A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-17 / 25. szám
OTT JÁRTUNK Otvene/ek világa Azon a bizonyos szombat délutánon, amikor az érsekújvári buszállomáson a szímői busz iránt érdeklődtem, egy várakozó útitársam megkérdezte: — Csak nem a jósemberhez utazik? Meg sem várta a választ, egyszuszra elmondta, hogy István bácsi, a világtalan ember, bizony a "legtöbbet tud" a környékbeli jósok közül... A minap egy fiatalember kereste fel, akinek elveszett a drága nyugati kocsija: a panelház ablakai elől akasztották el a kocsitolvajok. A rendőrséghez fordult és magándetektívet is fogadott, de eredménytelenül. Ekkor jutott eszébe a családból valakinek a szímői jósember. Nyomban útrakeltek, és elmondták panaszukat István bácsinak, aki csak ennyit mondott: — Fiam, menjen oda, ahol a kocsiját vásárolta! A család nyomban a maszek autókereskedő garázsa elé hajtott. A garázsban serény munka közepette zavarták meg a kereskedőt, aki a drága nyugati kocsit éppen daraboltatta sameszeivel. Végül a rendőrség, majd a bíróság vetett véget az üzérkedők tevékenységének. A kárvallottak megkapták pénzüket; a kocsit már nem lehetett helyrepofozni, állítólag amúgy is lopott portéka volt... A történet után kanyarodjunk vissza az ötvenévesek találkozójára, amelyet évente megrendeznek, és szervezője, az ünnepélyes, bensőséges hangulat elővarázsolója Illés Imre kultúrfelelős. Az idén is a célnak megfelelően feldíszített, hangulatot keltő terem fogadta az ötveneseket, ahová lányok, fiúk és a legtöbb esetben már unokák is elkísérték az apákat, anyákat, nagyikat és nagyanyákat. A kultúrház két terme estére teljesen megtelt. A falu élénk kultúréletére jellemző az is, hogy működik a falutévé, amire igencsak büszkék a szímőiek. A köszöntő sorokból megtudtuk, hogy ötven esztendővel ezelőtt Szímőn hatvan-Borka Miklós hat újszülöttet anyakönyveztek, s a még élő 60 személyből 21 -en jelentek meg az ünnepségen. A köszöntő után az ünnepeltek virágot és ajándékot kaptak, majd beírták nevüket a falukrónikába. Az ünnepeltek nevében Illés Ilona és Illés Judit mondott köszönetét, illetve verset, majd az ötvenesek ''szólótánca" következett. Ez nyitotta meg a közös szórakozást. Bizony akadtak, akik rég nem látták egymást, mert a sors szeszélye folytán távolabb kerültek otthonuktól. Csernák-lllés Judit Kladnón él családjával. Prágában a Magyar Kultúra dolgozója volt, a lemezosztályon látta el munkáját. Ismerősként üdvözöltük egymást, legutóbb a múlt nyáron találkoztunk; akkor még Judit asszony reménykedett, hogy a régi Magyar Kultúra helyiségeiben nyílik majd bolt. Illés Judit — Mi történt azóta? — kérdeztem. — Lényegében semmi! A tervek a Magyar Kultúra feltámadásával kapcsolatban csak kulisszák mögötti pletykáknak bizonyultak, nem valósult meg belőlük semmi. Kladnón dolgozom, a húgom kozmetikai és masszázsszalonjában. Az est folyamán sok-sok emberrel beszélgettem, akadt köztük "vadászgazda" és népművészeti fafaragó is. Engem azonban Borka Miklós kertész optimizmusa ragadott meg. — Ilyenkor, tavasszal is ráér ünnepelni a kertész? — Ráérünk, mert lényegében már minden a helyére került. — A dinnye is a földben van? — A dinnye még ráér, majd ha melegebbek lesznek az éjszakák, akkor ültetjük ki az erőteljes palántákat. — Főállásban kertész? — Nem, főállásom a szövetkezetben van, de már vagy húsz esztendeje foglalkozunk kertészettel, amolyan családi vállalkozás nálunk a kertészet, mindenki besegít, kötelességének tartja és szereti is a munkát... A szímői találkozón nagyon szerettem volna helybeli pedagógussal vagy a falu polgármesterével, Morvái Istvánnal találkozni — a polgármester úr törött lába miatt maradt távol. A szímői példa nagyon érdekes és tanulságos lehet, hiszen a világháború egyre ádázabb körülményei közepette, amikor a dúlás Szlovákia déli részét is keményen érintette, a háború színhelye kezdett áthelyeződni, Érsekújvár vasúti állomására és környékére sok-sok bomba, több tonnányi vas hullott: Szímőn, ebben az egykoron színmagyar községben 66 gyermek született. Csodálatos dolog ez, amire érdemes odafigyelni. Tudjuk, az ötvenesek világa mára átrendeződött és megváltozott, ám Szímőn az emberek érzésvilága mélyen a múltba nyúl vissza, tiszteletben tartva mások hagyományait is. Nagyon nemes erény a toleranciakészség és a hagyománytisztelés! Távozóban az "ötvenévesek találkozójáról", a szímői templomtorony láttán eszembe jutottak Csáky Pál képviselőnk sorai: "Ennek a templomtoronynak az árnyékában, e templom mellett, amely Szímő 880 éves történelmét szimbolizálja, Jedlik Ányos mellszobra és a két világháború hőseinek emléktáblái előtt, kicsinek érzi magát az ember." Idekívánkozik még az a mondata is, amely szerint: "A magyar — mások mondják rólunk — tehetséges nép." Talán nem orrainak meg rám hazánk más tájain, ha azt mondom, hogy a szímői nép különösen tehetséges: szellemileg, anyagilag gyarapodni, megújulni tudó, az identitástudatát és hagyományait hűen őrző emberek lakják a Vág mentén meghúzódó falut... Motesiky Árpád Fotó: a szerző A szímői templom 4 A HÉT
