A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-19 / 34. szám
Múltidéző A honfoglalás és a megtelepedő magyarság alkották a „bőség“-el, s általában a fő folyókra merőlegesen váltogaták téli és nyári szállásaikat, vagy a kisebb folyópartok mentén vándoroltak a folyás irányában és vissza. Mind az „urak“, mind a „bők“ katonai kíséretükkel ellenőrizték az „ín“-nek nevezett közrendűek általában folyóparti szállásait, vagyis az „ínség“-et, és az „ühegy“-nek nevezett fogoly rabszolgák különböző szolgáltató településeit. Helynevek alapján figyelemmel tudjuk például követni Árpád és fiainak megtelepedését a Duna két partján Csepelszigettől a Mohácsi-szigetig. Kurszán kündü téli szállása a későbbi Buda felett, Aquincum romjainál volt, a nyári pedig a Csallóközben; neki tehát a Budától északra eső Duna-szakasz jutott, amit Kurszág 904-ben bekövetkezett halála után Árpád vett birtokba. De tudunk más „urak“ és „bők“, vagy ahogy krónikáink nevezik őket „ vezérek“ partszakaszairól, ill. téli és nyári szállásairól is. A magyar társadalom összetételére a honfoglalás kori temetők képe alapján is következtethetünk. A népesség legkisebb egysége a mai értelemben vett „kiscsalád“ (szülők, gyerekek) volt, kik köznépi temetőkbe temetkeztek, általában az egész falu, tehát több család egy temetőbe. Ismertek azonban a „nagycsaládot“ mutató temetők is, ezek általában már mellékletes (ruhadísz, öv stb.) sírok, és az inkább állattartással foglalkozók temetőhelyei. A magányos lovassírok igen gazdag melléklettel a „bő“-ket vagy „úr“-akat foglalták magukba. A társadalom élén a kazár államberendezés örökségeként két fejedelem (gyula, kündü) uralkodott, a hét törzs (Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi) pedig törzsszövetséget alkotott. A csatlakozott három kabar törzs felett a vezérlő fejedelem legidősebb fia (895 körül Levente) uralkodót. Kurszán kündü halála után Árpád kezében összpontosította a törzsszövetség vezetését mint nagyfejedelem, a gyula méltóság vesztett szerepéből (a hagyomány szerint Tétény-Töhötöm volt a gyula). A harmadik országos méltóság a harka volt, nagyon valószínű bírói szerepet töltött be. A gazdaságra a félnomád állapot volt a jellemző, vagyis a legeltető nagyállattartás (ló, szarvasmarha, juh) mellett az intenzív földművelés, sőt kiegészítő gazdasági tevékenységként a halászat is jelentős szerepet játszott. A honfoglaló magyarság társadalmában tehát magában voltak meg a letelepedés föltételei, a kereszténység fölvétele rögzítette a kialakulóban levő társadalmi hierarchiát, s ez vezetett aztán az államalapításig. Ezért nem jutott a magyarság a teljesen nomád népek (szarmaták, hunok, avarok, besenyők) sorsára. KOVÁCS LÁSZLÓ KÉRDÉS: Mit jelent az úr, a bő és az in fogalma? Mit jelent a félnomád társadalmi és gazdasági állapot? A honfoglalást politikatörténeti és hadtörténeti szempontból már figyelemmel követtük, de még nem szóltunk gazdaságtörténeti és társadalomtörténeti hatásáról. Tulajdonképpen arról, hogy a magyar társadalom milyen módon vette igazán birtokába ezt a területet, hogyan, milyen rend szerint telepedett meg, s milyen gazdasági tevékenységet folytatott a honfoglalás után. Ä magyar társadalom mai ismereteink szerint a honfoglalás idején már nem volt nomád társadalom. Az a kép, amit a honfoglaló magyarságról a nyugati világban alkottak, s amit a romantikus magyar történetírás is előszeretettel hangsúlyozott, hamisnak bizonyult. A külországokban kalandozó magyar lovasok láttán a magyarságot szabad harcosokból álló nomád népnek vélték (azonosítva őket a szkítákal, hunokkal, avarokkal), holott ez a kalandozó lovasság a magyar népnek csupán a harcos rétegéből és a magyarokhoz csatlakozott katonai segédnépekből állt össze, s e középréteg alatt ugyanúgy alávetett közrendűek és fogoly szolgák tették ki a nép zömét, mint bármely rétegzett kelet-európai társadalomban. A hon elfoglalása, vagyis a megtelepedés bizonyára a társadalomban meglévő hierarchia szerint és a gazdasági tevékenység érdekeinek egyeztetése alapján történt. Nem tudjuk ugyan kijelölni ma már a törzsek letelepedési területét; erre a törzsnevekből származó helynevek alkalmatlanok, mert időben későbbi kort tükröznek. Jóval alkalmasabb a személynevekből származó helynévanyag a letelepedés módjának vizsgálatára. A törzsek előkelői, akiknek neve az „úr“ volt, s fegyveres kíséretük által ellenőrzött területük az „uruszág“, a megtelepedéskor folyópartot választottak, amely mentén a fo// Honfoglaláskori női viselet különböző sírleletek alapján elképzelt vázlata lyás irányában, illetve vissza vándoroltak, ellenőrizve az uralmuk alá tartozó közrendűek, valamint a szolgáltató népek településeit, illetve a vámhelyeket a folyókon, utakon, mely egyik jövedelemforrásuk volt. A „bő“-nek nevezett nemzetségi előkelők
