnak, természetesen a szlovák gyerekek számára, a szlovákot. Az alternatív iskolák hirdetése és netalán bevezetése nem más, mint csendes, de annál hatásosabb, gyorsuló "etnikai tisztogatás". Csáky Pál gondolatát idézve, amely a Magyarok Emléknapján Komáromban hangzott el: "Nagyon keményen meg kell felelnünk azoknak, akik minket jogainkban, cselekvési területünkben korlátozni akarnának!" Az ország és sok-sok szlovák, illetve magyar gyerek érdekében is jó lenne már véget vetni a folytonos gáncsoskodásnak, alaptalan vádaskodásnak. Motesiky Árpád 4 A HÉT
