A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-25 / 13. szám
reagált erre az írásra, így megkímélt attól, hogy ellenfeleim szemében magyarkodjak. Nem értettem azokat a magyar szülőket sem, akik tiltakoztak, hogy most már akkor ők nem adhatják gyermeküket szlovák iskolába, és hogy ők igenis, meg fogjuk meg és vigyétek, vagy tiltakozzunk elvtásak? Néha kételyeim támadnak azzal kapcsolatban, hogy mi, szlovákiai magyarok, vajon mindnyájan ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük-e, vagy akadnak közöttünk olyanok is, akik az ugorszmogorszi nyelvjárásnál lemaradtak úgy a 6. század körül? Az ő megnyugtatásukra csak annyit szeretnék mondani, hogy hmhana zrtyana prttty! A homály fényesedjék felettük! Nem a nemzetiség a döntő, hanem a tudás! Ez derül ki abból az elemzésből, amelyet a kormány készített a komáromi nagygyűlés állásfoglalásaival kapcsolatban. így aztán nem csoda, hogy bölcs kormányunk támogatja a magyar szülők azon óhaját, hogy csemetéiket szlovák iskolába járassák. Hogy is ne támogatná, hiszen ez a legbiztosabb módja annak, hogy a magyarokat kiiktassák az államigazgatás összes ágazatából. Mert a tudás, hatalom, és ez az, amin nem szívesen osztoznak velünk. S hogy Szlovákiában ma mennyire számít a tudás, a szakmai rátermettség, azt egy példával illusztrálom szűkebb környezetemből. A nagykürtösi Járási Hivatal vezetője, Koša úr (fogadjunk, hogy kitalálják melyik mozgalom tagja) — szobafestő. Na, ne legyenek rosszmájúak, nem akármilyen kezdő szobafestő, sok-sok tapasztalat van a háta mögött. Ebből egyenes ágon az következtethető le, hogy szakmai tudása a Járási Hivatal élén megkérdőjelezhetetlen. Bár, s ezt nem összehasonlításképpen mondom, Hitler is így kezdte. Koša úrra senkinek sem lehet panasza, hiszen azt a nyelvfényesítő feladatot, amire őt szánták, maradéktalanul elvégzi, mert ez egyenesen érzékelhető bizonyos helyeken. A magyar iskolarendszer felszámolása, avagy ki asszimilálja a szlovákokat Dél-Szlovákiában ? Ha már a Nagykürtösi járás került szóba, érdemesnek tartom, hogy elidőzzünk néhány sor erejéig a járás magyar iskoláiban uralkodó állapotoknál. A szlovák sajtóban gyakran felröppentik a hírt a Dél-Szlovákiában nemzeti identitásuk megőrzéséért küzdő polgártársainkról, akik amellett, hogy félnek az anyanyelvükön megszólalni, gyermeküket gyakran 20 km távolságra kénytelenek szlovák iskolába járatni. Ezt a legutóbbi nagysurányi nagy nemzeti összeröffenésen úgy foglalták írásba, hogy minden magyar faluban szlovák iskolát kell nyitni! Ez szinte teljességgel a Husák-éra következetes iskolapolitikai koncepcióját követi, és talán nem véletlenül, hiszen a bukott egzisztenciájú kommunisták nagyszámú tábora jelenleg a Matica Slovenská és a DSZM dél-szlovákiai helyi csoportjaiban éli tovább kikezelhetetlen hajlamait. Úgy tűnik, itt még vihetik valamire. Ezeket az embereket a tények nem érdeklik, mert az igazság felfedése nem illik bele a kultúrpolitikai koncepciójukba. Egy hónappal ezelőtt került a kezembe az az anyag, melyet az egykori Járási Nemzeti Bizottság tárgyalt a 2567—2581 sokszorosított szám alatt, s melyben a magyar tanítási nyelvű alapiskolák leépítésével foglalkozott a járás megalakulása óta, vagyis 1968. július 1 -tői. Az anyag csak belső használatra volt szánva, mert ebből egyértelműen kiderül, hogy hol és hány magyar iskola zárta be kapuit. Az alábbi táblázatból ez bővebben is kiderül: Iskolaév Község Tan. száma Tanító neve 1. 1969/70 Zsély 26 Sztrhárszky J. 2. 1973/74 Rárósmúlyad 25/15c Kovács A. 3. 1973/74 Gyürky 14 Krnács B. 4. 1974/75 Dacsókeszi 16 Vanko J. 5. 1974/75 Apátújfalu 21 Pölhös M. 6. 1974/75 Csalár 18 Vámos I. 7. 1975/76 Terbegec 16 Cseri J. 8. 1976/77 Nagyzellő 15 Alaksa V. 9. 1976/77 Ipolynagyfalu 14 Kelemen L. 10. 1976/77 NagycsaJomja 19 Cseri B. 11. 1976/77 Kőkeszi 17 Kmetty I. 12. 1977/78 Ipolykeszi 23 Dénes S. 13. 1977/78 Kelenye 32 Forgács J. 14. 1977/78 Ipolykér 18 Pásztor I. 15. 1977/78 Szécsénykovácsi 22 György L. 16. 1978/79 Óvár 20 Gemer L 17. 1979/80 Szécsénke 5—8 évf. 176 Kiss S. 18. 1981/82 Szécsénke 1—4 évf. 34 Kiss Sándomé 19. 1982/83 Kővár 14 Jakus V. 20. 1983/84 Ipolyhídvég 34 Volkovics V. Nem lett megszüntetve az inámi kisiskola 29 és a lukanényei kisiskola 38 tanulóval. Ezek jelenleg is működnek. A tanulók száma a magyar iskolákban összesen, 1968. szeptember 15-én, 2003 volt. Az 1989/90-es tanévben mindössze 745 tanuló folytatta tanulmányait a járás magyar iskoláiban. Az adott időszakban a leépítés mértéke 69,2 százalékos volt. Az óvodáinkban sem rózsásabb a helyzet, mert míg 1968-ban 639 gyermek járt magyar óvodába, addig 1989-ben már csak 334. Ebben az időszakban az óvodások száma 48,69 százalékkal csökkent. A fenti adatok megdöbbentőek, és egyben bizonyítékértékűek, mert egyértelműen rávilágítanak azokra a hazugságokra, melyet a Matica slovenská nagybetűkkel hirdet. Ez a rágalomhadjárat azonban jó arra, hogy előkészítse a "talajt” az ún. (alternatív) öszvériskolák számára, a szlovák közvélemény félretájékoztatásával. Bár azt kell, hogy mondjam, a Nagykürtösi járásban, néhány szlovák alapiskolában, Apátújfalun, Sirakon, Csábon, Lukanényén, Nagycsalomján és Bussán, adottak a feltételek az alternatív oktatás bevezetésére, hiszen ezekben a magyar falvakban működő szlovák iskolákban csupán a magyar nyelv és irodalom oktatását kell bevezetni az ott tanuló magyar , gyermekeknek, és máris kész a se nem szamár, se nem ló, öszvériskola. Az 1989-es "bársonyos" forradalom (?) után, a megmaradt iskoláink mellé a Nagykürtösi járásban csupán egyetlen kisiskolát sikerült visszaállítani, mégpedig Nagycsalomján. Az 1993 szeptemberében megnyitott Magyarok Nagyasszonya Egyházi Alapiskoláról nem szólhatok egyetlen szót sem anélkül, hogy le ne írjam a helyi fiatal plébánosnak, Horváth Róbertnek a nevét, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a környékbeli magyar gyermekek ma nem a szintén helybeli szlovák iskolát látogatják. Ha minden igaz, az 1994/95-ös tanévben újabb két kisközségben, Ováron és Ipolyhídvégen nyitják meg kapuikat a magyar egyházi kisiskolák. Újra élednek a remények, újra fogalmazódnak a gondolatok. Van mit várni a jövőtől a Honfoglalás 1100. évfordulójának küszöbén. A sok-sok csel, gáncs és kudarc után, végre ébredni látszanak a "végvárak". Ébredésük példaként szolgáljon azok előtt, akik már elfordultak nemzetüktől. Mert ha százszor elgáncsolnak is, nekünk százszor újra fel kell állnunk! Akkor is! Mindig magunkért, soha mások ellen. Akkor is! Isten velünk van. S ha Ő velünk, kicsoda ellenünk? HRUBÍK BÉLA Illusztrációs kép: Nagy László Tisztázzuk végre a helyzetet Nemzetiségünk a szlovákiai politizálás keretein belül megkülönböztetett figyelemmel kíséri a kisebbségi magyar pártok és mozgalmak közötti viszonyt. Egyértelmű óhaja a korrekt, valamennyiünk érdekeit szolgáló kapcsolatok kialakítása politikai szubjektumaink között. Elvárja vezető politikusainktól, hogy a sarkalatos kisebbségi problémák megoldásán egyeztetett stratégiai elvek alapján munkálkodjanak. Ilyen irányú elképzeléseink megvalósítását nem szolgálja az a nemrég nyilvánosságra került rendezetlen ügy, amely mérgezi az Együttélés—MKDM koalíció és a Magyar Néppárt közötti viszonyt. Popély Gyula, a néppárt elnöke az utóbbi időben a médiákon keresztül többször is nyilatkozott erről a koalíció és pártja között fennálló anyagi jellegű viszályról. Állítása szerint, a választások előtti koalíciós szerződésből kifolyólag (Együttélés, MKDM, Magyar Néppárt) pénzbeli juttatásban kellett volna részesülnie a Magyar Néppártnak, amelyet a koalíciós partnerek mindmáig nem folyósítottak. A napokban a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásában a rendezetlen pénzügyek miatt éles hangnemben ítélte el koalíciós partnereit Popély Gyula. (A, közelmúltban érintette már a témát a sajtóban is.) Állítása szerint teljesen egyértelmű szerződésszegésről van szó az MKDM—Együttélés koalíció részéről, amit bizonyítani tud... Nincs áttekintésem az ügyről, nem ismerem az ezzel kapcsolatos dokumentumokat sem, ezért nem vállalkozhatom a döntőbíró szerepére. Egyet mindenesetre tudok: Megdöbbentő és elkeserítő az egyszerű szlovákiai magyar számára, hogy ilyen állapotok uralkodhatnak kisebbségi magyar mozgalmak között. Az meg már egyenesen felfoghatatlan részemről, hogy évekkel a választások után sincs rendezve egy ilyen kényes ügy... Hiszen a napnál világosabb, hogy egy ilyen nemzeti kizárólagosságon alapuló, kisebbségellenes politikai közegben, mint amilyen jelenleg Szlovákiában van, nem lehetünk eredményesek, ha belső ellentétek osztanak meg minket. Az egész ügyben az a legelkeserítőbb, hogy itt nem szlovák—magyar viszályról van szó, hanem a mi belső súrlódásainkról, kicsinyes, falusi kofák tyúkpereskedéseinek kategóriájába tartozó, anyagi javak miatti marakodásról. Ennek a viszálynak semmi köze az őszinte elvi meggyőződésből fakadó nézeteltéréshez, ez szerintem emberi mulasztásból adódó, számunkra mindenképpen fölösleges és káros ellentét. Ezek után felmerül a kérdés: amennyiben van szerződés, mi a probléma? Talán a megfogalmazása nem egyértelmű? Mert ha egyértelmű, akkor teljességgel elképzelhetetlen, hogy tisztességes hozzáállással a mai napig nem lehetett rendezni ezt a bonyodalmat. A második esetben megfelelő kompromisszumkészséggel és jószándékkal éppúgy régen véget vethettek volna ennek az állapotnak. Az illetékesek azonban úgy látszik nem tulajdonítottak kellő figyelmet a vitás kérdésnek. Pedig az ilyen agyonhallgatott probléma olyan, mint az időzített bomba, amely bármikor robbanhat. És úgy tűnik, ez esetünkben nagyon rosszkor robbant. Figyeljük csak meg az utóbbi napok politikai eseményeit, és máris világos lesz előttünk, hogy a belső viszálykodás számunkra megengedhetetlen luxus. Gondoljunk az SZNP-ben végbement változásokra, a parlamenti ellenzék gusztustalan taktikázgatására, a magyar parlamenti képviselettel szembeni elutasító álláspontjára, és mindjárt tudatosítjuk, hogy csak saját erőinkre támaszkodhatunk. Az égvilágon semmi szükség tehát fölösleges, saját mulasztásainkból adódó civakodásra. Különben őrizkedni kell ezektől a választások előtt. Ezt a pártközi nézeteltérést igen gyorsan és tisztességesen rendezni kell, hogy ne legyen több politikai kultúránkon foltot okozó tényező... Meggyőződéssel mondom, pártjaink nem tehetnek nagyobb szolgálatot a szlovákiai magyarságnak annál, hogy rendezett viszonyokat alakítanak ki egymás között. Naponta tapasztalom, hogy az egyszerű állampolgárok között a hazai magyar politizálást illetően ez a kulcskérdés. Elsősorban az együttműködést kérik számon politikusainktól, az a döntő kritérium nemzeti kisebbségünk túlnyomó többségének szemében tevékenységük megítélésénél. Az, hogy mennyire teljesül ilyen irányú elvárásuk, nagymértékben befolyásolja majd részvételüket a választásokon. EGYÜD LÁSZLÓ A HÉT 3
