A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-01 / 14. szám
INTERJÚ ROCK tmel ROU ét 1990-ben három lelkes, pár éves zenészmúlttal rendelkező rozsnyói srác (PÁL BALÁZS JENŐ — szólógitár, ének; HUNGYA ISTVÁN — basszusgitár, ének; KIS ZSOLT — dobok) megalakította a SEXIT együttest. Azután a decemberi, komáromi ROCKMISZ-SZIÓ '90 versenyen bravúros játékukkal nemcsak a közönséget, hanem a Magyarországról érkezett szakmai zsűrit is elkápráztatták, így természetesen kiugró teljesítményükért elnyerték a fesztivál nagydíját. Versenyen kívüli örömzenélésükkel (főként a vérpezsdítő Monti-csárdással) pedig belopták magukat a jelenlevők szívébe. No, és hát a zsűritagok között álmélkodó legendás BALÁZS FECÓT is sikerült meghódítaniuk oly'anynyira, hogy a hajdani KORÁL együttes frontembere együttműködést ajánlott fel számukra... E mesés kezdet után vajon miként alakult az együttes pályája? Többek között erről beszélgettem PÁL BALÁZS JENŐVEL, a zenekar vezetöjével-szövegírójával-zeneszerzőjével. — Kezdetben csak azt tudtuk biztosan, hogy szeretnénk egy közös bandát, esetleg később kiadni egy saját lemezt, de nem volt határozott elképzelésünk a továbbiakról. Ezért kiugrási-bemutatkozási lehetőségként kapóra jött az általatok szervezett ROCKMISZ-SZIÓ. Jöttünk, játszottunk és győztünk. A sikernek és az általunk régóta csodált, a zsűriben helyet kapott zenészekkel való személyes találkozásnak egyaránt nagyon örültünk. Egy alkalommal Balázs Fecó nosztalgiázott, a hajdani slágereit játszotta zongorán. Nosza rajta, mivel ismertük a dalait, csatlakoztunk a játékához. Sosem hittük volna, hogy egyszer vele zenélhetünk. Ebből az örömzenélésből született az ötlet, hogy közreműködjünk a nosztalgiakoncertjein, majd később az új slágereiben is. Szakmai szempontból addig is rajongtunk érte, hiszen ő a legjobb billentyűs, ám az együttműködésünk során emberileg is nagyon közel kerültünk egymáshoz. A koncerteken a saját dalainkból is játszhattunk, örült a "friss vérnek", hagyta, hogy kibontakozhassunk. Csodálatos emlékeink fűződnek az 1991 : tavaszán kezdődő együttműködésünkhöz, amely-12 A HÉT Kis '/.sóit, Pál Balázs Jenő és Hangya István nek egyik fénypontját az 1991-es sitkei monstre koncert jelentette... — ... ahol személyesen is tapasztaltam a pozitív fogadtatásotokat. Milyen érzés volt több ezer fő előtt játszani? — Nem éreztették velünk, hogy mi a határon túlról érkeztünk, hiszen a játék színvonala volt a lényeges. Bár eleinte kissé szokatlan volt a fővárosi (olykor kevésbé tehetséges) zenészek nagymenő stílusa, mert mi szolidabban viselkedtünk. Közelebbi baráti kapcsolatba Szűcs Antal Gáborral kerültünk. Nagyszerű érzés volt hatalmas nézősereg előtt játszani, hiszen én akkor leszek lámpalázas, ha csak félig telik meg egy terem. Ez a reakció még a kamaszkoromban — a bálozások idején alakult ki bennem, amikor attól tartottam, hogy kevés látogató esetén a szervezők nem tartanak igényt a későbbi játékunkra. — Sokan felrótták nektek, hogy miközben Fecó oldalán egyre nagyobb sikereket könyvelhettetek el rockbandaként, emellett Szlovákia-szerte továbbra is táncmulatságokon játszottatok... — Valóban ingáztunk a két ország között, és a saját dalainkon kívül a menő slágereket is játszottuk a táncmulatságokon. Ugyanis a koncertezésből nem gazdagodtunk meg, mint azt sokan hitték, ezért jól jött a mellékkereset. Nem volt zökkenőmentes az utunk, például sokszor maceráltak minket a határon, nem engedték át a hangszereinket stb. — Zenészpályátok eddigi csúcsát jelentette az 1991 novemberében "Gyertyák a téren" című, Fecóval készített közös hanghordozótok, amelyet a magyarországi szakma az év lemezének kiáltott ki. Meglepődtetek az újabb sikeren? — Valóban meglepődtünk, hiszen miután felvettük az anyagot hanglemezre, kiutaztunk egy finnországi turnéra — Fecó nélkül, és hazatérésünk után Fecó telefonon értesített bennünket az örömhírről. A Petőfi Csarnokban küzdelem egy gálaműsoron vehettük át a dijat. Ezen a lemezen két saját számunk: a "Vírus" és a "Ne add fel” is hallható. Sajnos, a lemezt készítő Proton Kiadó hamarosan tönkrement, ezért a videoklipünket levették az MTV műsoráról... Így a Proton által nekünk ígért saját lemez kiadása is elmaradt. Ezután még néhány fellépésünk következett Fecóval, majd elváltak az útjaink. Ő jelenleg a hajdani KORÁL összeverbuválásával próbálkozik, mi pedig — megsokallva a határon történt huzavonákat, idehaza szeretnénk érvényesülni. — Mesélj az említett finnországi turnétokról! — Ezt a lehetőséget a salgótarjáni POPTON Stúdióból ismert Mezey István, azaz Nyúlás barátunk ajánlotta. Ő kapcsolatban állt egy magyar—finn kulturális társasággal, ahol meghallgatták a POPTONban készített felvételünket, és meghívtak minket egy koncertkörútra. A Turku kikötővárosban és Helsinki környéki klubokban zenéltünk finn közönség előtt. Eleinte az általunk megszokottnál tartózkodóbb közönséggel találkoztunk, de végül forró hangulatú bulik alakultak ki. Az egyhetes turnét szép emlékként könyvelhetjük el. — Ha azt mondom, hogy IRON MAIDEN... — ... akkor én azt válaszolom: 1993. április 6., Pozsony, ahol mi lehettünk a rockszörnyek előzenekara. Köszönet érte a dunaszerdahelyi ELÓ-KONCERT szervezőirodának, illetve Török Elemérnek, aki ezt elintézte nekünk. A koncert előtt nem volt időnk a sztárokkal találkozni, ám a buli után beintettek nekünk, hogy O.K.! Ezen a bulin fellépett velünk egy régi barátunk, CZAKÓ JÓZSI, aki tíz évvel ezelőtt disszidált Nyugat- Németországba. Mivel keveset tudunk angolul, ezért az ö segítségével kommunikálhattunk az Iron Maiden menedzserével — tapasztalatszerzés céljából. Ez a nap azért is emlékezetes, mert végre elkészült az OPUSnál a még 1991-ben felvett kazettánk... igen, bürokratikus okokból csaknem két évig készült..., és a koncert helyszínén árusították. — Miközben ez a szlovák nyelvű kazetta és hanglemez fogyott, sokan megkérdőjelezték, hogy tulajdonképpen ti magyar vagy szlovák zenekarnak tartjátok-e magatokat? — Szeretnénk minél nívósabb zenét nyújtani — nyelvi skatulyák nélkül. Apu magyar, anyu szlovák, én mindkét nyelven írok szövegeket. Előttem sokan szóltak már a zene hídszerepéről. Hát igen, lehetne híd, de sajnos, léteznek még előítéletek magyar és szlovák oldalon egyaránt... Mi Rozsnyón távol vagyunk mind a pozsonyi, mind a budapesti zenei élettől, viszont a fővárosi életmód nem vonz bennünket, ezért odahaza maradunk. Szlovákiában még hiányoznak a magánstúdiók, a csehek már nem foglalkoznak velünk, saját tőkénk nincs újabb kazetták kiadására... így nehéz érvényesülni. Szlovák nyelvű számokkal is, magyarokkal pedig teljesen lehetetlen, mert kicsi a piac. De mint az egyik számomban is kifejtettem: "az élet rock and roll és küzdelem/ Csak az győzhet, ki tovább menni kész..." Mi folytatjuk, amíg bírjuk — Szlovákiaszerte koncertezünk, fesztiválokra járunk, megpróbáljuk a zenélésből fenntartani a családunkat, hiszen mindhárman nős családapák vagyunk. Hisszük, hogy még jobbra fordul a helyzetünk. Februárban németországi klubokban játszottunk angolul. Alkalmakként hallhatnak bennünket a Csemadok Rozsnyói Alapszervezete Krajcár klubjában is. Szükség lenne több klubra, ahol gyakrabban felléphetnének a hazai bandák, hogy jobban megismerjék őket. Szerintem egy itteni együttes ne a pesti klubok felé kacsingasson, hanem idehaza próbáljon ismertté válni — ez a járhatóbb út... Miskó Ildikó Traccsparti a SEXIT együttessel
