A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-22 / 30. szám
SZABADIDŐ — Ugyan. Hennings úr! — korholt anyáskodva. — Nagyon is jól tudjuk mindketten, hol is van most a férjem... Corinn Cronfeld egy kulcsköteggel játszadozott, mintha fene tudja mennyire unatkozna. Hanem a tekintet, amit rám szegezett, hideg és kemény volt, s az arcán ironikus mosoly bujkált. — Azt javaslom, hagyjuk a kertészre, hogy ő akadjon rá Jeanra... Három óra körül jön — folytatta. — Éppen az ablaknál álltam és azon töprengtem, jó lenne befedetni a medencét. Akkor jött ön az aktatáskával — mesélte még mindig mosolyogva. — S melyik nő hagyná abba a nézelődést, ha ön megjelenik? Ha kedves lesz hozzám, adok azokból a fényképekből, amiket készítettem... — Zsarolás! — akartam kiáltani. Ez a nő rosszabb, mint Xanthippe és minden rút történelmi nőszemély együttvéve... Bestia...! — Nem! — mondtam. — Szeretnék szabad maradni... — Hennings úr...! Semmi elhamarkodott döntés... A férjem nagyon jómódú volt. S a reklámügynökségnek új főnökre van szüksége... — Nem! Corinn Cronfeld erre nagyon határozott hangon közölte: — Semmi rendkívüli nincs abban, hogy egy harmincéves férfi beleszeret egy ötvenhez közeledő hölgybe. Az eljegyzésünket a temetés után egy hónappal jelentem be... Vagy kedvesebb önnek az életfogytiglani fegyház? Ez volt az a pillanat, amikor minden összeomlott bennem. Életfogytiglan, ez szörnyű... Corinnt választottam... Az undok, kövér nőszemélyt. A remény hagyja el az embert utoljára. Hátha autóbaleset éri és megszabadulok tőle... De addig... addig pokol lesz vele az élet, sokkalta rosszabb, mint a gyűlölt férjével... Vércse Miklós fordítása Illusztráció: J. Polák Változatlan — Mily rég volt az, amikor még egyre hajtogattad, hogy az álmaid asszonya vagyok — sóhajtozik a feleség. — Ma is úgy van — csikorog a férj mérgében. Csak azok az álmok lidércnyomássá váltak. Katonáéknál — Maga nagyon jól tudja — oktatja az. orvos a kiskatonát —, hogy civilben ilyen kicsiséggel nem keresne fel! — Igaza van — mondja a kiskatona. — Kihívatnám magamhoz. A "Múltidéző" című történelmi vetélkedőnk nyolcadik fordulójának helyes megfejtése: 1. A magyarok és a bolgár—törökök szoros kapcsolatát a honfoglaló magyarság leletanyagában megfigyelhető szaltovói hatás és nyelvünk több mint 300-ra tehető bolgár—török és alán jövevényszava bizonyítja. 2. A csodaszarvasmondából ismert alán királyt Dúlnak vagy Dulannak hívják. A kérdések helyes megfejtéséért könyvjutalomban részesül Pethő Andrea Diószegről. Pálszegi Tibor Nyári kaland a kukoricásban Egy szép, forró nyári reggelen kedvem támadt kirúgni a hámból. Merthogy egyedül csak a ló iszik, elhatároztam, hogy felkeresem Petit. Peti egyáltalán nem iszik. Talán ezért józan állandóan. Szeretek vele kirúgni a hámból, mert mindig becsületesen elkísér a kijózanítóba. Peti is diák, mint én, de nős és már van egy rakás gyereke. Ennek ellenére Pétiekét nem találtam otthon. Csak a kutyájuk ugatott sokatmondóan a tábla irányába, melyen az állt, hogy a háziak elutaztak és körülbelül öt kilométerre vannak az utolsó civilizált falutól. Ott, a kukoricás mélyén, a Kis-Duna mentén áll Pctiék víkendháza. Most mit tegyek? Szomjas vagyok, de táviratot a kukoricásba nem kézbesítenek. Személyesen kell tehát Petit fölkeresnem. A délután forróbb volt mint a reggel, amikor az utolsó civilizált falu legvégén kiszálltunk a buszból. Hű barátom, a pálinkásüveg meg én. Adjonistcnt kívántam a szimpatikus madárijesztőnek, majd kölcsönvettem ruházatát. A kapott micisapkában, az összeműtrágyázott munkásgatyában és a "Mikimausz" föliratú trikóban úgy néztem ki, mintha éppen a mezőből indulnék haza — egyenesen a kocsmába. Egy óra kutyagolás után jutottam el Petiék tanyájához. Földművesnek öltözve föltűnésmentesen mérhettem föl a terepet. Ugyanis titokban kellett Petivel közölni, hogy sürgősen szükségem van a társaságára. Azért titokban, mert felesége páni félelemmel viseltetik az erkölcsi fertő iránt, melybe állítólag férjecskéjét, s egyben valamelyik gyerekének apját csábítom. A helyszínen derült ki, hogy nappal a víkendházat észrevétlenül megközelíteni lehetetlen. A kukorica ugyanis már le volt törve. Várni kellett míg besötétedik. Beültem hát a közeli erdő sűrű málnásába, és számoltam a szúnyogokat. Végre besötétedett. Kezdődhet az akció. Észrevétlenül a tanyakerítéshez kúszom. Peti és családja a szabad ég alatt vacsorázik. Az evőeszközök, tányérok csörömpölése és Petiék gyerekeinek csámcsogása kellemesen csiklandozzák üres gyomromat. A szúnyogok meg csak jönnek és jönnek. Csapkodni őket már nem szabad, tehát indiántürelemmel egyenként nyomkodom őket a túlvilágra. A szúnyogok fáradtan érkeztek, biztosan nagyobb távolságból repültek. Valószínűleg széltében-hosszában elterjedt a hír, hogy Peti vityillójánál a fűben egy őrült önkéntes véradó fekszik. Közben a vacsora a kertben végétért. Peti és felesége lavórokban megfürdették a gyerekeket és lefektették őket aludni. Csend. Egyszerre csak Peti hangját hallom. Eljött a nagy pillanat. Leráztam magamról az elhunyt és élő szúnyogokat, majd lábujjhegyen a kapuhoz lopództam. Csak a tücskök ciripeltek és középfülemben néhány szúnyog zümmögött. Az udvar sötétjében egy árnyalak matatott. "Peti, Peti?" — súgtam feléje. "Szomjas vagyok, gyere légy a társaságom!" De az árny Peti feleségének a hangján válaszolt: "Tibor, te vagy az?! — kérdezte halkan. "Peti már lefeküdt, de ha piálni akarsz, állok rendelkezésedre." És ittunk, amíg a pálinkásüveg ki nem ürült, és ezzel a történet végére pont került. Leltár A különféle ábrák többségének azonos példányai csak három tablón találhatók meg. Melyek azok az ábrák, amelyek mind a négy tablón szerepelnek? A HÉT 27
