A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-29 / 31. szám
LAPOZGATÓ Gyilkos házak? "Az ember mindig rossz társaságban van." (Paul Valéry) Kell a tető a fejünk fölé, ámbár nem mindegy, milyen házban éljük le életünket, mert a falak között ezer veszély leselkedhet ránk, s ezekről általában nem is tudunk. Ha megbetegszünk, nem árt, ha az orvosi rendelő látogatásán kívül házunkat, lakásunkat is megvizsgáltatjuk. Ez még akkor is hasznos, ha a modern tudományon kívül minden mással szemben szkeptikusak vagyunk. A mai tudomány ugyanis már rendelkezik olyan mérőműszerekkel, amelyek kimutatják például, hogy lakásunk milyen talajra és milyen anyagból épült, amelyek esetleg ártalmasak lehetnek szervezetünkre. Erről próbál bennünket meggyőzni a francia Roger de Lafforest, akinek a Gyilkos házak című könyve a közelmúltban jelent meg szlovák nyelven (Domy, ktoré zabíjajú) a Mladé letá Kiadó gondozásában. A szerző nem tagadja az okkultizmus iránti elfogultságát, maga is foglalkozott okkultista tudományokkal — nem árt tehát, ha művét bizonyos fenntartásokkal olvassuk, ám a könyv egészében véve érdekes és itt-ott félelmetes olvasmány. Lafforest majdnem mindent tud a házakról és egy-egy megállapítását számtalan példával illusztrálja. A racionális ember nem hisz abban, hogy rossz befolyás alá került, a babonás ember pedig minden apróságért a sorsot hibáztatja — állítja Lafforest. Nem véletlen, hogy őseink barlangokban kerestek maguknak védelmet éjszakára, a nomád törzsek sátraikban éjszakáznak, a civilizált ember házat épít, a csavargók pedig sötétedéskor híd alá, kapualjakba húzódnak. Az embert valamiféle ősi ösztön hajtja, hogy fedél legyen a feje fölött. Akik betakarták a fejüket, túlélték Egy amerikai orvos, aki a II. világháború alatt Németországban tábori kórházat vezetett, mesélte az alábbi történetet. Egy frissen lebombázott város (Pforzheim) romjai között rendezték be kórházukat. Egy napon túl sok sebesült érkezett, és sokuknak nem jutott hely a sátrakban. Úgy döntöttek tehát, hogy 23 könnyebb sérültet a szabad ég alatt helyeznek el. Reggelre ezek közül tizenhármán meghaltak. A sátrakban elhelyezett súlyos sebesültek zöme túlélte az éjszakát. Az orvost ez az eset annyira elképesztette, hogy foglalkozni kezdett a dologgal. Megtudta, hogy a túlélők egy része azon az éjszakán le sem hunyta a szemét vagy csak nagyon rövid ideig aludt. Olykor a virrasztás megmentheti az életünket? Még egy érdekes felfedezés: valamennyi túlélőnek az volt a szokása, hogy éjszakára betakarta a fejét. Az orvos szerint a szabad ég alatti alváskor a fejünkre helyezett vékony zsebkendő éppannyira hatásosan védhet, mint az ólomból készült fedél. A lényeg, hogy valami takarja a fejünket. Rákos házak? Ilyen házak a szó szoros értelmében nem léteznek, de minden ember valamilyen betegségre való hajlammal születik, s léteznek olyan házak, amelyekben a rák vagy valamilyen más betegség hamarább kifejlődik. A szerzőt ezért az állításáért sok szakember támadta, de olyanok is akadtak (főleg építészek, orvosok), akik a tudomány talaján állva igyekeznek magyarázatot adni az említett jelenségre. A rák ádozatai: az őrök Clermont-Hérault francia kisváros városi tanácsa úgy határozott, hogy szolgálati lakást építtet a temetőőrnek. A ház egy kiszáradt patak medrében épült fel. A régi patakmedret lebetonozták, s a beton alatti részen a hermetikusan elzárt levegő "működésbe" lépett. Az ionizáció következtében a föld alatti sugarak elárasztották a házat. Az őr a beköltözés után csupán két évig élt: először felesége betegedett meg rákban, és a betegség rövid időn belül végzett vele, majd ő került sorra. Utóda sem húzta sokáig: családjából négyen pusztultak el rákban. A harmadik őr két családtagjával együtt lett a rák áldozata. Hat éven belül kilenc haláleset. A háznak rossz híre kelt, senki sem akart oda beköltözni. A polgármester olyan emberekhez fordult segítségért, akik más hasonló helyzeteket már megoldottak. Most is rájöttek a titokra. Vesszők segítségével kutatták át a talajt, s azt tanácsolták, hogy a betonteknőt mindkét oldalán fúrják át, hogy ezáltal biztosítsák a ház alatt a levegő szabad áramlását. A ház azóta újból lakható, és az új lakók között nem fordult elő rákos megbetegedés. A szentélyek A szentélyeknek megvan a maguk védettsége. Ha valaki megpróbálja meggyalázni őket, előbb-utóbb megbűnhődik érte. Ezzel magyarázzák pl. a Tutanchamon piramisának feltárásában segédkező emberek halálát is. A fáraónak máig 18 áldozata van. Vajon lesz-e még több is? Kutyafejű gyerek A szerző egyik ateista barátja orvostanhallgató korában az egyik párizsi templom gyóntatószékébe cipelt egy prostituáltat, és mise közben közösült vele. A fiatalember a vallással szemben mindig agresszíven lépett fel és tudatosan követte el tettét. Pár évvel később már mint kész orvos elvett egy helyes, barátságos lányt. Nemsokára a gyerek is megszületett: egy kutyafejű szörnyeteg. A homlokán daganatféle éktelenkedett, amely alakjában emlékeztetett annak a párizsi templomnak a védőszentjére, amelyet az apa annak idején meggyalázott. A gyerek egyéves korában meghalt. A csodálatos piramisok Időzzünk el egy kicsit az egyiptomi piramisoknál. A piramisoknak figyelemreméltó tulajdonságaik vannak. Valamennyi egyiptológus megyegyezik abban, hogy a fáraók múmiáinak a konzerválásához nagyban hozzájárultak a piramisok különleges formái. Dmitrij Mereskovszkij a következőket írja erről: "Mikor azok a tudósok, akik 1881-ben Deir-el-Behriben, Théba mellett ásatásokat végeztek, s megtalálták a Thutmósziszok, Ramszeszek és Amenthotepek ép tetemeit, »testeik még csaknem puhák voltak« (Maspero). A dolog annyira csodaszerű volt, hogy eleinte senki sem akarta elhinni. Egy sír homokjában a mai napig megmaradt annak az utolsó embernek a lába nyoma, aki négy- vagy ötezer éve elhagyta a sírt. Iszinkeba XX. dinasztiabeli királyné sírjában a halotti lakoma gyümölcsei még oly frissek voltak, hogy egy datolyán meg lehetett látni azoknak az ujjaknak a lenyomatát, amelyek a gyümölcsöt legutoljára érintették. Egy másik sírban egy méh keveredett bele abba a virágfüzérbe, amelyet a tetem köré fontak. A virágok alig veszítettek valamit tavaszi színeikből, s a méh csaknem épségben megmaradt: mindössze egyik szárnyának vége van letörve." A piramisok belsejében az anyag nem bomlik fel. A hús pl. nem rohad, hanem csak a víz párolog el belőle, a hús pedig sterilizálódik; a tojásfehérje nem romlik meg, hanem kikristályosodik. A mumifikáció a piramis egy meghatározott pontján történik — valószínűleg ez a piramis súlypontja. A kutatások szerint a piramisok belsejében pontosan lokalizált elektrosztatikus mező található, amely elősegíti ezeket a folyamatokat. Feldolgozta: -melaj-14 A HÉT
