A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-05 / 32. szám
HET OTT JÁRTUNK Keleti széllel Nyugaton A fű. A mindenütt kibúvó magyar fű. Erba D’Ongria. Miquéu Montanaro talált rá, s írt is róla egy szívfacsaró dalt Az occitanie származású zenész és zeneszerző szereti a magyarokat. A magyarok szeretik Montanarótl A Ghýmes együttes, Écsi Gyöngyi, a Vujicsics zenekar is első hívó szavára utrakél. Hogy a világ bármely táján együtt zenéljenek. Hogy a földgolyóbis bármely szegletén kibújhasson a magyar fű. VENTS D'EST. KELETI SZEL. így hívják őket, ez áll öles betűkkel a plakátokon, ekképp hirdeti a nagyegyüttes kazetta- és CD-borítója. Open Music. Szabad zene. A forma adott, Montanaro alkotta, közben a szólisták, a zenészek, a vendégművészek rögtönözhetnek, ott, előttünk megteremtve a harmóniát. A magyar fű mítoszát is. Június végén Lisszabonban bújt ki a földből a magyar fű. Nyugaton a helyzet változatlan Ha tetszik, ha nem, a Nyugat, egy Szlovákiából érkező vándor számára meg mindig az elérhetetlent, a "nálunk ilyen sohasem lesz" keserűségét, a "ié, itt ilyen is van" felfedezését jelenti. Az ember A Ghýmes együttes Jachtkikötő ámul-bámul hétezer kilométeren keresztül, milyen kevés kell ahhoz, hogy valamire tényleg azt mondhassa: európai. Például a határátkelőhelyeken senki sem kéri az útlevelét, csak mosolyognak a buszsofőrünkön, aki megállt, egyenruhát látva, hogy mit akar ez az ember, megőrült? Free Europe. Igen, ebből kaptunk ízelítőt. Nem úgy visszafelé, amikor a komáromi határátkelőhelyen csaknem egy órát álltunk — szinte a nagy semmiért. Lám, egyenruha és egyenruha között mekkorák a különbségek. Nyugaton az emberek láthatóan nyugodtabbak, mint nálunk. Az ember hangosan beszélhet magyarul az utcán, még csak meg sem fordulnak utána. Ráadásul, amikor az egyik újságárus meghallotta, hogy magyarok vagyunk, jóval kevesebbért adta a Marlborot, mint amennyibe került. Ha kérdeztem valamit az utca emberétől, türelmesen végighallgatott, s röviden, pontosan útbaigazított. Pedig látta, hogy nem vagyok odavalósi. Bárcsak itthon is mindig így lenne... Nyugaton a helyzet változatlan: tiszta utcák, boldog emberek, vidám nyár. Mindenütt a szabadság szele. Még most is arcomon érzem. Ha nyár, akkor fesztivál! Ráadásul nyugaton nyaralni is tudnak! Most nem a francia Riviérára gondolok — amely mellesleg lélegzetelállító volt —, nem San Remo, Monte Carlo ragyogására. Hanem arra, hogy az ottaniak "fesztiválok sorával ünnepük ezt az évszakot. Lisszabonban három hónapig tart az idén a nagy banzáj, hiszen az ENSZ Lisszaboni piac A Szent Jeromos kolostor bejárata 4