A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-27 / 22. szám
OTTJÁRTUNK Az ipolysági Amphion A véletlenek egybejátszása folytán, a nagy magyar költő Balassi Bálint születésének 440. és halálának 400. évfordulós esztendejében találkoztam először életemben Bodonyi Andrással, az ipolysági lantossal. A találkozás is nagyon akkurátus volt, az ipolysági pincesor — kocsmává átalakított — valamelyik ősi épületében történt. Az olvasótól és Bodonyi Andrástól is elnézést kérek, hogy előtte nagyon keveset hallottam és tudtam az ipolysági énekesről, aki egyszál gitárjával vidámságot, de könnyeket is tud csalni hallgatói szemébe. Tudom, minden összehasonlítás egy kicsit alaptalan és veszélyes, mert ezen a földön minden viszonylagos. De annyit megkockáztatok, hogy Bodonyi András, ha a múlt századokban élt volna, akkor gitárjával és hegedűjével bejáratos lett volna minden nógrádi magyar nemes udvarába, és ott ülhetett volna asztalánál minden jelesebb ünnepnapon. Ám az idők múlnak és változnak, s ma, Európa vészes forgatagában kevésbé becsülik meg a költőket, énekeseket. Ez különösen érvényes arra, aki nemzetiségi, az édesanyjától tanult nyelven akar érvényesülni, vagyis magyar. Egyáltalán nem irigylem Bodonyi András sorsát, de egy picit irigylem zenei tudását, lankadatlan munkakedvét és az emberekbe vetett bizalmát... Mindezek akkor jutottak eszembe, amikor meghallgattam Bodonyi András Magyarul dobban a szív kazettáját, felvidéki dalait, amelyeket a honi magyar költők verseire komponált. Érdemes felsorolni a költőket: Gyurcsó István öt, Zs. Nagy Lajos három, Dénes György és Barak László két-két versét, a többiek Bárczi István, Gál Sándor, Török Elemér, Csontos Vilmos, Kulcsár Ferenc és Belányi Gyula egy-egy versét tartalmazza a zenés kazetta. A kazetta másik oldalán népdalok és Bodonyi András szerzeményei hallhatók, köztük van a Felvidéki induló is. Munkáját segítették és egy-egy dalt énekeltek Cs. Károlyi Magda, Németh Zoltánná, Čerba István, Tóth József és a zenészek — Jónás Bertalan, Szőllősi László, id. Szőllősi Sándor és Rédli János. A dalokat a bűnbánati ünnepek után hallgattam, amikor erkölcsi értékük még nagyobb volt számomra: a mi magyar közösségünk, nemzetiségünk dalai. Ezúton szeretném megkérni a Szlovák Rádió magyar adásának szerkesztőit, Zsuzsa ráduplázott Bár sohasem mondják ki, tapasztalatból adódó felismerés, hogy hátránnyal indul az a szövegmásoló versenyző, aki palóc őseink nyelvét beszéli. Ezért volt óriási meglepetés számomra, hogy Tóth Zsuzsanna, a rimaszombati gimnázium másodéves tanulója, a kerületi megméretés harmadik helye után az országos seregszemlén a kassai Kazinczy Nyelvművelő Napokon a kiejtési verseny legjobbjának bizonyult. — Lehet, szerencsém is volt, de úgy érzem, hogy a jó választásnak köszönhetem a sikert. A palócságomat sikerült levetkőznöm, és tökéletesen ült nekem a harmadik feladat általam választott témaköre. A Kazinczy-emléktábla felavatásánál elmondandó ünnepi beszéd megfogalmazását és előadását, felolvasását választottam. Azt a zsűri tudná megmondani, miért engem hozott ki győztesnek a 12 versenyző közül. A szimpatikus, II. C. osztályos diáklány nevét egyszeriben mindenki megtanulta, és elismeréssel ejtette ki nemcsak a gimnáziumban, hanem a város- és járásszerte is. Az érdem persze felkészítőjének, Együd Edit, magyar szakos tanárnőnek és osztályfőnöknek is kijár. A kassai verseny helyezettjeként Zsuzsanna meghívót kapott a Sárospatakon megrendezésre kerülő kiejtési versenyre, és egyenes ágon jutott be a Kazinczy Ferencről elnevezett győri szövegtolmácsolási verseny országos döntőjébe is. — Mi történt Győrben? — Jómagam sem számítottam különösebb sikerre vagy helyezésre, hisz nagy volt a konkurencia. A magyarországi erős mezőnyön kívül a határon túli magyarság képviselői is eljöttek. A verseny más hogy ha mód van rá, forgassák le nekem és mindnyájunknak a kívánságműsorban Gyurcsó István: Szemembe hordozlak és Dénes György: Emberi sors című dalát. Egy más alkalommal pedig Bodonyi András: Kincs nekünk e nyelv című alkotását, amely könyörgés lehet az ősi szó eltaposása elleni küzdelemben. Motesiky Árpád jellegű volt, mint Kassán, de itt sem vallottam szégyent. Először is egy magunkkal vitt szöveget kellett felolvasni. Fábry Zoltán Kazinczy elkötelezettségében címen megírt előadása, amely egyébként 1967-ben is elhangzott a Kazinczy Napokon, sikeres választásnak bizonyult. Szombaton egy hárommondatos szöveget kellett Pécsi Blanka (a róla elnevezett alapítvány volt a győri verseny fő támogatója — a szerkesztő megjegyzése) módszerével hangsúlyoznunk, illetve ezt papírra kijelölni. Az ismeretlen szöveg felolvasása is aránylag jól sikerült, és így történt, hogy ismét sikert arathattam. Nagyon jólesett hallani a vasárnapi eredményhirdetéskor, hogy a hatvannyolc hazai, illetve a tizenkét külföldi résztvevő közül engem is a tíz érmes közé soroltak. Kazinczy-emlékérmet és emléklapot kaptam, nem is beszélve a sok-sok értékes könyvdíjról. Bár én még csak másodikos vagyok, mégis önbizalommal töltött el és bizonyos biztonságérzetet is adott az ott elmondott tény, miszerint az emlékérmet nyert diákoknak magyarországi egyetemeken nem kell magyar nyelvből felvételezniük. Zsuzsa tehát ráduplázott, s tulajdonképpen elérte azt, amit egy szlovákiai magyar diáklány kiejtési és szöveghangsúlyozási versenyen elérhet. Ennek ellenére szülei, osztálytársai, tanítói és barátai megelégedésére, a köznyelvben továbbra is megmarad a jóízű palóc nyelv mellett. Polgári László 12 A HÉT
