A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-20 / 21. szám
Múltidéző A finnugorság szétrajzás után az ugorság (a mai vogulok, osztjátok és magyarok ősei) elődeit abban a népcsoportban sejthetjük, amely az Líráitól keletre elterülő területeken, valamint az Ob, Irtis, Tobol, Isim folyók vidékén élt. Ez a szállásterület nem a tajga és a tundra övezetében lehetett akkor, hanem az erdős vidék déli peremén és zömmel a ligetes, félig sztyeppes területeken. Az ugorság tehát ezeken a területeken életmódváltásra kényszerült, kénytelen volt fölhagyni halász-vadász-gyűjtögető életmódjával, át kellett Kengyel térnie a fő megélhetést biztosító termelő gazdálkodásra (kezdetleges földművelésre és állattartásra). A nyelvészeti és régészeti leletek ezt egyaránt bizonyítják. E korszakos fordulat nyomait már régóta ismeri a tudomány, ugyanis az ugor nyelvekben perdöntő bizonyítékokat találunk például a lótartásra és a lovaglásra: ló, nyereg, fék, ostor, kengyel, továbbá a másodfű ló, és harmadfű ló (két, illetve hároméves ló). Sokan azonban nem adtak hitelt e szavaknak, nem tartották ugyanis hihetőnek, hogy a ma rendkívül elmaradott vogulok és osztjátok valaha lovat tarthattak, továbbá azt sem, hogy őseink már az ugor korban lovas néppé lettek. Ma már persze ismerjük a vogulok rendkívül gazdag hősi epikáját, amelyben lovas hősök száguldoznak, lóáldozatról pedig még az 1842-ben köztük járt Reguly Antal is beszámolt. Az adott földrajzi sávban ugyanis - az Urál-hegység mindkét oldalán - ebben a korban (a régészet nyelvén: a bronzkorban) mindenütt elterjedt a termelőgazdálkodás, amit t régészeti leletek légiója igazol. A jövevényszavak arra is választ adnak, hogy kik élhettek az egykori ugorok szomszédságában, akiktől minden bizonnyal a termelőgazdálkodás és a fémművesség ismeLófejés (László Gyula rajza) rétét elsajátították. Ismereteink szerint ebben az időben a Kr.e. II. évezredben (az ugor együttélés korában) Kelet-Európa és Nyugat- Szibéria sztyeppés területein ősiráni nyelven beszélő népek élhettek. A háziállatok jelentős részének és a fémeknek a neve a finnugor, így az ugor nyelvekben is iráni kölcsönzés. Az ugorok nyelvébe egy szorosabb együttműködés következtében kerülhetett a tehén, tej és nemez szavunk, sőt ma már valószínűnek tartják, hogy a ló és a szekér szavunk is iráni eredetű (a szekér az osztjákban „szán“ jelentésű). Az ugor kor népe, így a magyarság ősei is, azonban nemcsak állattartók voltak, hanem földműveléssel is foglalkoztak. A régészek a feltárt települések maradványai között búzamagvakat is találtak. A nyelvi adatok azonban ezt nem támasztják alá úgy, mint az állattartás esetében, talán csak az ugor korra keltezhető hóról szavunk (sekélyen karcoló, a szőlő földjét sekélyen fellazítja) bizonyítja, mely megtalálható a vogulban is, s amely a primitív faekével való földlazítást („szántást“) jelenthette. A régészeti leletek az ugorság társadalmáról is szólnak, de a nyelvészet is segít ebben. A temetők feltárása a nagycsalád (több nemzedéket magában foglaló család) meglétére utal, s a rokon családok alkottak egy nemzetséget. A nemzetség neve az ugor eredetű had (az osztjátok chanti nevével azonos) vagy szer lehetett. Nyelvjárásainkban ma mindkettő használatos a tágabb értelemben vett vérrokonság jelölésére. Az ugor együttélés kora, a Kr.e. II. évezred tehát, tartós változást hozott a magyarság elődeinek életében. Áttértek az állattartó és bizonyos mértékben a földművelő gazdálkodásra, s amikor eljön az évezred végére az ugor egység fölbomlása, s az ősmagyarság elkezdi önálló népi életét, a társadalom és a gazdálkodás is elég fejlett volt ahhoz, hogy önálló népiségében fönn tudjon maradni, meg tudjon erősödni, s kikerülve a sztyeppéi „országúira“, nem sodorták el az erős nomád népek, nem olvadt bele a később föltűnő türk népek tengerébe. KOVÁCS LÁSZLÓ KÉRDÉS: Milyen népekkel kerültek kapcsolatba a magyarság elődei az ugor korban? Milyen bizonyítékok vannak még ma is legközelebbi nyelvrokonaink, a vogulok és osztjátok életében a valamikori lótartásra?
