A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-22 / 30. szám
HÍRMONDÓ A család a legszebb közösség "Családra mindenkinek szüksége van, a család mindenkire számít..." Még június elején találkoztam a Csemadok Nyitrai TV irodájában dr. Sárközy Klárával, a filigrán, fiús frizurát viselő, kedves orvos asszonnyal, ám ezúttal nem szakmai minőségben járt Nyitrán, hanem — mint megtudtam — a Nemzetközi Családév szervezésén fáradozott, és mint a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselője, az előkészületek ügyében járt a Zoboralján. Elmondta, nagyon sikeresen végződött a nagymegyeri rendezvény, a következő állomás a Zoboralja, majd fokozatosan végig Dél-Szlovákia magyar vidékei; decemberre szeretnének eljutni a legkeletibb végekre is... A Nagymegyeren tartott I. Nemzetközi Családév rendezvényről megtudtuk, hogy értékes előadások, kultúresemények zajlottak, nem hiányzott a táncház, a népmulatság sem. Közel kétezren látogatták meg a rendezvényt, melynek fénypontja a "Családért — Jövőnkért" emlékérem adományozása volt. Az emlékéremről kérdeztük dr. Sárközy Klárát: — A "Családért — Jövőnkért" emlékérmet (Nagy János szobrászművész alkotása) Nagymegyeren 15 nagycsaládos anyának adtuk át. Felkértük a területi titkárainkat, hogy nagycsaládos és erkölcsileg is megbecsült anyákat terjesszenek fel a kitüntetésre. A dolgok úgy alakultak, hogy csak az ország nyugati részéből jöttek javaslatok. Nyilván úgy gondolták, hogy ünnepségsorozatról van szó, majd a saját rendezvényükön tüntetik ki az arra érdemeseket. A kitünte(1994 Nemzetközi Családév) tettek között megemlíteném özvegy Novák Gézánét Pozsonyból, aki 82 éves nyugdíjas pedagógus, 12 gyereket nevelt fel, és mind a tizenkettő egyetemet végzett. Az emlékérem átadásakor Novák néni csodálatos, kötetlen gondolatokat mondott el. Az egyiket idézném: a tizenkettediket is éppen olyan szeretettel kell fogadni, mint az elsőt. A másik az, hogy a nagycsaládosoknak elég sok gonddal és problémával kell megküzdeniök, de neki mindig olyan érzése volt, hogy amikor ment, még a kövek is kenyérré változtak a lába alatt... Megemlíteném még a hatgyermekes Vavrecky Irén nénit (Gálán Géza édesanyja — a szerk. megj.), aki Nagyölvedről érkezett a nagymegyeri rendezvényre... A Nemzetközi Családév 1994 második rendezvényére a Zoboralján, Kolonban, június 19-én került sor. Gyönyörű, igazi, fényes napsütésben a koloni római katolikus templomban kezdték a napot. Szentmisét a helyi plébános Pál atya meghívására, Theodóz atya, a Győri Bencés Gimnázium tanára celebrált. A Családév dr. Arany A. László emléktáblájának megkoszorúzásával folytatódott, ahol elhelyezték a helyi szervek, az MKDM, az Együttélés és a Csemadok TV koszorúit. De még előtte Balkó István Kolon község polgármestere fogadta a vendégeket, köztük "Zoboralja Régió" polgármestereit. A délután a "Magyar család a nyelvhatáron, megtartó gyökereink" című szemináriummal kezdődött a koloni kultúrteremben, amelynek előadói dr. Sándor Anna, dr. Bajnok István és dr. Kiss László voltak. A család nagyságáról dr. Bajnok az alábbiakat mondta: "Nagyon összetett kérdés, mert mi legyen az a vezérfonal, ami eldönti, hogy mekkora legyen a család. Erkölcsi kérdés pusztán, vagy csak anyagi kérdés? Bizony sokszor halljuk azt az erőszakkal előráncigált hibás tézist, hogy inkább kevesebb gyerek: mondjuk egy, de ha kettő még az is jó, még meg tudjuk adni nekik, ami jár. Ezt mondták már ötven és harminc évvel ezelőtt, most meg duplán fogják mondani." Az előadások után természetesen kérdések is elhangzottak. De már indulni kellett a rendezvény színhelyére, a Boroshegy alatti színpadhoz, ahol már megkezdődött a délutáni műsor. A sok-sok ismerős közül Buday Jánost, a lédeci nyugdíjas tanítót szólítottam meg, aki mondhatnánk mindig "húzó" embere volt a Csemadoknak és a zoboraljai kulturális életnek. Tanítói pályafutását sok-sok esztendővel ezelőtt éppen Kolonban kezdte, de erről szóljon maga Buday János: "Igen, 1951-ben Kolonban kezdtem, az összevont első és második évfolyamot tanítottam. Néhány év múlva áthelyeztek Gímesre, ahol letöltöttem harminc évet egészen a nyugdíjig. Funkciót, mármint igazgatói vagy helyettesi tisztséget soha nem töltöttem be. Azt mondtam mindig, hogy tanítónak születtem, akkor miért akarnék más lenni?!" — Mit jelent számodra magyarnak lenni, és mit jelentett neked a Csemadok? — Nagyon nehezet kérdeztél, mert magyarnak lenni számomra "mindent, mindent, ami a világon van" jelenti. A Csemadokról nem változott meg a véleményem, ugyanúgy vallom, mint 45 esztendővel ezelőtt, hogy számunkra, magyarok számára "igen fontos" kulturális intézmény vagy központ. Legalább harminc színdarabot tanítottam be a lédeciekkel, és más kulturális rendezvényeket is szerveztünk az iskolában és az iskolán kívül. — Hogyan érzed magad mint nyugdíjas? — Mondhatnám jól — az egészségi gondokat leszámítva —, különösen akkor, ha ennyi magyart látok együtt, és látom a gyerekeket, felnőtteket a színpadon. Különösen a gyerekeket, mert a család és a gyerekek a nemzeti öntudatunk hordozói és megtartói. Nézelődtünk még, gyönyörködtünk a gyerekek és a felnőttek színes műsorában. Voltak, akik a megszokott régi számaikat, jeleneteiket adták elő, ám akadtak teljesen új arcok is, mint a felsőahai "Vadócok", ahol már a hatvanas években megszűnt a magyar iskola, de vannak összefogó erők, mint Jókai Mária, noha ezúttal Bujalkó Mónika tanította be és irányítja a felsőahaiak csoportját... Sor került a családok köszöntésére (Csáky Pál), majd a "Családért — Jövőnkért" emlékérem kiosztására, ekkorra már megjelentek az MKDM képviselői is Bugár Bélával az élen, ám láthattuk dr. Rózsa Csáky Pál és özvegy Novák Gézáné — a felvétel Nagymegyeren készült 8 A HÉT
