A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-20 / 21. szám
LÁTOGATÓBAN és jóképű férfi volt. Jegygyűrűt nem viselt, csak egy feltűnő pecsétgyűrűt, amelybe S.K. monogram volt bevésve. Többnyire konyakot rendelt, a bort és a sört, mint megjegyezte, nem kedvelte. Egyszer meghallotta, hogy a főnök magyarul szólt hozzám, s ő is az anyanyelvemen beszélt velem azután. Valamelyik nap délelőtt érkezett a vendéglőbe, alig néhány perccel a nyitás után. —A főnök úr még nincs benn — mondtam —, csak délután lesz itt. — Tudom — jegyezte meg, és leült az egyik asztalhoz. — Én magával szeretnék beszélgetni, Zsuzsa. Valószínűleg nagyon meglepődhettem, mert elmosolyodott, és még a kezemet is megsimogatta. Megkért, hogy üljek le, beszélgessünk addig, amíg nem jön valamilyen vendég. Elmondta, hogy ő valamikor közgazdász volt egy állami gazdaságban, de a forradalom után jobbnak látta, ha új munkahelyet keres, mert ki tudja, mi lesz ott a helyzet. Így került Pozsonyba, ahol egy kft menedzsere lett, s gyakran utazik külföldre is, Ausztriába, Svájcba és Németországba. — Azt mondtad, hogy valahonnan ismerős volt a férfi arca — szakítottam félbe Zsuzsát. — Ismerhetted talán? — Ez csak jóval később derült ki, amikor Károly szeretője lettem. Egyszer valahogy szóba kerültek a szüleim, és én megmutattam neki a hármunkról készült fényképet. Ekkor Károly kissé izgatottan megkérdezte: — Ez a nő az anyád? — Igen — válaszoltam, mire ő elnevette magát. — Na ez jó, nagyon jó. Megkérdeztem tőle, hogy mi olyan nagyon jó, mire közölte velem, hogy vagy tíz évvel ezelőtt az anyám szeretője volt, s azért költözött el a környékünkről, mert az anyám minden áron a felesége akart lenni, ő meg nem akarta elvenni. — Amikor már nem tudtam, hogyan szabaduljak meg tőle — mondta Károly —, írtam egy névtelen levelet az apádnak, és azt is közöltem vele, hogy az anyád gyereket vár a szeretőjétől. Ez az utóbbi persze nem volt igaz, de arra elég volt, hogy apád a sarkára álljon, és rendet csináljon a saját házában. — Te hogyan fogadtad ezt a beismerést? — kérdeztem. — Először megdöbbentem, aztán napirendre tértem az ügy felett. Károly végeredményben kellemes ember volt, tele pénzzel, s bár továbbra is az albérletben maradtam, az éjszakáim nagyobbik részét Károly lakásán töltöttem. Egyszer levelet kaptam az anyámtól, amelyben közölte velem, hogy az apámnak rákja van, és már csak néhány hónapja van hátra. Én másnap vonatra ültem, és hazautaztam. Az apám nagyon lefogyott, és szemmel láthatóan fájdalmai voltak. Az anyám eléggé közömbösen viselkedett, talán a lelke mélyén még örült is neki, hogy újra szabad lesz. Olykor kérdezett ezt-azt tőlem, de valójában nem nagyon érdekelte őt a sorsom, az életem. Eredetileg egy hétig akartam maradni, de az egyik nap váratlanul kiejtettem Károly fényképét, és az anyám észrevette. — Ez ki? — kérdezte izgatottan. — A szeretőm — mondtam szenvtelenül. Az anyám elsápadt, és kiabálni kezdett. Elmondott mindenféle kurvának, meg hogy milyen hálátlan nőszemély vagyok. Én egy ideig hallgattam, aztán kimentem a szobából, és rávágtam az ajtót. Elköszöntem az apámtól, és visszamentem Pozsonyba. Azóta csak egyszer voltam otthon, az apám temetésén. Az éjszakát a nagyanyám házában töltöttem, az anyámat látni se bírom. — Hogyan kerültén Münchenbe? — kérdeztem Zsuzsát, aki ekkor már a negyedik konyaknál tartott — Károly egyszer említette, hogy jó lenne, ha elkísérném, mert sok elintéznivalója van, s elkelne egy kis segítség. Néhány napig Ausztriában voltunk, Károly mindenféle alakokkal tárgyalt, akiknek az arca, őszintén szólva semmi biztatót nem árult el. Mondtam is Károlynak, hogy nekem nagyon nem tetszenek ezek a fazonok, mire ő kissé ingerült lett, és megszidott, hogy ne ártogassam magam a dolgaiba. — Hát nem te mondtad, hogy segítségre van szükséged? — jegyeztem meg, erre Károly békülékenyebb lett, s Münchenben még egy éjszakai lokálba is elvitt. Nagyon jól éreztük magunkat, én talán kissé többet is ittam a kelleténél, úgyhogy másnap, amikor késő délelőtt felébredtem a szállodában, Károlyt már nem találtam ott. Estig nem jött meg, és másnap sem láttam egész nap. Nagyon megrémültem, valahogy megéreztem, hogy baj történt. Este a televíziót néztem, és ott mutatták Károly fényképét. Annyit tudok németül, hogy megértettem: Károlyt valaki elgázolta. Azóta sem tudom, hogy véletlen baleset történt-e vagy szándékosan tette-e valaki. Én mindenesetre leléptem a szállodából, és egy megadott címre mentem, ahol Károly üzlettársa lakott. Ő tud angolul is, így megértettük egymást. Közölte velem, hogy szerez nekem valamilyen munkát és olcsó szállást, s rendezi a számlát is a szállodában. Megkért, hogy a rendőrséget nagy ívben kerüljem el, s ha jól viselkedek, akkor még vihetem is valamire ebben az életben. Hát így kerültem ide. A munka tűrhető, bár a fizetés az nem sok. Néha lefekszem valakivel, aki ad száz-kétszáz márkát. Lehet, hogy egyszer hazamegyek, de csak ha majd lesz elég pénzem. KEMENES RÉKA ZS. NAGY LAJOS* Rendetlen napló Őrangyal-hí voga tó Most, hogy II. János Pál pápa combnyaktörést szenvedett a fürdőszobájában, kétségbe vagyok esve, ha ilyesmi megtörténhet Öszentségével (sőt, egyszer már merényletet is követtek el ellene), akkor e sorok írójával bármi megeshet; nem hasonlíthatom magam össze a katolikus egyház fejével, de épp ezért kétségbeejtőbb a helyzetem, hiszen ha van is (és hiszem, hogy van), hol lehetne nekem olyan őrzőangyalom, mint Őszentségének, ezenkívül én elég gyakran megfordulok szerfelett gyanús helyeken, például csehókban, kocsmákban, kávéházakban, lakáshivatalokban, sajtóértekezleteken, sőt, a fürdőszobában is többször naponta, tetejében nálam is csúszik a csempe és a nedves fürdőkád. Eddig, s ezt le kell kopognom íróasztalom lapja alján, mindössze kétszer törték el az orrsövényemet süvölvény bokszolok, és egyszer tört el az arccsontom, teljesen a saját hibámból, egy mulatságból hazafelé menet, a combnyakcsontom még rendben van, de azért titokban gyakran fohászkodok: jöjjön és vigyázzon rám legalább egy talpraesett őrangyal. Tábori lelkészek Mostanában gyakran eszembe jut Švejk, a derék katona, pontosabban Hašek világhírű könyvének azok a fejezetei, amelyekben Švejk Otto Katz tábori lelkész tisztiszolgája volt. Például a következő sorok: "Az emberek gyilkolásának előkészületei mindig is az isten nevében zajlottak le, vagy általában valami képzelt felsőbbrendű lény nevében, akit az emberiség kitalált magának, és megteremtette a saját képére és hasonlatosságára. A régi föníciaiak, mielőtt elvágták foglyaik nyakát, éppoly ünnepélyes istentiszteletet rendeztek, mint néhány ezredévvel később az újabb generációk, mielőtt hadba vonultak volna, hogy tűzzel-vassal kiirtsák ellenségeiket." És még a részeges Katz tábori lelkész egyik nagyszerű prédikációjára is sokszor gondolok mostanság: (A helyőrségi fogház rabjaihoz szólott) "A bűn tövises útja, akasztófáravalók, az átkos szenvedélyekkel vívott harc útja. Tékozló fiúk vagytok ti, akik inkább az egyesben henteregtek, ahelyett, hogy megtérnétek az Atyához. Fordítsátok csak a fejeteket távolabbra és feljebbre, a magasságos mennyekbe, akkor győzedelmeskedni fogtok, és béke szádja meg a lelketeket, kapcabetyárok (...) Jusson eszetekbe, marhák, hogy emberek vagytok, és a legsötétebb felhőn keresztül is messzi távlatokba kell néznetek, akkor látni fogjátok, hogy itt minden múlandó, de az isten örökkévaló (...) Nekem éjjel-nappal imádkoznom kellene értetek, lókötők, hogy az irgalmas úristen belebocsássa az ő szent lelkét a ti hideg szívetekbe, és lemossa az ő szent kegyelmével a bűneiteket, hogy örökké az övéi legyetek, és hogy ő mindig szeressen benneteket, gazemberek. Csakhogy nagyon tévedtek. Mert én titeket abba a mennyországba nem vezetlek be... Nem és nem — ismételte makacsul —, a kisujjamat sem mozdítom értetek, majd bolond leszek..." stb., stb. Azt hiszem a fenti sorokat minden olvasni tudó cseh ember ismeri, épp ezért nem tartom valószínűnek, hogy a tábori lelkészi intézmény a cseh hadseregben valaha is létrejöjjön. Azt hiszem minden cseh katona nagyot kacagna, ha meglátna egy ilyen tábori lelkészt, mert Otto Katz feldkurát úr jutna az eszébe. Ezzel szemben az idén, május elsején, Budapesten kinevezték az első magyar református tábori püspököt... No comment... A HÉT 7
