A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-26 / 35. szám
SORSOK r itt Margit néni az idén hetvenhárom éves. Két férjét és az egyetlen fiát már eltemette. Azt mondja, mindig félt a magánytól, s mostanra — mit ad Isten — tökéletesen egyedül maradt. Minden vágya, hogy élete utolsó éveit nyugodt körülmények között élje le. Kétszer műtötték, átvészelt egy infarktust. Van egy szép háromszobás lakása, aminek fejében bárki szívesen kötne vele eltartási szerződést. Margit néni azonban fél... — Számomra jó iskola volt az unokahúgom viselkedése — állítja. — A testvérem özvegyen három gyermeket nevelt. Negyvenhat éves korában halt meg. Akkor a legidősebb fia huszonkét éves volt, a fiatalabbik fiú tizennyolc, a kislány pedig abban az évben töltötte be tizenkettedik életévét. Szinte hihetetlen, hogy a két fiú milyen szeretettel viselte gondját a kislánynak. Természetesen én is segítettem, ahol csak tudtam, hiszen a három árva egy meglehetősen tágas, háromszobás lakásban élt. Én jártam hozzájuk takarítani, főztem nekik. Nem sokkal később a legidősebb fiú megnősült, és elköltözött Pozsonyból. Jancsi, a fiatalabbik fiú pedig éjt nappallá téve dolgozott, hogy a húgának biztosítsa a gondtalan tanulást. Jutka — így hívják a lányt — valóban semmiben sem szenvedett hiányt. Az érettségi után az akkori közgazdasági főiskolára jelentkezett. Fel is vették, el is végezte az iskolát. Éppen a diplomakiosztó ünnepségre készült, amikor Jancsi bejelentette, hogy nősülni készül, s ha Jutka is úgy gondolja, akkor feleségével együtt a szülők után megörökölt lakásba költöznének. Én rögtön láttam Jutkán, hogy nem tetszik neki az ötlet, de hát nem mert ellentmondani. Az esküvő után az ifjú pár beköltözött a háromszobás lakásba, s ekkor kezdődött a pokol. Jutka mindent megtett, hogy a fiatalokat elűzze a lakásból. A legaljasabb módszerektől sem riadt vissza. Ennek aztán az lett az eredménye hogy Jancsi egy szép napon felállt, és azt mondta: Jutka, amikor rám szorultál ón segítettem neked. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt így hálálod meg. De ha neked egy lakás többet ér a testvérednél, akkor nincs miről beszólni. És elköltöztek... Csak ón mondtam Juditkának: Vigyázz, vigyázz, az Isten nem ver bottal... A lányt azonban semmi sem érdekelte. Örült a lakásnak. Aztán sikerült munkahelyet is szereznie, nem messze Pozsonytól, egy mezőgazdasági szövetkezetben dolgozik könyvelőként. Már többször jelezte, hogy elvállalná a gondozásomat... Én azonban nagyon félek tőle. Már több fiúval is járt, de minden kapcsolata abbamaradt. Először minden barátja sajnálta, aztán amikor kiismerték, valamennyien otthagyták. A megboldogult fiam — akit tavaly egy részeg autós gázolt halálra — pszichológus volt, mindig azt állította, hogy az árvák és egyáltalán a szülők nélkül nevelkedett gyerekek többsége lelkileg deformált, önző és hálátlan. Ez Juditkára,. véleményem szerint, teljes mértékben igaz. Minden ép, egészséges fiú elmenekült tőle. Az utóbbi időben már olyan fiatalemberrel kezdett ki, akiről az ismerősei azt beszélik, hogy komoly beteg. De hát az unokahúgomat ez nem zavarja, neki csak az a fontos, hogy a férfi gazdag legyen, és mihamarabb feleségül vegye. Egy ilyen nővel kössek eltartási szerződést?! Margit néni kétségbeesetten néz rám. Részletesen ecseteli unokahúga viselkedését, a saját kiszolgáltatottságát. Lényegében nincs senkije. A menye és a tizenhárom éves unokája Kassán ól. Rájuk nemigen számíthat. A vele egykorú rokonai, barátai szintén segítségre szorulnak. A két unokabátyja is elköltözött a fővárosból. Juditka, az unokahúga nem élvezi a bizalmát. Az idős néninek a betegségeken kívül az anyagiak is gondot okoznak. — Évekig élelmiszerüzletben dolgoztam — meséli. — A nyugdíjazásom után, amíg bírtam, bejártam a boltba. Szerettem a kollégáimat, a kis üzlet hangulatát. Viszonylag jól meg is fizettek, anyagi jellegű gondjaim sohasem voltak. Most már nem bírok dolgozni. A félretett pénzemet lassan felélem. A nyugdíjból meg nem sokra futja. Már most aggódom, mi lesz, ha elfogy a tartalékom, hogyan fogom fenntartani a háromszobás lakást? Arra is gondoltam, hogy kicserélem, de olyan nehéz túladni valamin, amihez rengeteg kellemes emlék köt. Ebben a lakásban éltem a férjeimmel, itt neveltem a fiamat, és most mondjak le róla? Nem tudom, Margit néni problémája mennyire egyedi. Lehet, hogy többen küszködnek hasonló gondokkal. Annyi azonban biztos, ő nem így képzelte el élete alkonyát. Egész életén keresztül keményen dolgozott azért, hogy idős korára ne legyenek anyagi gondjai. Nem így sikerült. Segített, ahol csak tudott, hogy öreg napjaira ne maradjon egyedül. Hát itt is elszámította magát. Egyedül maradt. Nincs senkije, akivel megoszthatná a gondjait, aggodalmait, esetenkénti örömeit. Szorongás fogja el, ha a jövőre gondol. — Mi lesz velem, ha magatahetetlen leszek? Ki viseli majd a gondomat? — kérdezi kétségbeesetten. Nem tudok mit válaszolni. Margit néni <j pedig, hogy elhessegesse magától a o nyomasztó gondolatokat, bekapcsolja a -i magnót. Az agyonhallgatott magnószalagö ról felcsendül G. Dénes György szerze^ ménye. Sláger az ötvenes évekből. "Légy É elégedett szívem. A jövőt nem sejtheted, w Ahogy lesz, úgy lesz..." KAMONCZA MARTA 5
