A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-22 / 17. szám
OTTJÁRTUNK szavába vágnak, azt mondják, ők másként tudják, másként gondolják! Hát kezdjen az ember valamit. Mari tanító nénije mindenesetre már október elején kiborult. És az első szülői értekezlet után, amikor keserűen kellett megtapasztalnia, hogy a szülőkben sem talál szövetségesre a neveletlen kölykeikkel szemben, az igazgatóhoz fordult. Az igazgató azonban türelemre intette, és arra kérte, még egy kicsit bírja ki. De meddig?! Eltelt a félév, kiosztották az első bizonyítványokat, ami néhány gyereknek, érdekes módon a legrendetlenebbjeinek, egészen jó lett. Mari tanító nénije most mégis ott tart, hogy az év végével lemond az osztályról, semmiképpen sem vállalja őket tovább. És osztálykirándulásra sem viszi el őket. Arról letehetnek. Nem tetszik nekik a buszozás, hogy ők már jártak Brünnben meg Olomoucban is. Ők sátorozni, kerékpártúrázni akarnak a környéken. Hát menjenek sátorozni meg kerékpározni, akivel akarnak. Csak legyen, aki az ilyesmit vállalja ennyi rossz ördöggel. Az év végi kirándulás ügye még nem dőlt el. Pedig az osztályfőnök már kétszer összehívatta a szülőket, hatnának oda a gyermekeiknél, hogy tessen nekik az ő javaslata. Mari édesanyja azonban nem is emiatt szomorú. Egész évben azt várta, majd csak viszszatér leánya jókedve, és megint örömmel jár majd az iskolába, és élvezi a tanulást, mint az alapfokon. Most, hogy néhány szülői értekezletet végigült, egyre kevésbé reménykedik ebben. S a feszültség az osztály és az osztályfőnök között egyre nő. Egyre több az ellenőrzői bejegyzés, a megrovás, a fegyelmi, amelyek alól az ő leánya sem kivétel. Holott ő jól tudja, Mari nem rossz leány, még csak nem is csintalan. És valószínű, hogy a többi gyerek se az. Mi baja hát velük az osztályfőnöknek? Miért nem találja meg a megfelelő hangnemet velük? S mit tegyen ő? Kérje át Marit egy másik osztályba? Mikor annyira szereti az osztálytársait, annyi köztük a barátja! Fogjon össze a szülőkkel, és kérjék másik osztályfőnök kinevezését? Esetleg mégis előbb a tanító nénivel próbáljanak meg őszintén elbeszélgetni? Mari édesanyja egyelőre vár. Mit szólnak majd a szülők, hogy viszonyulna az igazgató? És mi lesz, ha mégsem sikerül, ha a tanító néni mégis marad, és továbbra sem érti, mi a gyerekek baja? Mari édesanyja egyelőre habozik. Pedig jól tudja, rajta is múlik, milyen az iskola, ahova a gyermeke jár. Balázs Klára J. Polák rajza A bősi nyugdíjasotthon A bősi park mellett ékeskedő, reneszánsz stílusú négyszárnyú kastély lassan már harminc éve (1965-től) nyugdijasotlhonként működik. A XVII. századi patinás épület állítólag egy víz.ivár helyére épült. Egykor az Amadécsalád birtokolta, 1845-ben azonban Amadé Tádéval kihal a család. A kastély gazdát cserélt, és egészen a második világháború végéig az, Uchtritz-család tulajdona volt. A legenda szerint ebben a kastélyban született II. József. Persze ez nem igaz, de azt biztosan császárné. A kastély az állam tulajdona, a volt birtokos nem tart rá igényt, ameddig ilyen eélra használják, mint most. Az eredeti berendezésből sajnos csak egy nagyon szép fakeretes tükör maradt meg, amely az emeleti folyosón díszeleg. Meghatottad lépünk a régi épületbe. Az igazgatónő helyett, aki már hosszabb ideje beteg. Var gáné főnővértől igyekszünk egyet s mást megtudni az otthon életéről. Éppen az egyik emeleti szobában ér jük utol, ahol a konyhavezelűvel, Czére Rozáliával a lakók véleményére kíváncsi, hogy össze tudják állítani az étlapot. A szívélyes fogadtatás után az. igazgatói irodában beszélgetünk a főnővér és az egyik szociális dolgozó, Nagy Éva társaságában^ — Hány férőhelyes az intézet, és milyen korú emberek lakják? — Az otthon 130 férőhelyes, de jelenleg 114 lakónk van, ebből 52 férfi és 62 nő. Átlagos életkoruk 75 év, nagyon sok közülük a 80 év körüli, illetve az ennél idősebb. Általában egyedülálló emberekről van szó, akiknek már nincsenek hozzátartozóik, nincs aki gondoskodjon róluk. — Hogyan kerülhet be valaki az intézetbe? — A községi hivatalban kérvényezni kell a felvételt, amelyet a járási hivatalba továbbítanak. 1994. január elsejétől már önállóan döntünk arról, hogy kit veszünk fel a lakók sorába. — Milyen anyagi támogatásban részesülnek? — Szerencsére az államtól megfelelő anyagi támogatást kapunk — kapcsolódik be a beszélgetésbe Nagy Éva szociális dolgozó. — 1993. november elsejétől új törvény lépett érvénybe, melynek értelmében a lakók maguk fizetik az. ételt, a lakbért és szimbolikus összegért az egyéb szolgáltatásokat. Akiknek alacsonyabb a nyugdijuk, azoknak az állam dotálja a többi kiadást. Mindenkinek marad külön zsebpénze, amellyel önállóan rendelkezik. — Lakóink még nem érzik az egyre romló gazdasági helyzetet — teszi hozzá Vargáné. A kastélyt néhány évvel ezelőtt újították fel, ilyen jellegű kiadásaink jelenleg nincsenek. A lakókról 47 állandó dolgozónk gondoskodik. Ezenkívül a munkaügyi hivataltól is kaptunk néhány önkéntest, de csak néhány hónapra. Szívesen vennénk olyan fiatal férfiak segítségét, akik a kötelező katonai szolgálat helyett inkább ápolóként dolgoznának. — Hogyan telnek az otthon lakóinak napjai? — A délelőtt folyamán igyekszünk olyan tevékenységet kerti munkát, varrást vagy ehhez, hasonlót — biztosítani számukra, amelyet szívesen elvégeznek, persze csak azoknak, akik erre még képesek. Áprilistól októberig sétákat szervezünk valamelyik ápolónő kíséretében. Délután szundítanak egyet, vagy sétálni mennek. Van egy 15 tagú kultúrcsoportunk, melynek tagjai verseket, ének- és zeneszámokat adnak elő. Műsorukkal a járás hasonló intézeteiben, illetve teadélutánokon és egyeb rendezvényeken szoktak fellépni. Beszélgetés után benéztünk a többnyire 3—4 ágyas szobákba, és megszólítottunk néhány nyugdíjast. Az otthon legidősebb lakója még a mull században látta meg a napvilágot, Csongorády néni ugyanis 1899- ben született. A 86 éves Derzsi Ilona eredetileg Egy régebbi felvétel a nyugdijavtiühonbol .JMi is bősi lakos volt, már az intézet megalakulásától itt lakik, l.ukovies Teri néni 1900. október 15-én születelt. Tizenhárom eve lakik az intézetben. Régebben ő is tagja volt a lakóbizottságnak, és felszolgált a büfében. A iakóbizotlság tulajdonképpen az ápolok munkáját ellenőrzi. Ferenczy Juliska néni januárban töltötte be a 80. életévét. Ó már nem lat, de mindenkivel szívesen elbeszélget. A szétüt. Elégedettek az. ápolók munkájával és az étellel, de azért ez mégsem ugyanaz, mintha otthon lennének. Gottgeisl Mária 90 éves, már 20 éve él a kastély falai között. Miután férje 1972-ben meghalt, s hozzátartozói nincsenek, ezt a lehetőséget választotta. Varrogatni és olvasgatni szokott. Nádasdy János bácsi még fiatalnak számit, ő csak 66 éves, de erős cukorbajos, és gyakran fáj a tóba. — Ebből a nyugdíjból bizony nehezen tudnék megélni, ha otthon laknék — mondja őszintén. Szobatársa, a 81 éves Vontszeraü János szépen hegedül, gyakran vesz részt kultúrműsorokban. Miután mindem alaposan megnéztünk, lementünk a konyhába is, ahol Fodor Ilona kalauzolt bennünket végig. Jó illatok keveredtek a levegőben, aznap grillcsirkét készített a 6 tagú konyhai személyzet. Megnyugtató érzéssel hagytuk el a kastélyt, ahol egykor fényűző élet folyt. Most olyan emberek laknak ott, akik életük alkonyán is emberhez méltó bánásmódban részesülnek. Bokros Katalin A HÉT 5