A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-15 / 16. szám
INTERJÚ A Csemadokra szükség van (Buzitai beszélgetés Boda Ferenccel, a Csemadok Kassa-vidéki TV titkárával) szervezték az első háziversenyüket, így nem vehettünk részt azon. — Szóljon részletesebban a jelenlegi versenyükről! — E tizenhatodik háziversenyünkön hetvenöt résztvevő jelent meg, ami — főleg az anyagi jellegű problémák miatt — kisebb az eddig megszokott létszámnál. Somorjáról, Dunaszerdahelyről, Ógyalláról, Galántáról, Dél-Komáromból, Tatáról és Esztergomból érkeztek a csapatok. A hagyományhoz híven a versengés után előadást szokott tartani egy-egy neves szakember. így az idén MÉSZÁROS JÓZSEF, a galántai magyar gimnázium matematika szakos tanára olimpiai előkészítő feladatokat fog megoldani a diákok előtt, mivel közeledik a nyitrai kerületi olimpia. A versenyeink győzteseit könyvjutalmakban részesítjük, mivel a szakkönyvek drágulása miatt minden lehetőséget megragadunk, hogy diákjaink ingyen juthassanak azokhoz. Persze a regionális versenyeken inkább az erkölcsi megbecsülés jelenti a mozgatórugót... A versenyeken kívül négy tehetséges diákom (BOZSAKY, DIÓSY és JALSOVSZKY TAMÁS, továbbá VÉGH LÁSZLÓ) szerkeszti a KoMaL (Komáromi Matematikai Lapok) próbaszámát, én csak besegítek — egyenrangú munkatársként. Legerősebb bázisunkon, a helybeli magyar gimnáziumban rendszeresen havonta tartjuk ezt a KöMaL-szakkört, ahová más járásbeli diákok is ellátogatnak. Ezen a szakkörön az induláskor — két évvel ezelőtt budapesti egyetemisták tartottak foglalkozásokat, azután aktivizáltuk hazai tanárainkat, akiket váltakozva hívunk meg Komáromba. A diákok igénylik ezeket a pluszfoglalkozásokat, amelyekre érdemesebb időt fordítanunk, mint az olykor fölöslegesen megkövetelt adminisztratív munkára... — Apropó, pedagógusnap! Ez jó alkalom lehet a pedagógusok pluszmunkájának értékelésére, jutalmazására... — Hja! A több mint három évtizedes pályafutásom során nem tudtam komolyan venni a hazai kitüntetgetéseket... Az értékelésnél a pártszempontok is közbeszóltak. Számomra az igazi kitüntetés a tanítványaim sikere! Külön megbecsülést nem várok a pluszmunkáért, ellenben rosszul esik, ha valaki(k) nem érti(k) meg, hogy nem egyéni célokról, hanem a diákok érdekeiről van szó! Örvendetes tény, hogy az eredményeink túlmutatnak a szűkebb pátriánkon — azokra felfigyeltek a magyarországi szakemberek. Ennek köszönhetően 1985-ben a budapesti Bolyai János Matematikai Társulat BEKE MANÓ EMLÉKDÍJÁBAN részesültem. Ez idáig a határon túli magyar matematikusok közül WESZELY TIBOR, a marosvásárhelyi Bolyai-kutatóval együtt mindössze ketten kaptuk meg ezt a díjat. Itthoni kitüntetésről nem számolhatok be... — Ön szerint milyennek kell lennie egy PEDAGÓGUSNAK? — Szerintem szenvedélyesen kell szeretnie a hivatását; sosem szabad feladnia a hitét; differenciáltan kell viszonyulnia a tanítványaihoz, akiknek az érdeklődését a könyvtárak irányába kell fordítania; sok-sok lehetőséget kell teremtenie a diákok részére, hogy kibontakoztathassák a tehetségüket! A belső meggyőződés és az említett hozzáállás előbb-utóbb látható eredményekhez vezet! Miskó Ildikó Fotó: Varga Róbert Bevezetőül mindjárt elmondjuk, hogy a Csemadok Kassa-vidéki Területi Választmányának titkársága már két esztendeje Szepsiben székel. A város központjában, nem messzire a fehéren csillogó katolikus templomtól található a Csemadok székháza. A titkári tisztséget már évtizedek óta Boda Ferenc tölti be, munkatársa Balázs Judit. Boda Ferencről joggal elmondhatjuk, hogy nemcsak pusztán dolgozója a Csemadoknak, hanem a titkári funkció betöltése egyben — jó értelemben vett — vesszőparipája is. Ám a funkción túl lakhelyén, Buzitán, a Csemadok motorja, színdarabok tanítója és a folklórcsoport összefogója volt a múltban, és maradt mind a mai napig... Márciusi este volt, amikor megérkeztünk Buzitára. Boda Ferenc a járási szavalok és prózamondók versenyének előkészítésén ügyködött, néhány órával előttünk érkezett meg szervezői körútjáról. Elsősorban a Csemadok életéről, működéséről érdeklődtünk. — Nem vagyok buzitai, de itthon érzem magam. A Bodrogközből származom, nősülés útján kerültem Buzitára, és 1969-ben kezdtem dolgozni a Csemadokban Buzitán, majd megválasztottak az akkori (Kassa-vidéke) Csemadok járási titkárává. Buzita egy határmenti falu a Cserháton, természetesen van magyar iskolája és óvodája is. Az iskola az egyik legerősebb iskolához tartozik Dél-Szlovákiában, mindannak ellenére, hogy szeptembertől csak 12 elsős van. Kulturális téren Buzitának nagyon gazdag hagyományai vannak. Kezdem talán ott, hogy a Csemadoknak két színjátszó csoportja is volt, a felnőtt, és az iskola mellett gyermekcsoport is működött. Állandó résztvevői voltunk a rendezvényeknek: Jókai Napok, Duna Menti Tavasz stb. Volt énekkarunk is, de az megszűnt, illetve átalakult hagyományőrző, vegyes folklóregyüttessé, amely minden esztendőben, különösen a nyári rendezvények idején meg tud újulni. Viszont a Csemadok tagsági bázisa állandó gondot jelent, de elmondhatom, hogy a vezetőségben fiatalítás történt, ami a jövőre nézve eredményes lehet. Több mint tizenöt éve Buzitán rendezzük a Kanyapta menti Dal- és Táncünnepélyt, amely a nevét a falut átszelő Kanyapta patakról kapta. Sajnos a múlt esztendőben a rendezvényünk elmaradt, de bízunk benne, hogy töretlenül folytatódik majd a környéket vonzó nyári rendezvény. — Van a faluban szlovák iskola is? — A magyar iskolának van szlovák tagozata, azaz egy igazgatóság alá tartozik. A magyar osztályokban viszont mindig több a tanuló, úgy gondolom, hogy a szülők meggyőződésből íratják magyarba a gyermeküket. Az idén tudtak a meghirdetett támogatásról, de nem az volt Buzitán a döntő, hanem ami a legtermészetesebb, hogy a magyar gyerek járjon magyar iskolába. Ezt nem én találtam ki, hanem ezt itt mindenki így mondja. Saját gyermekeim is igazolják, mindkét fiam magyar iskolába járt, az egyik középiskolát, a másik főiskolát végzett, megállják a helyüket. — A Csemadok 45 éves múltjával kapcsolatban, illetve az évforduló okán megkérdezem, hogy szerinted helytállóak azok a bírálatok, amelyek a Csemadokot — a sajtóban és egyéb helyeken — érték vagy megtisztelték? — Nekem az a véleményem, hogyha nem lett volna Csemadok, akkor most sok helyen nem lenne nemzetiségi probléma, mert nem lenne már magyarság sem. Mindezeket nem én találtam ki, hanem az egyszerű emberek Boda Ferenc mondják... Ha nem lenne szervezeti élet, nem lenne Csemadok sem. Azt mondják, hogy a Csemadokra szükség van, és ne bántsák a Csemadokot. Bíráljanak személyeket, már akik rászolgáltak, de az egyszerű emberek szervezetét, a Csemadokot ne bántsuk. Az egyszerű Csemadok-tagok nem voltak kiszolgálói senkinek sem, semmilyen pártnak és rendszernek. Nem azért dolgoztak a Csemadokban, hogy sikereket érjenek el, esetleg karriert építsenek ki maguknak, hanem mert szükség volt az anyanyelvi kultúrára, és azt a Csemadokban megtalálták. — Miben látod a Csemadok jövőjét, megújulását? — Amikor beléptem a Csemadok kötelékeibe, én voltam a legfiatalabb titkár, de közben — el kell, hogy mondjam — voltam kultúrház-igazgató Buzitán, kulturális dolgozó Kassán, de igazi helyemet a Csemadokban találtam meg mindig. Tény az, hogy a Csemadoknak előbb-utóbb fel kell vennie egy új arculatot. Elsősorban az alulról jövő kezdeményezéseket kell respektálnunk. Több helyen már beindult, hogy klubszerűén jönnek össze az emberek, tehát a klubon belül próbálnak meg közösségi, társasági életet élni. Ám a szervezeti életet, a Csemadok-tagságot szükségesnek tartják. Megpróbálunk ezen az úton haladni. Motesiky Árpád A HÉT 7
