A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-05 / 32. szám

HET Szász Endre: "Semmisítsék meg!" Képhamisító Kaposvárott Két évvel ezelőtt a kaposvári Bárány Csaba — látva Szász Endre műveinek népszerűsé­gét — a neves alkotó szür­realista festményeinek máso­lásába fogott. Az ügyes kezű fiatalember mintegy negy­ven "Szász-festményt" készí­tett, amelyekre természete­sen a művész szignóját is ráhamisította. Bárány Csaba testvére, István rögvest ne­kikezdett a képek értékesíté­sének, s talán még ma is árusítanák azokat, ha egy figyelmetlenség miatt le nem buknak. A testvérpár ugyanis ahhoz a mesterhez vitte ke­­reteztetni a képeket, ahol Szász Endre is dolgoztatott, és itt tűntek föl a keretezőnek a már egyszer berámázott festmények. A kaposvári rendőrkapi­tányság nyomozói a negy­venből 36 képet napokon belül begyűjtötték és bűnjel­ként lefoglaltak, majd az ügy a bíróság elé került. És itt történt az első meglepetés Szász Endre számára. Egy szakértői vélemény alapján ugyanis a Kaposvári Városi Bíróság a hamisítványokat 7—12 ezer forint forgalmi értékűre becsülte. A múlt hét végi tárgyaláson hozott fel­­lebbviteli bírósági ítélet vi­szont még inkább felháborí­totta Szász Endrét, mert noha a hamisítványok forgalmazá­sában jeleskedő elsőrendű vádlottat, Bárány Istvánt másfél évi felfüggesztett bör­tönnel sújtotta az igazság­szolgáltatás, a bíróság arról is döntött, hogy a Szász-ha­misítványokat vissza kell szolgáltatni festőjüknek, Bá­rány Csabának. Mivel a fellebbviteli bíró­sági tárgyalás időpontjában Szász Endre külföldön tar­tózkodott, a Somogy megyei Várdán élő Munkácsy-díjas alkotót csak vasárnap dél­után kérdezhettük meg. — Felháborítónak tartom a bíróság ítéletét, mert habár kezdettől fogva elleneztem a képhamisító megbüntetését, álmomban sem gondoltam volna, hogy a hamis festmé­nyeket visszakapja a csaló fiatalember. Ügy gondolom, ez precedens nélküli bírósági döntés, és azt tartom, hogy ilyen igazságszolgáltatási gyakorlat közepette védte­lenné válik az alkotó. Ame­rikában egy Hory nevű "úr" hasonló bűncselekményért tíz évet ült. Tiltakozom a bírósági ítélet ellen, mert olyan hamisítványoknak adott szabad utat, amelyek eredetijéért Németországban 30 ezer márkát fizetnek. Ragaszkodom hozzá, hogy megsemmisítsék a hamis ké­peket és érvényesüljön a szerzői jogvédelem — mondta Szász Endre, aki a történteket súlyos hitelron­tásnak minősíti. A különös bűnügyben ho­zott különös ítélet feltehető­en csak Bárány Csaba ázsi­óját növeli, mert — noha Szász Endre szerint a fiatal­emberből éppen a legfonto­sabb alkotói vonás, az erköl­csi tartás hiányzik — hami­sítói kvalitásai akár Picasso­­vagy Chagall-művek előállí­tására is alkalmassá tehetik. (gulyás) A "Múltidéző" című történelmi vetélkedőnk tizedik fordulójának helyes megfejtése: 1. Az ún. sámánhitű népek szerint a világ rétegekre oszlik. E világi rétegeket egy csodálatos fa — az életfa vagy világfa — köti össze. 2. Őseink a ló egyes részeit azért temették a lovassal egy sírba, mert élt körükben a test halálát túlélő árnyéklélek fogalma, s úgy vélték, hogy a halott mellé a sírba helyezett állatkoponya az állat szabad lelkének burka, s a túlvilágon belőle az állat újból képes lesz megelevenedni, s a szintén új testet öltő halottat szolgálni. A kérdések helyes megfejtéséért könyvjutalomban részesül Kőrössy Károlyné Tornaújfaluról. Magnum az ács­mester Magnum annyit je­lent: nagy. Pedig a 193 centi magas szí­nész sokáig kicsinek számított a maga szakmájában. Csak 1980-ban jött, látott és ütött nagyokat Ekkor kapta meg Tom Selleck a film címszerepét Azóta Colombo (Peter Falk) és Kojak (Telly Sava­­las) mellett a legme­nőbb zsaru az immár ötvenkét éves sztár. Szabadidejében kajakozik és úszik, de többször volt már az Amerikai Egyesült Államok röplabdavá­logatottjának tiszte­letbeli kapitánya is. De igazán akkor érzi magát a csúcson, amikor barátai nyara­lóinak tetójét ácsolja. HORGÁSZLESEN A rajzoló a vidám nyári jelenetbe néhány kisebb képet illesztett — meglehetősen fura módon. Ezeket külön is bemutatjuk. Ha On jó megfigyelő, bizonyára hamar megtalálja mindet. Hol is vannak? 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom