A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-15 / 16. szám
OTTJÁRTUNK Heumonn Mno t "unokái" A tömegtájékoztatás égi és földi csatornái minden irányból zúdítják ránk a szólamokat a piacgazdaság és a polgári társadalom kialakításának szükségességéről. Éles ellentétben azzal a ténnyel, hogy eközben az oktatásba az évtizedek óta dívó maradékelv alapján mára már nem is (nagyon) csurrancseppen az éltető támogatás, ráadásul alig-alig merül fel, hogy polgárság csupán a teljesítményelv maradéktalan érvényesítésével alakulhat ki: mind az anyagi, mind az erkölcsi megbecsülésnek egyenes arányban kell lennie az elvégzett munka értékével, jelentőségével. Hogy ne az ügyeskedő, a kalandor, a kufár és az uzsorás gyors meggazdagodása és életszínvonala lehessen a vonzó a felnövekvő, érintetlen tudatú gyermekek számára. Jelenlegi anyagi és lelki sivatagunk üdítő oázisai azok a lelkes értelmiségiek, vállalkozók és pedagógusok, akik a vigasztalan körülmények dacára megpróbálnak tenni — amit lehet — az értelmes jövő építése érdekében. Mégha olykor aránytalan áldozatok árán is, de tenni mindig lehet és kell is. Közéjük tartozik Károlyi Károly matematikatanár, aki a kilencvenes évek elején a dél-magyarországi Bátaszéken "feltalálta" a Tolna megyei levelező matematikaversenyeka—fizika szakos tanár) és országszerte azoknak a lelkes pedagógusoknak, akik szívükön viselik a gyermekek szellemi gyarapodását, felelősséget éreznek az egykor oly világhírű magyar matematikusképzés továbbéltetéséért. Megnevezése ellenére ugyanis hamarosan országos hírűvé és részvételűvé vált az ötletes sorozat. Az idén már ötödször rendezték meg a Tolna megyei levelező matematikaversenyt, amelyre a megyén belüli hatvankét iskolán kívül huszonkét további — elsősorban budapesti, pécsi, szegedi — általános iskola és nyolcéves gimnázium, valamint nyolc délszlovákiai intézmény küldte el nevezését. Ez utóbbiak közül a megyei döntőre a somorjai alapiskola, valamint a komáromi és galántai nyolcéves gimnázium legjobbjai jutottak el. A matematika iránti érdeklődésre és a verseny színvonalára egyaránt jellemző, hogy több mint kétezer versenyző közül került ki a döntő nyolcvanegy résztvevője. Az oldott, baráti légkörű rendezvény "lezserül" viselkedő résztvevői közül szinte kiríttak a bizonyítási kényszertől szinte lebénult dél-szlovákiai magyar gyermekek, akikre itthon — akárcsak mindannyiunkra — csőstül zúdul a kishitűséget tenyésztő, felerősítő két, melyek értelme, hogy az alapiskolások érdeklődését a legfontosabb egzakt tudomány felé fordítsa — amely nélkül nemcsak természet-, hanem társadalomtudomány sem képzelhető el manapság, a műszaki tudományokról nem is beszélve —, lényege pedig, hogy bármely iskola tanulói csatlakozhatnak hozzá, anélkül, hogy a postabélyegen kívül más kiadásba vernék magukat. A feladatmegoldók közül a legjobbak részt vesznek a második, zártkörű iskolai fordulón, ahol az Írásbeli dolgozatok alapján válogatják ki a megyei döntő résztvevőit. A versenysorozat népszerűvé válásában oroszlánrésze volt Kemény Lajos iskolaigazgatónak (maga is matematipropaganda, arról, hogy az ő kis nemzetiségi iskolájuk mit sem ér. Arcukról pontosan leolvasható volt az állandó készenlét állapota, amellyel naponta kénytelenek az iskolákra rátörő "revizoroknak" bizonyítani — kiket nem az elsajátított ismeretanyag érdekel, csupán hogy papagáj módra le tudják-e darálni államnyelven az illető szaktantárgy kifejezéseit —, hogy anyanyelvükön is el lehet az ismereteket sajátítani, nem kell feltétlenül államnyelven megtanulni a pályafutáshoz szükséges ismereteket. A versennyel párhuzamosan a kísérő pedagógusok számára szakmai nap keretén belül továbbképzésre került sor, amelyen a matematikatanítás kérdéseit vitatta meg a több tucat résztvevő. Felemelő érzés volt látni a verseny befejeztével a folyosón kibontakozó kisebb-nagyobb csatározásokat, ahogy a tíz—tizenkét éves gyerekek parázs vitát folytatnak tanáraikkal a feladatok megoldási módjairól, az indoklások helyességéről. A majdani, egy-két évtized múltán eljövendő alkotó erőfelmérés előszele csaphatta meg itt a szemlélőt. Önigazolásként, néha önvigasztalásként szoktuk felemlegetni, hogy a hazai magyar iskolák színvonala nem marad el a szlovákoké mögött. A közismerten színvonalas — nemzetközi felmérésekkel is igazolt — magyarországi oktatással viszont már össze sem merjük hasonlítani magunkat. Annál is kevésbé, hiszen az utóbbi másfél évszázadban csak úgy ontják magukból a magyar iskolák a világhírű kutatókat, tudósokat, felfedezőket és feltalálókat. Ebben a sorban külön helyet foglal el a matematika: nem kisebb tudósok koptatták a magyar iskolák padjait kisdiák korukban, mint a két Bolyai, König Gyula, Petzval József és Ottó, Rados Gusztáv, Riesz Frigyes, Mikola Sándor, Fejér Lipót, Rényi Alfréd és a legnagyobb: Neumann János. Hazai magyar pedagógusaink munkáját, lelkesedését és szakmai tudását dicséri, hogy a magas színvonalú, kemény versenyben minden drukk és izgalom bénító hatása ellenére a dél-szlovákiai diákok megállták a helyüket: Keszegh Balázs (Komárom) a harmadik, Farkas Gábor (Galánta) és Ozogány Katalin (Somorja) a negyedik, Molnár Krisztina (Komárom) az ötödik, Mészáros Réka (Galánta) a hatodik, Psota Tímea (Somorja) a hetedik, Árendás László (Galánta) és Juhász Tamás (Somorja) a nyolcadik helyen végzett, megelőzve egy sor neves magyarországi intézmény diákját. Nagyszerű helytállásuk lelkes matematikatanáraik, a komáromi Keszegh István, a galántai Mészáros József és a somorjai Culka Cecília szakmai hozzáértését dicséri és minősíti. A legjobban — ahogy az várható volt — a két budapesti iskola, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziuma és a Jedlik Ányos Gimnázium diákjai végeztek, az összesen öt évfolyamban (4—8. osztály) megrendezett verseny díjainak mintegy felét megszerezve. A bátaszéki vállalkozók hozzáállását bizonyítja — Bodrogi János szervezővel az élen — az értékes, általuk felajánlott díjak garmadája. Bizton állítható, hogy a szétosztott temérdek matematikakönyv, példatár és számológép a lehető legjobb kezekbe került, ráadásul ennél jobb befektetést a jövőbe még elképzelni sem lehet. A verseny színvonalát és légkörét alapul véve jogos a feltételezés a magyar matematikatanítás világhírű voltáról, melynek tudatában bizakodva tekinthetünk a jövőbe: Neumann János szellemi "unokái" egyhamar oroszlánkörmöket növesztenek. Ozogány Ernő (Fotó: Méry Gábor) A HÉT 5
