A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-22 / 17. szám
INTERJÚ A "Redl ezredes" cseh tolmácsolója... Prágai beszélgetés Milan Navrátil cseh íróval, műfordítóval Bizony szállnak az évek, talán már hat esztendeje is elmúlt, hogy először találkoztam Prágában Milan Navrátil cseh műfordítóval, de arra a bizonyos prágai, őszi vasárnap délutánra még ma is emlékszem. A nyárról, régi halászatokról beszélgettünk és oly lelkesen szólni a Dunáról, annak régi holtmedreiről — nagyon kevés embert hallottam. A magyar irodalom jeles tolmácsolója ugyanis egykoron szenvedélyes halász-horgász volt és legszebb élményei éppen a komáromi Duna-ágakhoz fűzik. Komáromban született, nevelőanyja tanította meg Petőfi nyelvére, de az igazi ráérzést, a magyar szellemiséget a nagyszülőktől kapta. De minden gyermekkor egyszer véget ér, következik a komolyabb munka, s ez Milan Navrátil életében a berouni reálgimnázium volt. A gimnázium elvégzése után a prágai Károly Egyetemen folytatta tanulmányait, majd 1954-ben orosz— cseh szakon szerzett diplomát és le is doktorált. Ám a köldökzsinórt a szülőföldtől egy pillanatig sem szakította el. Kereken negyven esztendeig dolgozott a prágai Csehszlovák Rádió gyermek és ifjúsági irodalmi osztályán (az idén március elsejével vonult nyugdíjba), s neki köszönhetően sok-sok magyar irodalmi mű került adásba. Fordítói munkája során több barátságot is kötött. Fordította Garai Gábor és Kassák Lajos verseit, a magyar prózából Örkény István, Dóry Tibor és Kaffka Margit műveihez nyúlt szívesen. A cseh színházlátogató közönség általa ismerte meg Spiró György Hannibál című drámáját. Milan Navrátilnak köszönhetően került a cseh olvasók asztalára Dobai Péter: A birodalom ezredese című vaskos kötete, melynek cseh címe: "Aféra plukovníka Redla" lett. (Olvasóink március derekán a tévé jóvoltából láthatták újból a mű megfilmesített változatát "Redl ezredes" címmel.) Redl ezredes történetének cseh kiadása óta azonban eltelt néhány esztendő és az ország is kettészakadt. Nyilván Csehországban is megváltoztak a könyvkiadás viszonyai. Márciusi prágai látogatásom alkalmával az irodalom esélyeiről beszélgettünk, amikor csörgött a telefon. A vonal túlsó oldalán Szigeti László jelentkezett, s találkozót beszélt meg Milan Navrátillal. Nyomban megkérdeztem, hogy mióta ismerik egymást? — Kapcsolatunk még akkor kezdődött, amikor Konrád György Prágában járt Havel drámaírónál. Václav Havel akkor még nem volt köztársasági elnök, még csak nem is gondoltunk ilyesmire. Nos, akkor egy szlovákiai magyar újságíró is itt járt — ő volt Szigeti László. Azóta ismerem. Most a Kalligram Kiadó igazgatójaként Pilinszky János műveinek cseh nyelvű kiadásáttervezi. Én ezt nagy és nemes dolognak tartom. Pilinszky ugyanis a magyar irodalom jelesei közé tartozik, de nemcsak a költészetét szeretem, hanem ugyanolyan lényegesek számomra az újságokban megjelent cikkei, eszszéi is. Ezeket szeretnénk megjelentetni. Jelenleg erről tárgyalunk, és várom a fordításra szánt anyag végleges összeállítását. — Milyennek tartod a mai magyar irodalmat, beleértve a szlovákiai magyar irodalmat is? — Az utóbbi években sajnos kevesebb időm jutott a kortárs magyar irodalom figyelésére. Nagyon sok megbízást vállaltam, s így nem maradt időm a behatóbb vizsgálódásra, felületesen pedig nincs értelme nyilatkozni. — Egy személyes kérdés. Azt mondtad: három napja nyugdíjas vagy, ez mit jelent majd számodra? — Mélyebb változások nem lesznek. Igaz, negyven évig dolgoztam a rádiónál különböző beosztásokban — mint riporter, szerkesztő, rendező és dramaturg, tehát nem kell mondanom, hogy bizonyos mesterségbeli rutint szereztem, de a munkámat szerettem is. Mindezekkel párhuzamosan egyre nőtt a fordítói munkám. Tehát ma már inkább fordítónak tartom magamat, mintsem dramaturgnak vagy rendezőnek. Az igazság viszont az, hogy a dramaturgiai munka megtanított a párbeszédek írására, fordítására. Kevés olvasó gondol arra, hogy más az esszék, versek, regények fordítása és teljesen más a drámai szöveg, tehát a párbeszédek fordítása. A rádiónál szerzett tapasztalataim most segítségemre vannak. — Sikerült-e egy olyan generációt magad után hagyni, amely a magyar irodalom iránt fogékony? — Igen, a körülöttem lévő néhány irodalmárnak sokszor sikerült a figyelmét olyan dolgokra irányítanom, amelyek sehol másutt nem fordulnak elő, csak a magyar irodalomban. Különösen a népi szürrealistákra: Nagy Lászlóra, Kormos Istvánra gondolok. De egy későbbi generációra, Petri Györgyökre, Veress Miklósékra is felhívtam figyelmüket. Az az érzésem, hogy volt munkatársaim közül néhánynak a magyar irodalomról jó véleménye alakult ki, s a jövőben is foglalkozni szeretnének vele. Motesiky Árpád Fotó: a szerző A HÉT 7
