A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-06-03 / 23. szám

TE MEG EN A KONYHÁBAN Tanácsok nem csak kezdő háziasszonyoknak Rózsakóstoló A rózsaszirom több évszázada az egészség-, a szépségápolás és a különleges édességek alapanyaga. A virág szirmait virágzásuk teljé­ben, júniustól augusztusig lehet gyűjteni. Szitába töltve többször megmossuk, hogy a szirmok között megbúvó kártevőket, apró rovarokat eltávolítsuk. Édességekhez frissen, kozmetikumnak általában szárítot­­tan használjuk fel. Ehhez a szirmo­kat meleg, szellős, de nem napos helyen szétterítjük, időnként meg­forgatjuk. Ha már zörög, törik, jól záródó üvegben, dobozban tárolha­tó. Rózsatea. Öt kiskanál virágszirmot két deci vízzel leforrázunk, és tíz percig pihentetjük, majd leszűrjük. A szokásos teánkat is ízesíthetjük rózsaszirommal, ha a teafűhöz egy­két kiskanál szirmot is keverve forrázzuk le. Kitűnő torokgyulladás ellen is, ilyenkor édesítsük egy Jön a nyár! Nem árt, ha tudjuk — hogy az égető sugarak mellett a barnító sugarak is károsítják, öregítik, ráncosítják a bőrt; — hogy arcbőrünkkel soha ne kísérletez­zünk. Az új napozószereket előbb a testün­kön próbáljuk ki, és csak akkor használjuk arcra, ha meggyőződtünk, hogy nem okoz­nak gyulladást, egyéb elváltozást. Okosabb, ha naptejet használunk, vagy a napolajhoz AZ OTTHON kiskanál mézzel: nemcsak megihat­­juk, hanem naponta háromszor langyos rózsateával gargalizáljunk is. A szemgyulladást is csökkenti, ha a szemünket reggel és este langyos főzettel megmossuk. Rózsavíz. Öt marék friss rózsaszir­mot egy liter forrásban levő vízbe dobunk, és a tűzről lehúzva tíz percig pihentetjük. Üvegekbe szűr­ve hűvös helyen tároljuk. Hatását néhány csepp citromlével is fokoz­hatjuk. Tisztálkodás után arc- és juk, három citrom levével meglo­csoljuk, és egy órán át pihentetjük. Utána 60 deka kristálycukorral és két deci vízzel felforraljuk, majd takaréklángon 10—15 percig kever­­getve főzzük. Tiszta ruhával leta­karva két órán keresztül állni hagy­juk, csak utána töltjük üvegekbe, és kötjük le. A keleti országokban kis tányérkában a feketekávéhoz vagy jéghideg vízzel kínálják. Rózsaszörp. 35 deka rózsaszirmot két citrom levével összekeverve 15 nyakbőrünket rózsavízzel borogat­hatjuk; pórusösszehúzó, bőrtápláló, frissítő és gyulladásgátló hatású. Az arc gőzöléséhez is vehetünk rózsa­vizet, rózsateát. A fürdővíz nemcsak kellemes illatú lesz, hanem bőrünk­nek is hasznos. Rózsadzsem. Összegyűjtünk 50 deka rózsaszirmot, és a fent leírt módon előkészítjük. A megmosott, lecsöpögtetett szirmokat összevág­percig állni hagyunk. Két liter vízzel leöntve tűzre tesszük, és ha felforrt, takaréklángon 30 percig főzzük, majd áttörjük. Utána 90 deka kris­tálycukorral összekeverjük, és a tűzre visszatéve kis lángon, majd erős lángon 15—20 percig — amíg a cukor felolvad — forraljuk. Üve­gekbe töltjük, de csak akkor kötjük le, ha kihűlt. (Folytatjuk) veszünk érzékeny bőrűeknek javasolt kré­met is; — hogy fürdés előtt mindig tusoljunk. A hideg strandfürdők "fagyosságát" köny­­nyebben elviseljük, ha előbb tűzforró, majd jéghideg vízzel zuhanyozunk; — hogy az alkohol nemcsak öl, butít, hanem csúnyít is napozáskor. Aki mégis szeszes italt fogyasztott, ne feküdjék a tűző napra. A tej viszont — s ez minden tejtermékre érvényes — természetes védőszer. Rendsze­res fogyasztása hozzásegít az egészséges, egyenletes lebarnuláshoz, sőt a leégéstől is óv. Persze csak akkor, ha a napozásnál betartjuk a fokozatosságot; — hogy a strandolás előtt ne tömjük tele a gyomrunkat nehéz, fűszeres ételekkel, mert a leégés valószínűsége sokkal nagyobb, ugyanis a jóllakott strandoló úszik a verejtékben, szinte saját levében fő a tűző napon, és így a bőre is kevesebb ellenállást tanúsít a sugarakkal szemben; — hogy mindig vigyünk magunkkal váltó fürdőruhát; — hogy strandtáskánkból ne felejtsük ki a papucsot sem. Ez mindig legyen a lábunkon — kivéve fürdéskor és napozáskor. Ne lépjünk ki belőle a tusolóban sem; — hogy napozásra nem való napszemüveg. Gátolja az arcbőr egyenletes lesülését: a szemüveg helyén fehér marad a bőr, a pereménél pedig "beég". Amennyiben sze­münk érzékeny a sugarakra, helyezzünk rá kamillás vagy bevizezett parányi vattada­rabkát. FŐZZÜNK OLCSÓN! Sajtos rizsgombócok (35,- Sk) Párolt rizst lereszelt főtt tojással, nyers tojásokkal, sóval összedol­gozunk. A masszából gombóco­kat formázunk, mindegyikbe egy­­egy füstöltsajt-kockát nyomunk. A szokásos módon bundázzuk (liszt, tojás, zsemlemorzsa), és bő, forró olajban megsütjük. Ke­vert salátával tálaljuk. A HÉT 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom