A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-25 / 13. szám
GONDOLKODÓ R E 0 M I E n EOT ORSZÁGRÉSZÉRT Azt hiszem, jobban oda kell figyelnünk arra az utóbbi időben örvendetesen megnövekedett számú kiadványra, amely múltunkkal, szellemi történelmünkkel foglalkozik, s amelyek áttanulmányozása önértékelésünk jeles pillérévé válhat. Ebben az összefüggésben fontos szólni a Pannónia Kiadó tevékenységéről, amely dicséretes igyekezettel valóban fehér foltokat igyekszik eltüntetni tudatunkból, történelmünkből. 1990 óta a kiadó több eredményes lépésére figyelhetett fel a honi magyar sajtó. Az Országos gyász, Csehszlovákia 1968 augusztusában című munkát örömmel üdvözölhettük, hasonlóan Fábry Zoltán Merre vagy, Európa? című könyvét is. Esterházy János Cselekedjünk mindannyian egyetértésben és szeretetben című alkotása a Szlovákiai Magyar Füzetek sorozat nyitó köteteként szintúgy érdemleges olvasmány; Janics Kálmán könyve pedig, a Kassai Kormányprogram és a magyarság "kollektív bűnössége" című, egyszerűen nélkülözhetetlen, Krúdy Gyula A podolini kísértet című romantikus történelmi kisregényének, valamint a tavalyi karácsonyi vásár egyik slágerének, Mécs László Válogatott költeményeinek kiadásával pedig a könyvkiadó a szépirodalom érdemes vizeire is átevezett. S hogy a kép még szerteágazóbb és teljesebb legyen: a Magánvállalkozás Cseh-Szlovákiában és Magyarországon (Privatizáció és foglalkoztatás), valamint A vállalati számvitel új szabályai a piacgazdaságban címen megjelentetett, gazdasági tárgyú munkák felvállalásával egy teljesen más irányú, de szintúgy elengedhetetlenül szükséges szolgáltatást is felvállalt a kiadó. Én itt, most, az újonnan felfedezett Peéry Rezső munkájáról, a Requiem egy országrészért című kötetről szeretnék írni, megemlítve, hogy Peéry egy másik könyve, a Gondolatok a tehervagonban című szintén megjelent Pozsonyban, a Kalligram Kiadó gondozásában. Az emigránsként meghalt Peéry életműve jórészt ismeretlen még a literátorok körében is, annak ellenére, hogy az első köztársaságbeli magyar kultúra egyik jeles személyiségét tisztelhetjük benne. A Sarló egykori vezetőségi tagjaként elkötelezett baloldali publicisztikát írt, amely később eltökélten antifasiszta irányultságot vett; éppúgy irodalomkritikai munkássága jelentős, mint nemzetiségvédelmi szellemi közdelme. Hadd mondjam el, kicsit előrefutva a gondolatsorban: az általa megfogalmazott "szellemi ellenállás" olyan gondolati hozzáállást tükröz, amelyre napjainkban is égető szükségünk van. A Requiem egy országrészért Peéry munkásságának egyik csúcsteljesítménye. Lírai visszaemlékezés a történelmi Felvidékre, elsősorban Pozsonyra, amelynek a szerző olthatatlan szerelmese. A könyvben erősek a családi motívumok; a német származású kovácsinasból, Peéry édesapjából a "szellem, szeretet, emberség, türelem" nevelt öntudatos magyar polgárt. A nyitott, értelmes, toleráns felvidéki magyar látószögét tükrözi vissza az írás. Megjelenik benne persze a beolvadást, "becsehelóst" választó családtag is, a megalkuvó, meghasonló csakúgy, mint a kétségek közt vergődő. Ám nem ez a jellemző; Peéry könyve a kiállás értelmességét szugerálja, s nemcsak első republikás meggondolásokból, hanem a hetvenes évek emigrációs szemszögéből is. Minden egyéb jellemzés helyett álljon itt, kedvcsinálóként is, Frigyes bácsi sűrített története. "Amidőn tizennyolc éves lettem, Frigyes bácsi egy látogatása alkalmával félrevont, gondterhelten jelezvén, hogy fontos mondanivalója van számomra. — Fiam, — kezdte igen komolyan — én apádat nagyon szeretem és tisztelem. Nagyszerű ember, de — s itt ujjával halántéka felé tippentett — bogaras. Ebben kérlek, ne kövesd. Nézd fiam, a mi családunknak a bortermelés adott kenyeret. Mi lesz a szőlőművelésből, ha az emberek úgy gondolkodnak, mint a te Csótó László: Fotográfus (fehér tus) egyébként kitűnő apád? A bor fiam, ha mérsékelten élünk vele — és csak így él vele az okos amber — a kedély, a tűz és a vidámság forrása. Az emberi művelődést értelmes borisszák teremtették meg. A bor hozzátartozik a civilizációnkhoz. Majd olvasd el, mit mond erről Rotterdami Erazmus. Ne tagadd meg a te okosan borissza őseidet, és szeresd meg a jó bort, az hozzátartozik a teljes élethez, fiam! Kövesd apádat minden téren, csak e területen ne!" S ugyanez a Frigyes bácsi az államfordulat után, talajt vesztetten, az első Csehszlovák Köztársaságban: "Frigyes bácsira most olyan követelmény zúdult rá, amelyet eddigi élete folyamán magától teljesen idegennek tekintett, bizonyos fokig primitívnek is: az emberek vérségük, származásuk alapján kierőszakolt elkülönítése, kategorizálása, egybefoglalása. Eddig úgy tudta: lélek és akarat dönt ezekben a dolgokban. Most rá, aki hűséges magyar alattvaló és hűséges pozsonyi volt, német anyanyelve okán rájárt a rúd, ráterelődött a csizmás, fölényeskedő agitátorok figyelme. Közéleti tisztségeitől megfosztották, házkutatással, idézésekkel zaklatták, és végül megalázó módon hajszolták ki az Orvos- és T ermészettudományi T ársaságból, amelynek évekig elnöke volt. Frigyes bácsi ellen nemzetisége és magyarsága miatt áskálódtak. Egy szokványos délelőtti látogatása alkalmával újból hangsúlyozottan és szinte megilletődve arra kért, hogy beszélni kíván velem — akár annak idején, amikor a borivás jelentőségéről közvetítette az elődök üzenetét. Ideges volt, előbb járt-kelt egyet kecskeszakállát babrálva, majd megállt előttem, tárcájából egy összehajtogatott, megsárgult iratot vett elő, kiegyenesítette és rácsapott. — Tudod mi ez, fiam — mondotta ünnepi hangsúllyal, miközben szeme könnybe lábadt. — Ez, mein lieber Freund, egy magyar állami dekrétum, amelyet az én ügyemben adtak ki. Arról intézkedik, hogy Limbacher Frigyes urat, a pozsonyi vincellériskola igazgatóját a minisztérium felmenti a magyar nyelvtudás kötelezettsége alól. Elég, ha az adminisztrációt az irodán magyarul intézi. A nagy állami intézmény igazgatójának Magyarországon — az Apponyi-féle nyelvrendelet korában! — nem kellett nyelvvizsgát tennie! Érted te ezt, fiam? Der Herr Direktor musste nicht die Staatssprache beherrschen! Elég volt, hogy értett a szakmájához, és jót akart. Mikor, hol találsz erre példát, fiam? Frigyes bácsi idegesen felnevetett, azután elhallgatott, és a szemét törölgette. — Azért hívattalak fiam, hogy ezt most neked is elmondjam. Ezt nem lehet, ezt képtelenség elfelejteni. És én ezt nem is fogom elfelejteni." Aki tehát nem akar felejteni, olvassa el Peéry könyvét, A kassai polgár Márainál, a pozsonyi itt található meg. Ez is, az is okulásul. Csáky Pál A HÉT 15
