A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-08 / 15. szám
RÁDIÓ Dohányos Eszter A múlt vasárnap Mocsár Gábor műsorát hallgattam a Magyar Rádióban; az ismert író ez alkalommal mint néprajztudós, népmese-, népmonda-gyűjtő mutatkozott be, bájos és kedves humorú történetkéket meséltetett el alkalmi mesemondóival. Például: "Karcagon élt egykoron egy özvegyasszony, aki abból tartotta el magát és seregnyi gyerekét, hogy dohánnyal látta el Karcag és környéke "bagós" férfiait. Csakhogy sem Karcagon, sem környékén nem termesztenek dohányt, senki sem tudta, hol szerzi be Eszter a pompás sárga leveleket; a cigarettázókat, pipázókat ez nem is igen érdekelte. Annál inkább a fináncokat, akik, ha véletlenül találkoztak Dohányos Eszterrel, nyomban megnézték a batyuját, s ha találtak benne "szűzdohányt", irgalmatlanul elkobozták. Kerülte is őket Eszter, mint ördög a tömjént. Egyszer azonban, amint épp beszerző útjáról ballagott hazafelé, hatalmas batyuja megtömve dohánnyal, Karcag előtt megpillantott két fináncot; elég későn vette észre a bajt, nem tudta kikerülni, lement hát az országút menti sáncba, ráült a batyujára, persze jól betakarva azt hosszú szoknyájával, s nyugodtan "pihengetett". — Hát a szűzdohány hol van, Eszter? — kérdezte a főfifánc, amikor odaértek. — Itt ülök rajta. Nem hiszik? Gyüjjönek, oszt nézzék meg közelebbről! — mondta Eszter, s kicsit megmozgatta hátul a szoknyáját. A fináncok egy ideig nézték a még mindig csinos özvegyet, azután elnevették magukat, megfenyegették őt, és nevetve tovább mentek. Vajon mire gondoltak?" Egy másik kis történet ugyanabból a műsorból: "1923-ban történt. Katona voltam, éppen szabadságról igyekeztem vissza Budapestre, gyalog mentem a vasúthoz, egyszercsak utolérek és mellőzök egy görnyedt, szakállas, lógó-bajszú öregembert. Utánam szólt: — Hej, de örül a szívem, hogy katonát látok! Valamikor én is ilyen fess katona voltam... Bevártam őt, s megkérdeztem. — Mikor volt az, apókám? — Nagyon régen volt az, fiam, még Kossuth Lajos királyunk idejében. — Kossuth Lajos nem király vót, apókám, hanem kormányzó. Az öreg felhorkant: — Te tudod jobban vagy én? Te szolgáltál Kossuth királyunk alatt vagy én? Mérgesen elfordítja a fejét, és többet nem szól hozzám." Ilyen és hasonló kis történetek hangzottak el az említett műsorban. És szép népdalok, katonanóták.-zsclyi-KIÁLLÍTÁS Könyvek és kiadók A Csemadok Galánlai Területi Választmánya már évek óta sikerrel rendezi meg a "Kortárs költészet és próza napjait" Galántán és a Galántai járás községeiben. Az idei (március 7-től 28-ig tartó) rendezvénysorozat nyitányát egy reprezentatív könyvkiállítás megnyitója jelentette a járási titkárság üléstermében, ahol három legtermékenyebb hazai könyvkiadónk (a Madách, a Kalligram és a Lilium Aurum) főszerkesztői (Varga Erzsébet, Fazekas József és Kulcsár Ferenc) mutatták be kiadójukat a jelenlévőknek. Bár az olvasónak néha az a benyomása, hogy könyvtermésünk túlságosan egyhangú, hogy nem jelenik meg nálunk semmi érdekes ("könyvszenzációkról" már nem is beszélve), a galántai kiállítás közönsége megállapíthatta, hogy a látszólagos egyhangúság mögött valójában sokszínűség rejtezik, s újabban annyi érdekes könyv kerül a könyvesboltok pultjaira, amennyit a hazai vásárló — bármennyire szeretne is — egyszerűen nem képes megvenni. A Magyaroszágról behozott könyvek meg különösen drágák, a mi számunkra szinte hozzáférhetetlenek. A kiállítás megnyitóján ezt főleg a nyugdíjas Szarnák István bácsi panaszolta fel, s lényegében a legjelentősebb hazai kiadók főszerkesztői is egyetértettek vele. A Madách, a Kalligram és a Lilium Aurum kiadványainak árát azonban egyelőre a szlovákiai magyar pénztárcák tartalmának figyelembevételével szabják meg, s ha e kiadványok nem is mindig szebbek egyes határon túliaknái, mindenesetre tartalmasak, gondolatébresztőek, ráadásul csúnyáknak sem mondhatók. Kár, hogy a kiállításlátogatók nem vihetik haza valamennyit.-zsi-FOLYÓIRAT Kortárs Elgondolkodtató, hogy a mai magyar irodalmi élet — az egységes magyar irodalom elve alapján a miénket, a szlovákiai magyar irodalmi életet is beleértve — mennyire nélkülözi az igazi vitákat. Magát a vitát ma már inkább a botrányos ízű cikkek, kijelentések helyettesítik. Ezek a botrányok is talán egyfajta hiánypótlók. Hiszen az emberi természet eleve nem a langyos vegetálásra van beállítva, az embert, így a közösségeket is általában az indulatok, a nézetek összeütközése jellemzi. S ha vitát kiváltó komoly ok nem találtatik, ürügyként manapság minden "bedobható". A Kortárs márciusi számának "slágere" a 20-as, 30-as évek magyar irodalmi életének talán még napjainkra is kiható népi-urbánus vitájáról szóló nagyszabású tanulmány Poszler György tollából. A szerző találó címet és alcímet adott írásának: A Jobb, a Bal és a "Harmadik" — a Hamis Tudat Tragikomédiája. Népi-urbánus vita tegnap — fanyar töprengés ma. Poszler György vitathatatlan felkészültsége, műveltsége mellett olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyet a tudósok többsége, sajnos, nélkülöz: rendkívül szuggesztívan és érdekfeszítően tud írni, nem alkalmaz bonyolult mondatszerkezeteket, s olvasója egy pillanatig sem unatkozhat. Amit e vitáról, kirobbanásának okairól, résztvevőiről, az akkori európai és magyarországi politikai és szociális helyzetről el lehet mondani, minden benne van. Egy-egy rövid bekezdés, olykor egy mondat elég ahhoz, hogy a vitában érintett írókat külön-külön jellemezze, lényüketlényegiiket megragadja. Az írás ilyen miniportrékkal van teletűzdelve. Ritkán olvashat az ember ilyen nagyszerű tanulmányt. Ebben a számban ér véget Illyés Gyula naplója, amelyet az író-költő életének utolsó szakaszáról vezetett, s amelyet hónapokon keresztül olvashattunk a Kortársban. Az Illyés halála miatt megszakadt kéziratból az Írófejedelem egyik érdekes és talán éppen időszerű gondolatát idézem: "A kudarcot vallott politikusok, elültetve a kormányszerkezetből, természetes gesztussal nyúlnak a toll után. Ha mást nem, emlékiratot rónak. A kudarcot vallott írók csaknem ilyenképpen váltanak át a politikára."-melaj-KÖNYV Kováts Miklós: A város és az író Hogy miről van szó tulajdonképpen, azt a könyv alcíme árulja el: "Kazinczy Kassája és Kassa Kazinczyja". A Madách Kiadó gondozásában megjelent kiadvány az idei Kazinczy Napokra készült, s hiánypótlónak mondható abból a szempontból is, hogy a Kassára látogatóknak — egyelőle — nincs más "útikönyvük". Kassa városáról jelenleg egyetlen olyan magyar nyelvű publikáció sem kapható, amely legalább az irodalmi vonatkozású helyszínekre felhívná az érdeklődők figyelmét. Jó, hogy megjelent Kováts Miklós könyve, hiszen Kassára látogató hazánkfia ebből is sok mindent megtudhat a városról, bár a szerző csak a dolgozat elenyésző részében foglalkozik "Kazinczy Kassájával", s összehasonlíthatatlanul nagyobb teret szentel "Kassa Kazinczyjának", az író kassai tevékenységének és szellemi gyarapodásának. Kováts Miklós karcsú kis könyve tehát nem csupán eredményként, hanem egyszersmind figyelmeztetésként is elkönyvelhető: a legfőbb ideje, hogy számba vegyük, s a nagyközönség számára is megismerhetővé tegyük Kazinczy városának mindeddig szinte "titkolt" értékeit. Kazinczy Kassája ugyanis nemcsak Kazinczyé, még ha a róla elnevezett rendezvény napjaiban őrá hivatkozunk is a leggyakrabban. Kassa város egy icipici darabját (múltjának egy icipici időszeletével együtt) mindenesetre megismerhetjük Kováts Miklós könyvéből. Magának a városnak a felfedezésére azonban egyelőre kalauz nélkül kell vállalkoznunk.-cr-18 A HÉT
