A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-04 / 10. szám
GONDOLKODÓ Az A Hét 4. számában nagy élvezettel olvastam azt a válaszcikket, melyet a bussai pedagógusok, pontosabban 14 pedagógus nevében, Pavel Kukučka úr írt alá. Rögtön eszembe is jutott József Attila egyik verssora (természetesen nem a cikk szépirodalmi értéke miatt), amely így hangzik: "Verset Írunk — ők fogják a ceruzámat." Szabadon fordítva ez annyit jelent, hogy a cikk írásakor Kukučka úr "ceruzáját" is főleg az önérzetükben sértett kollégái fogták, de ez bizonyára így is van rendjén. Talán nem árt mindjárt az elején leszögeznem, hogy a sértődöttségnek még a csírája sincs bennem, amikor e sorokat írom, mert a reális kritikát mindig is elfogadtam, de úgy érzem, néhány dolgot a helyére kell tennem, mielőtt a részemről pontot tennék e vitasorozat végére. Én az eddigi életem folyamán mindig felelősséget vállaltam azért, amit papírra vetettem, vagy szóban kimondtam. Nem történt ez másképpen a "Bussai körkép" című, a helyi pedagógusok által közönséges pamfletnek titulált cikkem megírása után sem, mivel nevemet elég láthatóan feltüntettem, feltételezve, hogy azt főleg írástudók olvassák. Ezért semmiféleképpen nem érzem jogosnak a "gyáva" jelzőt a bussai pedagógusok részéről, hiszen ha nem vállaltam volna a leírottakat, egyszerűen kitalálok egy jól csengő írói álnevet, mint egynéhány kollégám. Nem tudom, hogy ki fordította le szlovákra a szóban forgó cikket, mely "végtelenül távol van az etikai elvektől és normáktól, és a mit sem sejtő bussai pedagógusokat undorító módon gyalázza", de van egy olyan érzésem, hogy azon szlovák—magyar szakos pedagógusok egyike vállalta ezt a nyelvfényesítő feladatot, akinek a hiúsága csorbát szenvedett a magyar tagozat leépítésével kapcsolatos megjegyzésem miatt. Nos ami a fordítást illeti, meglehetősen satnya munka lehetett, ami abból a levélből is kiderül, amelyet még novemberben kézbesített a postás. Hiszen ha egy magyar—szlovák szakos tanár, a "betegesen nemzeti hajlamú" mondatrészt úgy fordítja le, hogy "chorľavo národnostne naklonený", akkor nem csodálkozom azon, hogy gyermekei nyelvoktatását is másra bízza, hiszen diplomája legfeljebb csak a vágyait tükrözi, s nem a valós értékeket. S ha valami undorító lehet ebben az ügyben, az éppen az, amikor egy magyar szakos pedagógus, miközben saját gyermekeit szlovák tanítási nyelvű iskolába járatja, holmi etikai elvekről és normákról próbál előadást tartani olyan embereknek, akik szabadidejük nagy részét azzal töltik, hogy legalább részben eliminálják azt a tudatrombolást, elvtelenséget és jellemtelenséget, amelyet az ilyen pedagógus okoz saját "példamutatásával" az itt élő magyarság körében. Amiben teljesen egyetértek Kukučka úrral, az maga a tény, hogy az ilyen funkciós példás gondoskodása következtében sikerül megoldani több olyan feladatot, amelyek megoldása eddig csak egy helyben topogott. Ezen feladatok egyike, a bussai magyar tagozat leépítése nemcsak hogy példásan sikerült, hanem egyenesen kitüntetésre érett. Kövesdi Károly kollégám szavaival, részemről a "Nyelvek fényesedjetek, sokasodjatok és nyúljatok minél hosszabbra" díjra máris javaslom nagyrabecsült kollégáját. Ha legközelebb, tisztelt Kukučka úr, újságírói etikából szeretne kioktatni, előbb kérem, hogy tüzetesebben tanulmányozza a Republika című, bölcs kormányunkhoz közel álló napilapot. Roman Kaliský úr bizonyára elmagyarázza majd Önnek, hogy az ilyen összeférhetetlen emberekkel, mint amilyen én is vagyok, csak egyféleképpen bánhatnak el: ha mielőbb megalkotják és elfogadják a köztársaság védelméről szóló törvényt. A szülőket pedig valóban senki nem befolyásolja abban, hogy gyermekeiket milyen iskolába írassák. Elégségesnek tartom, ha a magyar tagozaton akad egy-két "példamutató" pedagógus, aki saját példájával utat mutat a bizonytalan szülőknek. Valóban hazugság az a megállapítás is, hogy minden magyar nemzetiségű tanuló, aki szlovák tagozatra járt, nem vitte többre szlovák kőművesnél, varrónőnél, állatgondozónál. Annál is inkább hazugság, mivel én ilyet soha le nem írtam, azt meg pláne nem, hogy lenézem őket emiatt. Tehát kettőnk közül valaki tényleg hazudik, s mivel elég visszalapozni az A Hét 45. számát, és elolvasni a cikket, gyorsan kiderül az is, hogy kicsoda. Legközelebb pedig, csak olyan "irományra" írjon választ, amelyet az Ön anyanyelvén írtak, így nem teszi magát a nevetség tárgyává olyan kollégái miatt, akik saját szakmájukban is legfeljebb ha amatőrök. Bár ami azt illeti, a közel húsz év alatt, amióta ingázik Bussára, napi átlagban egy elsajátított magyar szóval, már anyanyelvi szinten beszélhetné nemcsak a magyar nyelvet, hanem a környéken élő többi kisebbség nyelvét is, az összes dialektussal együtt. Való igaz, mostanában nem jártam a bussai iskolában, de hát pontosan úgy néz ki kívülről, mint gyermekkoromban. Tény az is, hogy az említett cikkemet nem konzultáltam Önökkel, mint azt a régi, szép időkben szokták az újságíró elvtársak a pedagógus elvtársakkal, majd a konzultáció eredményeként, minden századik szót leközöltek. így lett a gőzekéből őzike, a jajból vaj, az újságírókból pojáca, és így győzedelmeskedett az internacionalizmus szelleme a tudat szelleme felett. S ha hiszik Bussán, ha nem, én törvénytisztelő állampolgár vagyok. Még közlekedési kihágásom sem volt. Az én nyelvemre azonban senki ne hozzon törvényt a saját szülőföldemen, mert a "nyelv törvény a törvények felett"! Ezt egyébként Jozef Márkus, a Matica Slovenská elnöke állítja. Csupán azt nem értem, miből gondolja, hogy ez csak a szlovák nyelvre érvényes. Amit a számomra írt levelükről érdemesnek tartok megjegyezni, s amelyre valóban nem válaszoltam, az csupán annyi, hogy én megválogatom, kivel levelezek, s mivel töltöm a kevés szabadidőmet. Bárkinek a szemébe merek nézni, de azt, hogy egymagám leüljek egy tantestülettel szemben, mint a bíróság elé a vádlott, azt nem tartom egyenrangú csevegésnek. Ellenben, aki a szemem közé széretett volna nézni, az megtehette volna december 12-én, Bussán, a Zsélyi Aladár emléknapon. Ha jól tudom, az alapiskola összes pedagógusa hivatalos volt erre a rendezvényre. Egy-két helyi pedagóguson kívül azonban nem láttam ott másokat a tantestületből. Bár igaz, vasárnap volt, s amint azt tudjuk, ez nem tanítási nap, pláne nem fizetett. Elgondolkodtató viszont az a tény, hogy egy olyan kétszeresen is hátrányos helyzetű községben, mint Bússá, a helyi alapiskola igazgatója és helyettese is bejáró, ami igencsak meglátszik a helyi közösség kulturális életén is, már amennyiben ők ebből kiveszik a részüket. Példát vehetnének, néhány helyi nyugdíjas Csemadok-tagtól, talán még nem késő, hogy elsajátítsák a pedagógia lényegét. Végezetül, tisztelt Kukučka úr, remélem, hogy válaszcikke sajátos értelmezésével nem sértettem meg Önt, mert ez valóban nem állt szándékomban. Bizonyára Bussán is vannak jól szakképzett pedagógusok, hiszen ennek az ellenkezőjét nem állítottam soha. A folyó is felszínre veti idővel a hordalékot, s talán egyszer, ha letisztul Önökben az, amit papírra vetettem, önként is kivetik maguk közül azt, aki jellemtelensége miatt nem alkalmas arra, hogy egyenes gerincű és karakterű embereket neveljen. S hogy ne vádoljanak nacionalizmussal, Ľudovít Stúrt, a modern szlovák nemzet legkövetkezetesebb formálóját idézem, aki így vélekedik a "Kde leží naša bieda?" című értekezésében, s amelyre pedagoguspéldaképem, Korpás Pál hívta fel a figyelmemet: "Keď ale vyučovanie má byť vyučovaním opravdivým, musí sa konať v reči národnej, alebo inými slovami, v reči materinskej národa. Inakšie vyučovanie nestojí nič, je práca mechanická, bez všetkého osohu." (Szabad fordításban: Az igazi, hasznos és célirányos tanítás csak nemzeti nyelven, vagy más szóval: a nemzet anyanyelvén valósulhat meg. Más tanítás nem ér semmit, ez csupán gépies, haszontalan munka.) Ezekkel a szavakkal, ki-ki minősítse saját munkáját, talán van miből okulni. Maradok tisztelettel: HRUBÍK BÉLA 14 A HÉT Egy válasz margójára
