A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-10 / 24. szám
„A földnek egy része vagyok már” 50 ÉVE HALT MEG GULYÁS PÁL KRONIKA Rövidre szabott élete küzdelmek és csalódások sorozata volt. Pedig jó eséllyel indulhatott volna egzisztenciája megteremtésére. Apja a híres debreceni kollégium tanára volt, író, irodalomtörténész, de Gulyás Pált már születésének körülményei determinálták. Gyönge testalkatú, hályogos szemű fiúcskának született, s egész életében betegségek gyötörték. Már gyermekkorában éreznie kellett a magány szorongattatásait. Mivel gyámoltalan játszótársnak bizonyult, hiszen kétmétemyi távolságról sem ismerte meg az embert, a gyermekekkel való hancúrozás helyett a könyvekhez menekült. Sokdioptriás szemüvegével aránylag jól látta a betűket. A cívis Debrecenben csodálkozott rá először a világra, itt ismerkedett meg eszmékkel, gondolatokkal. Itt találta meg baráti körét, itt kellett eltűrnie ellenségei gúnyolódásait. Osztálytársa volt Szabó Lőrincnek, Kardos Lászlónak. Baráti viszonyba került Juhász Gézával, Oláh Gáborral, majd Németh Lászlóval és a népi írókkal. Ö is népi írónak vallotta magát. Móricz Zsigmondnak Gulyás Pál édesapja volt az osztályfőnöke, később a már hires író atyai figyelemmel kísérte a költő fejlődésének útját. A kollégiumot követően bölcsészetet hallgatott a debreceni egyetemen. Magyar—német szakos tanárként került ki az életbe, de megfelelő állást nem talált. Végül az Iparostanonc Iskolában helyezkedett el, ahol édesapja volt az igazgató. Kenyérgondokkal küzdve itt tanított élete végéig. Kora ifjúságától az irodalomnak szentelte életét. Elsősorban a költészetbe szerelmesedett bele. Verseit, tanulmányait, műfordításait a húszas évektől jelentették meg a debreceni s környékbeli lapok, majd módjával az országos folyóiratok. Korai verseivel a fiatal debreceni költők Viharban című antológiájában mutatkozott be 1923-ban. Ugyanebben az évben Juhász Gézával adtak ki közös kötetet, a Testvérgályákat. Megjelentek Lenau-fordításai is, a Szonettek. Jellemző tehetségére, szorgalmára és nyelvérzékére, hogy németül, angolul, franciául szinte tökéletesen megtanult. Hegedűs Géza szerint: "Nemcsak a Kalevalát olvasta finnben, hanem a Nibelungen-liedet eredeti középfelnémetben, az Eddát izlandi nyelven... Olvasva megértett minden holt és élő európai nyelvet." Első önálló kötete, a Misztikus ünnepi asztal eléggé késve, 29 éves korában jelent meg. Németh László fölfigyelt rá: "Nem mondhatom, hogy a Gulyás-versek első olvasása felujjongatott volna. Sem lobogójuk, sem festésük nem volt feltűnő. Lassan váltak ki más, halvány lobogójú és festésű hajók közül..." Következő kötete, a Tékozló 1934-ben került a közönség elé, s kilenc évre rá, 1943-ban Az Alföld csendjében címmel válogatott versei láttak napvilágot. 1940- ben kijött egy tanulmánykötete is, a Költők sorsa Debrecenben címmel. Verseinek legteljesebb gyűjteménye, Gulyás Pál válogatott versei csak 13 évvel a költő halála után jelentek meg. Zavartalan publikálási lehetőségre akkor nyilt alkalma, amikor Fülep Lajossal és Németh Lászlóval 1934-ben megindítják a Választ, ezt az irodalmi, kritikai és társadalompolitikai folyóiratot. A lap azonban alig ért meg négy esztendőt. Gulyás Pál, bár verseiben sokat foglalkozott társadalmi és politikai kérdésekkel, közéleti szerepet nem vállalt. Egyedül az 1927-ben zászlót bontó Ady Társaságban, amelynek ő is alapító tagja volt, vállalta el a főtitkári tisztséget. Az Alföld csendjében című gyűjteményes kötetében fölzengő költeményeit már túlharsogja a háború fegyverzaja, amely a beteges költő közérzetét is egyre jobban kikezdi. Félti népét a bekövetkező tragédiától, aggódik az emberi lelkekért. Verseiben sok figyelmeztető, baljós hang szólítja a korabeli Magyarország felelős urait. így inti az Isten követje című versében a Rómába látogató magyar miniszterelnököt, Gömbös Gyulát is: "Gondoltad-é, midőn vitt a gőz apokaliptikus lova s ott állt melletted mint egy bálvány Róma föltámadt démona; gondoltad-é, midőn a vak Történelem rátérdepelt: kilencmillió ember vérét milyen kannákba mérted el?" Gulyás Pál költeményei, bár népi ihletésűek, kitágulnak s befogják a végtelent, az örökkévaló világot. A mítoszok, legendák, mesék világa zöldárként kavarog a versekben, versfüzérekben, magával ragadva mindent, ami útjába kerül. A költő értelme gyakran már nem tud uralkodni az elemi erővel tovazúduló áradáson. A vers elveszti logikus szálait, arányait, irányának medrét. A sorok cirkalmassá válnak, lehúzza őket a barokkos túlsúly. Máskor meg irracionálissá, orfikussá, lidércnyomásos álommá foszlik a költemény. Az embernek az az érzése, hogy már nem az alapgondolat emeli a verset, hanem önmaga lendülete. Annál tökéletesebbek falusi életképei, Sinkáéval rokon balladái. Minden versén átszivárog azonban a sötét szín, a démonikus világkép árnya. Talán legfelszabadultabban a természetről tud éhekelni. Gulyás Pál minden versében saját magát írta. Szenvedéseinek, reményeinek göröngyös útját. Kardos László fölidézi beteg barátjával való utolsó találkozását: "Térdig felhúzta fél nadrágszárát. Vékony lába szára tele volt hintve gombostűfejnyi piros pontokkal. Megdöbbentem. — Mi ez? — Az ereim áteresztik a vért. — Az orvosok...? — Nem lehet rajtam segíteni — mondta Pali csendesen, komoran. Torkomon akadt a szó." Nem sokkal halála előtt megkapta a Baumgarten-díjat, de már nem sok öröme tellett benne. 1944 májusában halt meg, 45 évesen. DÉNES GYÖRGY A HÉT 11
