A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-07 / 2. szám
EGTAJAK JÓKAI ANNA Mihály-nap után Nagyon ősz van; a fordulat erős jelzése, hirtelen. Ez nem álomidő. A félálom lehetősége is kizárva. Déli sötétség, eső és ködök. A nyár még túl közeli. Arany és langyos az emlék. ... Ez a kettő nappal szokott jönni, esetenként váltják egymást. Minden gyalázatos eseményt felhasználnak, hogy a magukét elmondhassák. Az egyik azt súgja (részvétteli, behízelgő-szomorúan, a jobb fülembe): Látod, szamár, ilyen a földi világ... most meg Moszkvában áll a bál. Itt akarsz te szeretni és hirdetgetni, kicsi pofám, bolondom, mire jutsz, és mire jó? Siess innen, hátra se nézz, és én viszlek; más minőségű létben, más minőségű identitások várakoznak, ne tedd nevetségessé magad, közlésekkel és gyermeteg próféciákkal, amikor semmi, de semmi nem függ tőled, és egyikötöktől sem, egyáltalán. Vedd már eszedbe. Vacak itt élni; sőt: fölösleges. Igyekezz már, gyere. Ne kapaszkodj az íróasztalod lapjába. Szép odaát. Nincs sebzés és nincs sebződés. Sem fáradozás, emezt-amazt megértetni; az akaratátvitel közvetlen. Hagyd a fenébe a küszködést, a győzködést, hiszen — még van mivel — láthatod: a falra hányt borsószemek puskagolyókként csapódnak vissza. Dél-Afrika, Észak-írország, Szomália, Afganisztán, Grúzia, Azerbajdzsán, Örményország, Bosznia, Horvátország, Szerbia... a kiterített térképnek csaknem valamennyi pontjára vérpecsét esett. Németországban törököt ölnek. Törökországban kurdokat, Izraelben és Palesztinában zsidók és arabok a béke miatt szúrják egymást hátba, az iszlám orgyilkosokat bérel, a "wessi" az "ossí"-t utálja, a környező "hivatalosságok" a magyarságot kiradíroznák, egy neurotikus nyugdíjas védekezésből fölrobbant öt embert a békásmegyeri lakótelepen, a metróban "idegen"-t vernek, sátánszekták csecsemőket darabolnak... és most az oroszok! Kiskatonák, civilek muszáj-halála. CNN — live. Ismét egy show-műsor; akár a román forradalom vagy az iraki háború. S ha ez nem elég: Amerikában tájfun és hurrikán, árvíz Kínában, Indiában földrengés, a tűzhányók sorra kitörnek — buzgón besegít a természet is. Tán csak megérted, te kis konok, itt az ördög átvette birodalmát az anyagi világ Istenről lehasadt az égi hatalmasságok rendezett sorokban visszavonultak Mihály kardja beletörött a sárkány testébe a szentek elirtózva siratják hiábamegtöretett bordáikat felitatták innen a fényt a mennyei papiruszok mert őrangyalaink szárnyát pihéstül a kondérokba dobnák, a szeplőtelen Máriát fölkérnék ágyékizzító lambadára, a templomtetőket kátrányos szigetelővel befödték, irgalom, könyörgés se ki, se be a kereszt gödrében állófogadást tartanak a tizenkét apostollal a szakmák termékeit reklámozzák a kisdedmószárló Heródest rehabilitálták a "politikai szükségszerűség" nevében Júdás voltaképpen rátermett business-man és Jézus Krisztus minden szenvedését valamiféle kárpótlással kifizetnék Tán csak megérted, szegénykém, a matéria végleg magára maradt. Nincs többé a fizikai tájban mit keresni. Undorodj el végleg, hagyd sorsára a sorsot, lelkesülj át egy romolhatatlan világba... De a másik sem tétlen (a bal fülembe beszél, higgadtan; csitítgat, látszatra józanul, az erélyes pártfogó szerepében): Ugyan, ugyan, ez a pánik mivégre? Egy kis realitást, drága... Hová, hová oly sietve? Onnan, hogy banalitással éljek, még nem jött vissza senki. Ez a valóság az egyetlen tapintható valóság, innen út csak a meg nem tapasztaltba vezet... Hát van neked ép eszed a bármily tökéletlen bizonyosságból a bármily tökéletes bizonytalanba vágyakozni? Beugrasz a dajkameséknek, ezt a zseniálisan összeszerkesztett emberi testet és a briliáns, kitanult tudatot csak úgy odadobnád...?! Te fantaszta-bogár! Jobban tetszik az esetleges semmi, mint a megnyilvánult valami? Kötelező neked mindent mellre szívni? Nincs elég akaraterőd, hogy válogass; mi tartozik rád és mi nem? Amíg bele nem keveredtél, nincs közöd hozzá! Inkább örülj a szerencsédnek, amíg meg nem fordul. Legalább addig élvezd. Ha ég a nagykapu: te rohanj a még sértetlen kiskapuhoz elsőnek. Légy "élelmes", "életrevaló", csak a hangsúlyra vigyázz, ne ejtsd gúnyosan: "talpraesett". Húzd meg a védőkört: ami kívül esik, az messze esett. Az látvány, nem érinthet, csak csiklandó borzongásszinten. "Hogy micsoda szörnyűségek vannak!" Egy-két könnycsepp még nem veszélyes. Csak ne ereszd mélyre. Adakozzál a csekkszámlákra, "elemi szolidaritás". Csak ne szégyellő, hogy te magad a fölöslegedből adtál. Használd ki a régi módszert: igenis, először mindenből a neked kedvezőt, az érdekednek megfelelőt kapard ki — s a többit dobd hamar a sutba. Te igazán nem születtél szadistának, a lelkiismereted tiszta, minek lennél hát mazochista? Alapvetően úgy sem tudsz segíteni, legfeljebb csinálsz egy nyomorultból két nyomorultat. Ne nyavalyogj, ne sipákolj, használd az agyadat, s folyamatosan adj hálát a jódolgodért. Ne kérdezd, kinek. Néha azért kell egy kis gyengeség, harmatos naivitás, mintha hinnéd: bárki is — önmagadon és a vakvéletlenen kívül — törődne veled. Ezt a luxust megengedheted; akár imát is gyárthatsz, csak ne vedd komolyan. Egy kis szín, egy kis hangulat. Ez a legfontosabb: maradj a felületen, amíg erőszakkal alá nem nyomnak. Milyen finom a friss kőrözöttes kenyér bogyiszlói zöldpaprikával, amíg ezek-azok, borzalmas, de ki tehet róla, éhen halnak — Milyen remek már a hűvös októberben befűteni, gombnyomásra, amíg ezek-azok a táborok nyirkos-fagyos sátraiban teleken át dideregnek — Milyen jó Coca-Cola lightot inni, amíg imitt-amott megmérgezték a kutakat is — Milyen élvezetes ölelkezni, összefonódni, amikor annyian kar-láb nélkül maradtak — Milyen kellemes új vonalú zakótszoknyát venni, amikor egyes népekről már a rongy is leszakadt — Milyen megnyugtató fronthatásra pirulát szedni, amikor enyhítetlen kínok közt haldokolnak annyian — Milyen szép tud lenni ez az élet — ami imitt-amott kétségtelenül ocsmány és ronda. Tán csak felfogod, mások szenvedése arra való, hogy a te viszonylagos boldogságod kitűnjön. Bizony, előbb-utóbb: "Megúszni és kihasználni" — jelszavaink leendnek! Dúdolj gondosan megválasztott dalszövegeket, és az alkalmazható közmondásokat töprengés nélkül szabd a saját érdekedhez: Rövid az élet... Egyiknek sikerül, másiknak nem... Tanulj meg, fiacskám, komédiázni... Rézmozsarat vegyenek... Ó, Mister Alkohol... Ahogy lesz, úgy lesz... Nagy a feje, búsuljon a ló... Kokó, Margó, Frufru, a hazaszeretetnél szerelmük többet ér... Gombház, hej, ha leszakad... Ne szólj szám, nem fáj fejem! Kutyaharapást szőrivel! Nem eszik olyan forrón a kását! Jobb ma egy veréb! Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten! Segíts magadon, Isten is megsegít! ... Ez a kettő. A hisztérikus hazug és a praktikus hazug. Jól értik a csíziót. Művészien összejátszanak. Az egyik a másikra kacsint. Olykor előzékenyen helyet cserélnek. Nem adják fel. A befolyásolás a megbízatásuk. A dolog vérre megy. S amitől félnek — vagy titokban talán ők maguk is áhítoznak rá —, a bennem érő cáfolat. A végső csattanó. A Harmadik: csak van. Nem fecseg, nem érvel, Nem édesget, nem kényszerít. Itt van; minden ellenséges híreszteléssel szemben: nem menekült innen vissza. Itt maradt, önként vállalt mentőszolgálatra, nem pedig itt ragadt, holmi kozmikus katasztrófa földre pottyant túlélőjeként. Hall engem, ha megszólítom — ha Őt szólítom, s nem csak a hasonlót. Felel (amire felelhet), ha megkérdezem. Segít, ha én is kész vagyok segíteni másokon. Az ő döntésén múlott egykor minden. S most hagyja, sőt: kéri, hogy szabadon döntsék én is. 12 A HÉT
