A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-21 / 4. szám
fényképek a falon — folyóiratokból vágta ki őket —, várta a jól ismert nyirkos szag, amelyet végül is szinte már kedvelt. Természetes, hogy elsőnek az ötlött az eszébe: nem egyedül fekszik majd le: Anával véglegesen szakított, mert éjszakára nem maradhatott nála, ama egyszerű oknál fogva, hogy férje volt. Könnyen talált új szeretőt: egy fiatal, butácska leányt; a Zeneművészeti Főiskola hegedű tanszakának volt a növendéke. Néhányszor sétáltak, kétszer-háromszor cukrászdában csevegtek, egy estét az operában töltöttek, egy másikat a moziban, aztán a leány hajlandó volt fölmenni hozzá. Elcsigázva aludtak el hajnalfelé, délben ébredtek föl; pontosabban: a diáklány ébredt föl elsőnek. Arra rezzent föl, hogy a leány föléje hajol, kedvesen mosolyog, és kekszet rág. Szelíden szájon csókolta a lányt, a szemét azonban még nem tudta kinyitni az álmosságtól; a leány visszaadta a csókot, a fiú magához húzta; a lány engedelmesen hozzásimult. Ebben a pillanatban — a lány szőke feje fölött — meglátta a halványrózsaszínű, a nevetségesen divatjamúlt tapétás mennyezetet, s rádöbbent; a szoba, melyben fölébredt, egészen más, mint az, amelyben előző este a lánnyal lefeküdt. Faggatni kezdte a leányt, mindenképpen tudni akarván, észrevett-e valamit, és ámulnia kellett a közömbösségén, mert az tudomást sem vett az idegen szobáról. — Tetszik a szobám? — kérdezte köntörfalazva. — Még meg sem néztem — válaszolta a leány, és elnevette magát. — Este, mikor följöttünk, olyan gyorsan eloltottad a lámpát, hogy nem is volt időm körülnézni. A következő este is fölvitte a lányt, bemutatta neki a szobáját, minden tárgyat apróra megmutatott; a lány unta, aztán ásított, majd — hogy ne beszéljen ilyen fölösleges dolgokról — szájon csókolta a fiút, hosszan, nagyon hosszan; most a lány oltotta el a villanyt. Ez alkalommal a fiú ébredt föl elsőként reggel, nézte a lányt, hogyan alszik; szép lány, talán kövérebb a kelleténél, a melle nagy és szép, a homloka derűs, mint egy gyermeké. Szájon csókolta; a lány fölriadt; a szoba, melyben most voltak, több mint divatjamúlt: magas, ormótlan ágyak, amelyek istentelenül nyikorogtak minden mozdulatra; a magas mennyezetről hatalmas, agyondíszített csillár lógott le: vérfagyasztóan ostoba ízlés; a komódról az ágyak lábához hullt a lepattogzott festék, a perzsaszőnyegeket pedig annyira megette már az idő, hogy a mintájukat ki sem lehetett venni; furcsa szoba: idegénebbnek érezte minden előzőnél. Amikor a leány öltözködni kezdett, s épp a harisnyáját húzta — közben gyönyörködött a saját lábában —, ismét megkérdezte tőle, tetszik-e neki a szobája. — Tetszik — mondta a lány egyszerűen. — Egyébként már az este is megkérdezted. Nem haragszol, ha fölteszek egy lemezt, amíg megfőzöd a kávét? — terelte gyorsan másfelé a beszédet, mert idegesítették a fiú kérdései, s míg az a kávét főzte, hozzáfűzte: — Holnap este meglátogat az apám, csak csütörtökön látjuk egymást. Kétségbeesetten ismételte meg kísérletét — egy másik leánnyal, abban reménykedve, hogy ennek jobb a megfigyelőképessége, a kísérlet azonban eredménytelen volt, mert ez a lány sem mutatott semmi érdeklődést az éjszakai szobaváltozás iránt. Jobbnak látta hát, ha egyedül fedezi föl a neki annyira idegen tárgyakat, a mennyezetet, a falakat, a bútorokat, azt a szobát, melyben addig a reggelig másvalaki élte a maga mindennapi életét; jobbnak látta, ha egyedül ébred föl olyan ágyban, mely még őrizte az ismeretlen, idegen test szagát és melegét. Idővel őszinte rokonszenvet, gyöngédséget érzett az ismeretlen szobatulajdonosok iránt. Ez a rokonszenve odáig fejlődött, hogy az egész délelőttöt az idegen ágyban töltötte, abban reménykedve, a szobatulajdonos hazaérkezik, mielőtt ő eltávozna. Azon fáradozott, hogy megfejtse, miféle ember, milyen társadalmi réteghez tartozik a szobatulajdonos; abban bizakodott, hogy elegendő jelet, nyomot lel a megfejtéshez. Izgatott erőfeszítése azonban haszontalannak bizonyult, mert a távollevők körvonalai továbbra is homályban maradtak. Az ismeretlenek gondoskodtak róla, hogy minél kevesebb nyomot hagyjanak maguk után a szobában. Az egyikről megtudta, hányas cipőt hord, a másikról, melyik a kedvelt cigarettája; egyszer — egy fiók mélyén — egy első elemista gyerek fényképére bukkant: kopaszra nyírt fej és nagyon ismerős arc, mégis, bárhogyan erőlködött, nem tudott rájönni, ki lehet. Sőt egy szerelmes levelet is lelt, de ez olyan volt, mint minden más ilyenféle levél, így hát nem sokra ment vele. Egy fiókban ott felejtett verseket talált, ám annyira személytelen szerelmes versek voltak, hogy semmit az égvilágon nem árultak el szerzőjükről. így hát lemondott a detektívesdiről. A szoba titokzatos tulajdonosa továbbra is ismeretlen maradt. Bizonyos idő múltával már nem is izgatta, nem érdekelte, ki a szoba tulajdonosa, és minden szoba, melyben fölébredt, egyre inkább szállodai szobához hasonlított. Egyetlen gondja az volt, hogy mások semmit ne tudjanak meg. Azt hihették volna róla, hogy mesével traktálja őket, vagy hogy hazudik, vagy hogy bolond; azt akarta, hogy az emberek szemében a lehető legnormálisabbnak lássék. Belia György fordítása * kortárs román író ALLEN GINSBERG Halál mindenütt Újhold néz le kedves beteg bolygónkra Az ég közepéig űzte Orion a Mozdulatlan Göncölt téltől télig. Idő előtt ébredek az. ágyban, döglött legyek lepték el a gázvilágított takarót, fáj a fejem, bal halánték agy rost lükteti a Halált, amit én Terjesztek Mindenütt. Mérgezett patkányok a Csirkeólban és miriád tetű Fehér arzénnal befújva sodródik a patakba, Nagyvárosi Svábbogarak széttaposva a Nyaraló konyhakövén. Nekem nem kell gyerek. Csökkentsük felére a fiú és lányhordák létszámát a földön és fellélegezhetünk közlik szakértő Forradalmár Komputerek: A bolygónak befellegzett" A kék földgömb baktériumnépességének a fele is bőven elegendő, óvjuk hát meg a füstös tüdőt a rohadt gyulladástól. Kihivattam a Rovarirtót, Aki poloska halál-olajjal áztatta be a Falat padlót. Ki áztatja majd be az én agyamat is halál-olajjal? Hajnal előtt ébredek, rettegve rideg javaimtól, gnosztikus könyveimtől, zajos szájamtól, régi néma szerelmeimtől, képre pénzre váltott bájaktól, kövér vágytalan testemtől, Apám haldoklik, a Föld városait háborúval mérgezik, művészetem kilátástalan Agy darabokban — és mégis elvont — Fájdalom a bal halántékon élő halál — Győré Balázs fordítása A HÉT 13
