A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-29 / 31. szám
EGTAJAK Boldogan lépdelt hazafelé. A bensőjét fojtogató szorongás felengedett. Az utcán csupa mosolygós arc. A lábai szinte maguktól vitték hazafelé. Hirtelen valami arra késztette, hogy nézzen körül. Az áruház előtti pádon egy fiú üldögélt. A törékeny alkaton tarka-barka ruha, az orrán szemüveg, a haja sima fekete, kékes árnyalattal és mélyen ülő szemek. Valami könyvbe mélyedt, és figyelmen kívül hagyta környezetét. A látványtól szinte földbe gyökerezett a lába. Ez hihetetlen! Az őt követő pillangófalka mint a villamos szikra, úgy ugrott át arra a fiatalemberre. Letelepedtek mellé a padra, körüllegyezték szárnyaikkal. Kis idő múlva a fiú felállt, s még mindig a könyvbe mélyedve eltűnt az épület sarka mögött. A mozgó lilaszínű fátyol lengve úszott utána. Úgy lenyűgözte a látvány, mintha elvarázsolták volna. — Valami baj van, kislány? — szólította meg valaki. Ekkor döbbent rá, hogy még mindig mereven bámulja a ház sarkát. Zavarában elnézést kért, és folytatta útját hazafelé. Jókedve elpárolgott, valami súlyos teher nehezedett rá. Alig bírt hazavánszorogni. Nyomban a heverőre vetette magát. Bőghetnékje támadt. Szeretett volna megkönnyebbülni, de valahogy nem ment. Gondolatai szertelenül csapongtak, egyszeriben mintha minden mindegy lenne. Elernyedt, gyengének érezte magát... Amikor felébredt, már csaknem este volt. Az első, ami eszébe jutott az volt, hogy furcsán könnyűnek érzi magát. A lába alá nézett. Szent ég! Saját magát látta feküdni a heverőn. A szeme kifordulva, a homlokán csöppnyi rés. Csaknem sima szegélyű lyuk, látta az agyvarratait is. A legfurcsább az volt, hogy vért nem látott sehol. — Mégsem láthatom saját magamat! Megpróbálta mozdítani a karját, vajon nem álmodik-e. A végtag legkisebb ízülete kiegyenesedett az agy utasítása szerint. Ahá, szóval így állunk! Hirtelen elöntötte a döbbenet hulláma és megértése jeléül bólintott azzal az okos nagyszemű fejével. Ezeresztendős tudata tanácsolta, mitévő legyen. Rendbe kell szednie magát. A csápok... Élvezettel tárta szét szárnyait, hogy jól megszáradjanak és megfeszüljenek. A lenyugvó nap utolsó sugarai kellemesen melengették. Gyorsan, gyorsan! Végre megszáradtak a színes hártyák, és az erek megteltek kiegyenlítő folyadékkal. A szárnyak végre alkalmasak, elbírják. Megpróbált csapdosni velük, így, és most az elrugaszkodás... Nagy ívben került egyet a szobában. Az ablaknál lefékezett, majd a nyitott résen kijutott az utcára. Újra kitárta szárnyait és a kereszteződéshez repült, oda, ahová valami titkos erő vonzotta. Oda, amerre eltávozott az a szemüveges fiú... Vércse Miklós fordítása J. Polák illusztrációja Garant Szauruszháton foszlott takaró fűzöld meg rozsdasárga miként az ég az ég szeme s odébb az ártéri bozótban a kígyók napfoltos villogása Garam kifosztott senki te gémek horgászok átka ha csak méreggel kínnal töltözöl hogy léssz ivadékodnak háza? Emlődről sírva lefordul ezer tátogó fiad öled immár nem ringat mást csak iszapi békát dög halat? Szauruszháton foszlott takaró hová lett innen a nyárliget? Ordögszekér örvénylik szél sodorja a véres tövisű iglicet Mítoszok csonka kérdőjele: kígyótetem a déli napsütésben tört koponyában eleven még a lélek éjfélre várva ül a fészken Holt tájak nyara: jó folyónk szövetik bár a szemfedőd a kígyók törvényét ne feledd: nem halhatsz meg éjfél előtt Apokalipszis Valaki ránk zárta az eget Aki ül forró kövön ül most Aki áll üszkös lábakon áll Aki fut fut parázson felforrt folyóvizén által Aki száll égő madár az Itt már nem segít a dobszó sem az esőidéző ének valaki itt járt köztünk aki nem vett részt a táncban Most majd eltávoznak a vének és felhőként újra visszatérnek a fiák földje esőre vár Illusztrációs kép: J. Dubeň A közelmúltban jelent meg az AB-ART Kiadó gondozásában a napokban 50. születésnapját ünneplő Mikóla Anikó legújabb kötete Versek címmel. A kötet egy része válogatás a költő régebbi verseiből, a Szeretem a forró kerteket című ciklus pedig Mikola Anikó 1981—1994 között írt verseit tartalmazza. A két verset, amellyel születésnapján a költőt köszöntjük, ebből a kötetből választottuk. Mikola Anikó A HÉT 17
