A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-05-27 / 22. szám

SZABADIDŐ

Hana Hardt:

Gyilkosság gyilkos nélkül

Friedrich Lennok, egy kis gépgyár tulajdonosa, az ősz tarka színeiben pompázó kertjén pihentette a tekintetét.

— Élek — mondta magának, s örömmel töltötte el ez a tudat. — S ahogy a klinika rehabilitációs osztályán mondták, ésszerű életvitellel akár száz évig is elélhetek. Csak semmi cigi, semmi stressz! Semmi olyasmi, ami félelmet vagy indulatot váltana ki. Az ördög vigye a dicsvágyat, ami a középkorú férfiaknak — mint nekem is — az infarktust okozta.

Karla Lennok egy pohár narancslevet hozott.

A férfi hálából puszit nyomott az orcájára.

— Szinte hihetetlen, ahogy a betegségem alatt elkötelezted magad a vállalat irányításában. Úgy tűnik, van érzéked az üzlethez.

— Igen. Azonban technikai vonalon hiányosak az ismereteim. De hagyjuk ezt, már túl vagyunk rajta.

Friedrich Lennok megsimogatta fiatal felesége kacsóit:

— Karla, úgy döntöttem, hogy eladom a vállalatot. Ismerem magam. Újra dolgoznék, hajtanám magam a végkimerülésig — s ez a vesztem lenne.

— Gondolod, hogy bírsz majd öregesen élni?

— Nincs más választásom, bár jól tudom, hogy azután nem élhetek olyan nagy lábon, mint eddig.

Karla tétován bólogatott.

— Nem kell elhamarkodni a döntést — mondta. — Senkinek sem szabad megtudnia, hogy el kell adnunk az üzemet. Ez rossz kiindulópont lenne az egyezkedés során.

— Helyes észrevétel.

— Az én javaslatom az lenne — folytatta az asszony —, hogy az üzleti ügyeket továbbra is én intézném. A dolgok technikai részének lebonyolítására pedig teljhatalmat adsz Hans Weber mérnöknek.

Lennok kétkedve csóválta a fejét:

— Weber nem elég erélyes.

— De a felesége erélyesnek látszik, s bizonyára nem lesz ellenvetése, hogy a férje karriert csináljon.

— Jó, kedvesem. De azért mégiscsak az eladás lebegjen a szemünk előtt.

*

Susanne Weber éppen hazaért a bevásárlásból, amikor csengett a telefon. Felvette a kagylót, s ámulva hallgatta a mély, rekedtes hangot, amely bizonyára átváltoztatott volt:

— Ügyeljen a férjére — suttogta a hang.

— Megcsalja önt.

— Pimaszság! — háborgott magában Susanne. A névtelen rágalmazók a legundokabbak. Elhatározta, hogy a jövőbeni hívásokat ignorálni fogja. De mivel a férje ezen az estén is későn érkezett haza, akaratlanul is eszébe jutott a telefon.

— Mi tartott oly sokáig?

— Lennok asszony egyszerűen nem akarta abbahagyni — felelte a férje boszszúsan.

Lehetett ez így is, meg nem is!

Két nap múltán az ismeretlen újra jelentkezett. Ekkor azt suttogta a kagylóba:

— Ma este hatkor figyelje a Fenyő kávéházat!

— Kicsoda maga? — kérdezte Susanne bosszúsan, de a telefonáló már letette a kagylót.

— Nem hagyom magam befolyásolni — gondolta, de aztán mégis elment a kávéházhoz.

Röviddel hat után valóban megjelent a férje autója. Elegáns nő szállt ki belőle, és bement a kávéházba. Hans követte őt.

— De hisz’ ez a főnök felesége — lepődött meg Susanne —, aki állítólag minden este oly sokáig benn tartja a férjem.

— Történt valami rendkívüli? — kérdezte este a férjét.

A férje hümmögve dörmögte:

— A főnökasszony megkért, hogy vigyem el a kocsimon. Az övé technikai ellenőrzésen van.

— Hazavitted?

— Igen.

A kávéházról egy szót sem ejtett.

Susanne féltékenykedni kezdett.

Nemsokára újabb hívás következett.

— Tán jó lenne figyelmeztetni Lennok urat

— hallatszott a kagylóból. — Úgy tűnik, önnek minden mindegy.

Csak ennyit mondott, s letette.

Két nappal később Susanne a férje zsebében Karla Lennok fényképére bukkant. Ezt már szóvá tette:

— Újabban a kiruccanásaidra már az asszony fényképét is magaddal hordod? — támadt a férjére.

— Miről fecsegsz? — kérdezte az indulatosan. — Nem tudom, hogy kerülhetett az a fénykép a zsebembe. Csak valaki olyan tehette bele, aki irigyli, hogy engem szemeltek ki az új beosztásba. A szándék egyértelmű. Valaki veszekedést akar provokálni köztünk.

Már egészen jól hazudik — állapította meg keserűen Susanne.

Nem sokkal ezután újra szólt a telefon:

— Ha a kedves férje azzal áll elő, hogy

szolgálati útra kell mennie, vigye ki őt az állomásra.

Másnap Hans tényleg mondta, hogy Frankfurtba kell mennie, az éjjeli gyorssal utazik.

Susanne kivitte az állomásra, és jól szemügyre vette az utasokat. Amikor beállt a vonat, felfedezte Karla Lennokot, ahogy kitekintett az egyik hálókocsi ablakán. Neki is észre kellett vennie Susanne-t, mert nyomban ellépett az ablaktól.

Friedrich Lennok korlátolt lehet, vagy túl jóindulatú? Nem tűnt fel neki, hogy a felesége napról napra későn jár haza? Illőnek tartja, hogy a felesége az alkalmazottjukkal együtt utazzék, méghozzá hálókocsiban?

— Nem hagyom annyiban! — határozta el magát mérgében. Tiszta vizet öntök én ennek a férfinak a poharába.

*

— Szép utad volt? — kérdezte Susanne harmadnap a férjét. — Beváltottad a képességeid iránt táplált elvárásokat?

Hans zavartan nézett a feleségére.

— A főnök meghalt — mondta letörtem — Újabb szívrohamot kapott. Valami nagyon felizgathatta.

Susanne-t szörnyű gyanú fogta el. Nyilván ő is tudta, hogy Lennok úr hosszabb ideig betegeskedett. De hát nem úgy volt, hogy már teljesen rendbe jött? Hogy rövidesen átveszi a vállalat vezetését? Susanne sosem törődött különösebben a betegségekkel. A szívinfarktus lehetséges következményeiről mit sem tudott. De most, hogy férje közölte vele a főnöke váratlan halálát, szinte látta maga előtt a sápadt, fájdalomtól gyötört arcot, és eszébe jutott a hörgő légzése, amikor sírva elpanaszolta neki gyanúját. Emlékezett a remegő kézre, amikor a búcsúzáskor megjegyezte, hogy ő sem egészen ártatlan az ügyben, mert őmaga bízta meg a férjét a termelési részleg vezetésével... Persze, a felesége kérésére tette.

— Most már értem, miért lett olyan tevékeny — mondta Lennok a szék támlájára kapaszkodva.

Susanne rádöbbent, mit is okozott tulajdonképpen. Nem tétovázott hát tovább, hanem mindent kipakolt a névtelen telefonálásokról.

— Te jó ég! Miért nem szóltál nekem erről? — óbégatott a férje. — Hát te nem érted? Ezekért a telefonálásokért csakis Karla Lennok a felelős. Rajta kívül ki más tudhatta oly pontosan, hogy mi fog bekövetkezni? Ésténként ok nélkül ott fogott az üzemben, és ő volt aki megkért, hogy álljunk meg a Fenyő kávéháznál, mert feltétlenül be kell vennie valami csillapítót fejfájás ellen. Hidd el, amikor feltűnt a hálókocsiban, ugyanúgy megdöbbentem én is, akárcsak te. Ezzel az volt a szándéka, hogy te, felindult és gyötrelmes állapotodban, felkeresd a férjét, és elmondj neki mindent. Tudta, hogy ez rendkívül felizgatja majd. Ördögi terve sikerült. Karla örökli a vállalatot, amit a férje el akart adni. Te meg én csak eszközök voltunk célja elérésében.

Gyilkosság történt gyilkos nélkül.

Vércse Miklós fordítása

26 A HÉT